Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-17 / 20. szám
SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagykároly, Széchenyi-utcza 20. szám. („Kölcsey-nyomda r.-t.“) s* Hirdetések szintén ott vétetnek fel. !#=- Nyilttér sora 50 fillér. Főszerkesztő: DR. VETZÁK EDE. Főmunkatárs: DR. HEGEDŰS ISTVÁN. Laptulajdonos : KÖLCSEY-NYOMDA R.-T. 19®- MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. TP8 A LAP ELŐFIZETÉS! ÁRA: Egész évre ....... .8 korona. Fél évre ................................. . . 4 korona. Ne gyed évre............................. . 2 korona. Eg y szám ára.............................20 fillér. Elvon ultak a felhők fejünk felől. Elvonultak a sötét felhők, melyekből a háború irtó villámai már- már lecikáztak közénk. Kezdődhetik hát újból a munka, hogy helyre pótoljuk azokat a veszteségeket, a melyeket a háborúnak már csak közelgésére is szenvedtünk. Szinte borzasztó elképzelni is, mi lett volna itt, ha az a maroknyi nép odalenn még tovább hetvenkedik. A rakoncátlan inggombhoz, illetőleg a megátalkodott gallérlyukhoz hasonlította valaki ezt az egész Nikita-ügyet. A megátalkodott gallérlyukhoz, amelyet sehogysem tudunk rákényszeríteni az inggombra. Hiába minden erőfeszítés, tehetetlenül állunk szemben egy hitvány inggombbal. S most mikor végre sikerült az inggombot begombolni, megdöbbenve gondoljuk meg mily károk háramolhattak volna ránk, ha még sem sikerül. Mindenki csak nyert ezen a „háborún.“ A hitvány inggomb talán a legtöbbet, s mi vesztettünk egyedül. Bennünket érintett a legközelebbről s a legfájdalmasabban az egész Balkán-háború. Az ország kelső ziláltságához már csak az hiányzott volna, hogy a mi még érintetlenül maradt értékben, azt is kockára tegyük, csak azért hogy egy hetvenkedő országocska tőlünk tanuljon illendőséget. A feszültség lassan-lassan alábbhagyott s most már nem igen van mitől félnünk. Amit sikerült megmentenünk a romlástól, bátorságban tarthatjuk meg •tQvábbr^. is. Újult erővel kell hozzáfog- nunlHaz esetleges romok eltakarításához, s bizalommal eltelve a jövő iránt, újból fel kell vennünk a kénytelen abba hagyott munkát. Nem mertünk dolgozni, ahogy szerettünk volna. Nem voltunk sohasem biztonságban, vájjon nem hiába dolgozunk-e. Sohasem tudtuk, mit hoz a holnap, nem megy-e tönkre a háború első szelére egész munkásságunk minden gyümölcse. Az iparos, a kereskedő nem mert vállalkozásokba, bevásárlásokba bocsátkozni, ami kis pénze volt valakinek, félve szorongatta, rejtegette, elvonta a forgalom elől. Minden jel arra mutat, hogy semmi okunk sincs már arra, hogy le ne tegyünk a félelemről. Közállapotaink lábba- dozni kezdenek s minden reményünk meg lehet rá, hogy rövidesen újból friss erőre kapnak. A vételkedv, a vállalkozási kedv ismét felébredvén az emberekben, talán helyrepótolhatjuk mulasztásainkat. Az világos, hogy máról holnapra nem változik teljesen normálisra a helyzet, de csüggedére semmiesetre sincs okunk. Átéltünk már nagyobb kríziseket is, szorgalommal, igyekezettel megbirkózunk most is az elénk tornyosuló nehézségekkel. Az időjárás fenyegető, napjain is túl vagyunk már félig-meddig, s ha megmarad az, ami eddig megvan, bizalommal nézhetünk a jövő elé. A délen keletkezett uj helyzet rövid időn