Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1913-05-24 / 21. szám

2-ik oldal.

NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK

21. szám

A kongresszus hozzájárul majd annak kidomboritásához, hogy Magyarország nem Ausztria egy tartománya és Budapest nem Bulgária fővárosa, mint ahogy külföldön sokan hiszik. Megismerteti majd hazánkat az öt világrész olyan asszonyaival és férfiaival, akik otthon, a szerzett benyomások alapján rokonszen- vet keltenek iránta, mert jobbára mind a közéletben számottevő személyiségek, akiknek szava hazájukban viszhangra talál.

Közgazdasági szempontból pedig mérhetetlen hatású lesz ez a kongresz- szus, mert a külföldiek óriási tömegét vonzza az országba, indítja hazánk fürdőhelyeinek és üdülőtelepeinek felkeresésére. Nemcsak az, amit körülbelül két heti budapesti tartózkodás alatt költenek el a kongresszus résztvevői, hanem az idegenforgalmunknak az az emelése, amely a külföldnek látogatása nyomán várható, ad a kongresszusnak súlyos közgazdasági jelentőséget.

A főváros és az ország számos más törvényhatósága adományával járult a kongresszusi alapokhoz, testületek és magánosok nagy áldozattkészséggel veszik ki részüket az előkészítés nehéz munkájából. De ha az eddigi kongresszusok színvonalát el akarjuk érni, minden intelligens, szociálisan érző asszonynak és férfinak részt kell venni a kongresszuson.

Tagságra jelentkezhetik minden nő és férfi. Jelentkezhetnek olyan testületek és egyesületek is, atnelyek a nők választójogában a társadalom szociális, kulturális és erkölcsi haladásának egyik alapfeltételét ismerik el. A kongresszus tagsági dija 10 korona. A tagsággal járó kedvezmények csak a kongresszusi dij befizetése után vehetők igénybe. Az iroda (VII. István-ut 67., telefon 117-58.) készséggel ad felvilágosítást a munka-, szórakozási és kirándulási programm részleteiről.

Minthogy a kongresszussal kapcsolatosan a Nők Választójogáért Küzdő Nemzetközi Férfiliga Sir John Cockburn ő excellentiája elnöklése alatt tartja a

Az anya szive összeszorult, a torkán valami nagy, erős, az egész világot megrázó jajszó akart kitörni zúgva és harsogva, mint az áradat, de ez a gyermeki hang, az az ártatlan és együgyű megjegyzés annyira megmarkolta, hogy csak egy halk sóhajtás fuvalma osont ki belőle.

— Ha eddig nem jött, most már nem is jön, gyermekem, — mondta aztán és szava el- elcsuklott, mint a nagy terhet vonszoló agas- tváné.

Az ő lelkére is nagy terheket rakott a végzet. Hidpróbát tartott rajta és megrakta a balsors szikláival. Már hajladozott és roskadozott. Csak ez a gyermek adott neki újabb erőt, hogy le ne szakadjon, és bele ne zuhanjon az őrület zavaros hullámaiba.

A leányka felkapta a fejét. Az utcán léptek kopogása hallatszott. A szive hangosabban vert, az arcára rózsákat festett a remény.

— Jön, apuka jön — mondta édesanyjához simulva, mint egy doromboló cica.

— N.em az ő léptei azok, Mariskám, — szólt keserű lemondással az anya.

A leánya izgatottan figyelt. A léptek mind távolabbról kongottak, aztán csak gyors szívverése adott rá visszhangot.

A gyermek diderégve húzódott össze.

— Jer, édesem, feküdj le, reggel hozok neked kávét, zsemlyét, nem fogsz többé koplalni, gyermekem.

A leányka felállott. A feje szédült, lába

férfiligák II. kongresszusát, junius 15—20- ika között Budapest tényleg a legérdekesebb kulturesemény színhelye lesz.

Reméljük, hogy hazánk intelligens, gondolkodó és igazságosan érző asszonyai és férfiai mind részt vesznek korunk legnagyvbb mozgalmának e nagy ünnepén!

A püspökség

ügyében a múlt héten két feltűnő hir terjedt el városunkban. Az egyik nagyon, szinte túlságos módon megörvendeztette Nagykároly lakosságát, a másik annál inkább megszomoritotta. A végén aztán kiderült, hogy mind a kettő — kacsa. Se nagy szomorkodásra, se időnek előtte való örvendezésre nincs okunk.

A nagy örömhír az lett volna, amelyet egyik laptársunk eresztett szélnek, hogy t. i. a leendő nagykárolyi püspök már látogatóban is volt városunkban.

A másik hir meg az volt, hogy pesti lapok szerint a kinevezendő püspök Budapestre költözik s majd csak az építkezések befejezése után jön le székhelyére — Hajdudorogra.

Ami az első hirt, a püspök Nagykárolyban való látogatását illeti, hát bizony abból semmi sem igaz. Egyik helybeli gimn. tanulót látogatta meg az édesatyja, aki gör. kath. lelkész, ezt nézték püspöknek.

A másik hir még ennyire sem igaz. Teljesen beavatott forrásból eredő értesülésünk alapján mondhatjuk, hogy a püspökségnek Budapesten való akár ideiglenes elhelyezéséről szó sincs.

Amint már múlt számunkban megírtuk, a nisztertanács Miklóssy István sátoraljaújhelyi lelkészt, zemplénmegyei esperest terjesztette elő Őfelségének kinevezésre. A kinevezés a legrövidebb idő alatt meglesz, mihelyt a püspökség felállításáról szóló törvényjavaslat szentesítést nyer. A kinevezendő püspök ur pedig más, Nagykároly mellett szóló okokon kivül már csak a görög katholikus papság érdekében is Nagykárolyt fogja székhelyül ajánlani.

Amit ugyanis Mitrovich Elek esperes ur a kultuszminiszter előtt kifejtette, az uj egyházmegyébe kebelezett papság Ungváron nagyér- tékü intézményeket hagyott, melyek hasznának

elzsibbatt; az éhségtől nagy, égető sznmjusá- got érzett.

— Adj legalább egy pohárvizet, anyukám.

— Adok, szivem, adok.

Az anya a konyhába futott, aztán vízzel tért vissza. A gyermek mohón kiitta és vetkeződ ni kezdett. Áz anyja zokogva csókolta.

— Imádkozzál, édesem, hogy a jó Isten vessen véget a mi nyomorúságunknak.

A gyermek összekulcsolta a kezét és az ágyon térdepelve fönhangon fohászkodott. Olyan volt, mint egy angyal, akinek eltörött a szárnya és lebukott az égből. Halvány, vértelen ajkú, vékony átlátszó bőrű és kocsonyacsontu. De a szemében ott fehérlett ártatlan lelkének tiszta lilioma.

Aztán lefeküdt, átkulcsolta édesanyja nyakát és didergő leikébe szívta csókjának édes, éltető melegét. Majd hirtelen lecsuklott a szeme és lesiklot! a keze az anya nyakáról. Az asszony sokáig állt ott némán, egy szobor teljes- mozdulatlanságával.

Aztán a maga ágyához vánszorgott. Az ablak felé állott ez és kitekintet a jégviráges üvegtáblán. Fehér pelyhek száltak a földre, az angyalok megfagyott könnyei és hideg siratói e romlott, kárhozott poklába sülyedt világnak. Az urára gondolt, a könnyelmű és szívtelen urára, aki dőzsöl, mig ő és gyermeke koplal, didereg és szédül az éhségtől.