belül érezhetően jótékony hatást fejthet ki Magyarország kereskedelmére, iparára s a nagyobb forgalom következtében minden téren érezhető javulás állhat be. Hisz nem hiába kockáztatunk any- nyit, nem hiába kockáztattunk szinte mindent. A helyzet odalenn reánk nézve kedvező alakulást vett s meg lehet rá a reményünk, hogy nemcsak unokáink fogják majd hasznát látni a nagyapák erőfeszítésének. Szorgalommal, kitartással helyrepótolhatunk mindent, csak a csüggedés legyen tőlünk távol. Nagykároly lesz a püspöki székhely. Illetékes hévén úgy értesültünk, hogy a minisztertanács Miklóssy István s.-újhelyi gk. lelkészt, zemplénmegyei esperest, a Ferenc Jó- zsef-rend lovagját terjesztette elő Ő felségének az uj püspökség főpásztorául. A kinevezés rövidesen meg is lesz, miután az uj püspökség felállításáról szóló törvénycikk szentesítést nyer. A fekete liliom. Irta M. E. Morris — Ma Bonnyt lovagolom, — felelt lovásza kérdésére Lord Douglas, azután újra beletemetkezett az újságjába. A levegőben ibolyaillat áradt, a kastély terraszának márványkockáin tavaszi tündértáncát lejtette »Napsugár kisasszony, az orgona-bokrok rügyei versenyezve dugták ki éretlen, zöld fejecskéjüket — és Lord Douglas mégis ideges volt. Őszinte oka alig volt rá. Nagy vagyon örököse, a lordok házának örökös tagja, a társaság dédelgetett kedvence, ragyogó elegánciáju szellemes, csinos férfi — a vállán huszonnyolc tavasz virágos terhével . . , Ami kedves, szép illúzió és gyönyörűség van ezen a földön, aranytálcán, egy halomba, mosolygón nyújtotta feléje az Élet, És Lord Douglas mégis rosszkedvű volt. — Ma Bonnyt lovagolom! Ezzel a kijelentésével elárulta egész hangulatát. Bonny, a fiatal négy éves, fekete ir- landi a legidegesebb, legszeszélyesebb állatja volt a lord istállójának. Nem respektált senkit, de annál jobban respektálták őt — Lord Douglas kivételével, bár neki is néha minden ereje megfeszítésével sikerült megbirkóznia vele. Bonnyra tehát csak akkor került a sor, ha Douglas kindlódni, vesződni akart. A mikor ideges, rossz kedvű volt — Bonny volt az áldozat. Bonnyt fölnyergelték, a lovász a terrasz elé vezette. Lord Douglas Arthur ingerülten dobta az asztalra újságját. Felült a lovára és ellovagolt. A fölszolgáló inas kíváncsian vette a kezébe a lecsapott „Times“-et. Vájjon mi lehet ebben a cudar újságban, ami az ő gazdáját annyira felboszantotta. Végigfutotta a nyitva hagyott oldalt. Néhány jelentéktelen napi hir — semmiség. De az utolsó oszlopban egy hosz- szu cikk, a cime ez: „Estély Kennsington hercegéknél.“ Az inas megcsóválta a fejét. — Nem értem, — dünnyögte befelé. Douglas Arthur ezalatt kikanyarodott kastélya kapuján és lassú lépésben megindult a richmondi-park felé vezető lombos gesztenyefasoron. Cigarettára gyújtót és a tovaszálló füstkarikákat merengőn követte pillantásával. Mintha Kennsington Alice hercegnő soha nem látott körvonalait akarta volna elé varázsolni belőlük. Egyre a „Times“ cikkének szavai zsongtak fülében és a viszhang rájok megegyezett inasa kritikájával. — Nem értem ! . . . Idegességében megrántotta lova kantárszárát. Ez félreértette a jelet és galappozni kéz'Az összes tavaszi és nyári divatujdonságok legnagyobb választékával szolgál Rubletzky Kálmán divatániháza.