Egyszerre elapadt szeméből a keserűség könnye. Szilárd, kemény elhatározás villámlott

élvezetétől most elesik. Ezekért mintegy kárpótolni kell az uj egyházmegye gör. kath. papságát. Módot kell nyújtani az uj püspöki székhelyen a rendesen nagy családdal megáldott gör. kath. lelkészeknek, hogy gyermekeiket iskoláztathassák. Egyelőre természetesen a Nagykárolyban található intézmények nem pótolhatják egyszerre teljesen az ungváriakat, de mindenesetre megvannak a szükséges minimális berendezkedések, amelyeknek tovább fejlesztése lesz majd a város és az uj püspökség feladata.

Egyik szatmári újság már azt is siet megállapítani, hogy kinek az érdeme a nagykárolyi püspöki székhely felállítása. Hát ennyire talán még sem kell sietni, pláne ilyesmivel.

Sétálni

nem igen szoktak ebben a városban. Szinte csodálatos, hogy mig másutt szinte városi intézmény számba megy pl. a korzó, nálunk aranyért nem látni sétálni embert. Hébe hóba eltökéli magát egy egy bus magyar, egy szomorúé bonn és — sétál. De olyan is az.

Ami az esti sétákat illeti, talán azért nem divatos az efféle Nagykárolyban, mert nagyon korán vacsorázunk. Hiába, csak falusi emberek vagyunk, a tyúkokkal fekszünk. Nyolckor, kilenckor olyan kihalt már az egész város, mint másutt éjfél után három-négykor.

De ha pl. el is tökélné magában a nagykárolyi polgár, hogy ezentúl nem fekszik le a tyúkokkal, hanem boldog élete párjával egy kicsit sétálni fog, vájjon merre menjen ? Mert azt c-ak nem ajánlhatja senki nyugodt lelkiös- merettel, hogy vágjon neki az utcának. Egy fél órai séta után akár a lelkit kiköhögteti akkora a por. Másfele pedig nincs hová menni. Ha éppen valami komája, vagy mije van az embernek a szőlőben, vagy éppen netalántán szőlője is, még csak hagyján, kizarándokol az ember a szőlő felé.

Csakhogy nem mindenkinek van komája s a koma is megsokallaná a dolgot a végin. Nagyon kívánatos volna egy városi sétakert létesítése, ahol el lehetne bújni a nagy por elől s ahol a gyerekek is eljátszhatnának. Nagyon alkalmas volna pl. a Somos erdőből egy darabot erre a célra megvenni. Hogy nincs pénz, az nagyon igaz. Nemcsak a városnak nincs,

át lelkén. Hallgatódzott. Mariska már szen- dergett.

— Ez az utolsó álmod itt a földön, — hördült föl egy rettenetes hang az anya melléből.

Aztán egy kés villant meg a kezében.

— Istenem, adj erőt a halálhoz, — kö- nyörgött, amint lábujjhegyen gyermekéhez osont.

Mariskának a haja szétomlott s bolyhos kendőként takarta be a nyakát.

Az anya reszketőkezével gyöngéden fél- resimitotta a selymes fürtöket, aztán fölemelte a kést.

A gyermek megmozgult s félig kinyitotta a szemét. Az any megrettenve lépett hátra.

II.

A férj az utcákon ődöngött. Feje lázban égett, a vére sistergett, mint az olvasztót érc. Egy orfeumcsillagra, egy sárban hentergő és százszor eltiport, fonnyadt virágkocsányra pazarolta pénzét, csókját, idejét, egészségét és életét. Züllött és sikllott lefelé a lejtőn. Két marokkal tépte, szaggatta az idegeit és a házasság kötelékeit.

A vére izzott érte, nem a szivében lobogott a láng, a vad szenvedély szörnyű démona perzselte az agyát. A világpól is kifutott volna egy csókjáért, a világvégére is elrohant volna előle, ha betelt a csókjával, az ölelésével, a savanyu gyönyör iszapos habjával.

Érezte, hogy a pusztulás, a megsemmisülés örvénye felé sodorja az a nő, látta a mély-