Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-10 / 19. szám
t 2-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 19. szám Vármegyei közgyűlés. Szatmárvármegye tavaszi rendes közgyűlését f. hó 7-én, csütörtökön d. e. tartotta meg a vármegyeháza nagytermében Csaba Adorján főispán elnöklete alatt. A megyebizottsági tagok feltűnően nagy számban jelentek mega közgyűlésen. Ennek az a magyarázata, hogy két szolgabirói is választott a vármegye. Csaba Adorján főispán megnyitó beszédében rámutatott hazánk külső bajaira s belső zavaraira. A külső bajok mulóban vannak s bízik a vezető politikusok hazaszeretetében, hogy a belsők is meg fognak szűnni. A tárgy- sorozat első pontja az alispán jelentése volt. Az alispáni jelentéshez hozzászólott Láng Ferenc erdődi plébános s a szatmár—erdődi ut kiépítését sürgette. Ilosvay Aladár alispán és Kacsó Károly, az államépitészeti hivatal főnöke megnyugtatták, hogy az utat rövidesen kiépítik. Tóth Móric a Szamos szabályozását tette szóvá, amit az érdekeltek megkérdezése nélkül hajtottak végre. A minisztérium helytelen információk alapján úgy határozott, hogy a Szamos felső szakaszán belátható időn belül nincs szükség szabályozásra. Azóta azonban 2000 holdnyi földterület pusztult el s most az érdekeltek felirattal fordulnak ebben az ügyben a miniszterhez. Tóth Móric, mint az érdekeltség elnöke arra kérte a törvényhatóságot, hogy a feliratot pártolja. A közgyűlés ebben az értelemben határozott. Ezután a szolgabirói állások betöltése következett. A kijelölő választmány tagjai lettek: Kende Zsigmond, Jékey Zsigmond, Falussy Árpád, N. Szabó Antal, Nagy Béla és dr. Böszörményi Emil; a szavazatszedő bizottságok elnökei pedig dr. Róth Ferenc1 és Luby Béla. Az egyik szolgabirói állásra a kijelölő választmány N. Szabó Tibort és Dienes Sándort jelölte, a másikra dr. Domahidy Pált és Barth Istvánt. A választás megejtetvén N. Szabó Tibor 157, Dienes Sándor 115 szavazatot kapott s igy az egyik szolgabirói állásra 42 szótöbbséggel N. Szabó, Tibor választatott meg. Dr. Domahidy Pál 198, Barth István pedig 45 szavazatot kapott s igy a másik szolgabirói állásra 153 szótöbbséggel Domahidy Pál választatott meg. Több kisebb jelentőságü határozat között a vármegye úgy határozott, hogy Felsőbányán főszolgabiróságot szervez s az erre vonatkozó határozatot jóváhagyás 'véget felterjeszti a belügyminiszterhez. A polgári iskolai iiteniátns felállításának eszméje többször felmerült már lapunk hasábjain. A kérdés fontossága azonban oly nagy, hogy szükségesnek tartjuk az illetékes körök figyelmét újból felhívni, ne engedjék teljesen elaludni az ügyet. Hogy mit jelent a nevelés szempontjából az internátus, azt a Szt. László konviktus szép példája nagyon világosan mutatja. Aránylag olcsó pénzért izjetes, tápláló eledel, jóakaró állandó felügyelet, szükség esetén a gyengébbeknek hathatósabb segítése is tanulmányaikban : ép ez a momentum volna az, amelyre a fejlődő gyerek szempontjából nagy súly fektetendő, s bizony tagadhatatlan, hogy a kosztadó helyen e követelmények felének sem tudnak megfelelni. Hol ez, hol az nem jól van, hol a felügyelet hiányos, hol a táplálkozás. A jól vezetett internátus viszont minden követelménynek könnyen eleget tehet. A felállítandó internátus nagyban hozzájárulna különben is erős virágzásnak indult polgári iskolánk felvirágoztatásához. Mert bizony a szegénység igen nagy kerékkötő, a polgári iskola növendékei pedig, ha nem is a legszegényebb, de ivem is a legmódosabb szülők gyermekei. Minden esetre nem tudnak annyit áldozni gyermekükre, hogy pl. egy magáné salád vegye magának azt a fáradságot, hogy teljesen az ő csemetéje körül forogjon. Az internátus megteszi ezt. Minden a gyerekekért van, ő körülöttük forog minden. Az iskola mindenesetre nagy segítséget nyerne az internátus felállítása révén, amennyiben az internátus a nevelés nehéz munkájában egyöntetű, módon segítségére lenne az iskolának. Az illetékes minisztérium részéről mindig meleg pártfogásban. részesült az internátusok eszméje; a pártfogást nemcsak erkölcsi támogatásnak értjük itt. Nagykároly város vezetősége előtt sem ismeretlen, avagy idegen ez az eszme, nem is oly régen igen komoly formában foglalkoztak már vele. A gyerek, a szülők, az iskola, a város szempontjából, szóval mindenképen c.;ak áldásos hatása volna egy ilyen internátusnak, kifogás semmi sincs ellene, a vezető körök is rokonszenveznek az eszmével, felesleges hát vele késlekedni; pláne most, mikor a polgári iskola ügye oly szép megoldáshoz jut, kár volna szinte befejezetlenül, internátus nélkül indítani meg az iskola működését. A növendékek nagy részének lakásviszonyai — eltekintve a táplálkozástól — teljességgel lehetetlenek. Nyolcán, tizen vannak összezsúfolva egy szobába, sokszor egyetlenegy szobába, gyerek, felnőtt vegyesen. Hogy ilyen körülmények között milyen sok vész kárba az iskola munkájából, azt hirtelen meg sem tudja ítélni, aki külön meg nem figyelte. Tanítással foglalkozó emberek régóta rámutattak már ezekre a bajokra, csak az a baj, hogy minden szülő csak a maga gyerekével törődik. A tehetős ember teljesen leróni véli kötelességét, mikor fiának megfelelő iskoláztatásáról gondoskodik. Mit törődik ő a szegényebbel, aki csak nagy küzdelem árán tudja fiának azt a minimális iskoláztatást megadni, amely nélkül bizony manapság már semmi sem lehet az ember. Meg kell törnünk valami módon az emberek közönyét, hogy esetleg anyagi áldozatoktól sem riadva vissza munkálkodjanak egymás javán. Dj adó behozatalán nem igen fogja törni fejét az adókkal rogyásig megterhelt polgár. Van adó bőven, csak győzze fizetni. Volna azonban egy adó, ámely csodálatoskép ép ennek a folyton fokozódó rogyasztásnak,|ha nem is megszüntető, de legalább mérséklő ellenszere volna. Annak a kutyának a szőrével kell kísérletezni, amelyik meg megharapott. Arról volna szó, hogy a város jövedelmének fokozására nálunk is be lehetne hozni az u. n. vigalmi adót. Már a neve mutatja, — Gratulálok — mondtam. — Ugy-e, örül ? A hosszú várakozás után mégis csak célhoz érnek végre. Mosolyogni is tudtam. — Természetesen, természetesen örülök ! — mondta ő. — Óriási, hogy végre célhoz érünk! De mit csináljak vele addig, mig a feleségem lesz ? Szerencsére kijött a nővérem Kath, aki felajánlotta, hogy majd kerít egy bungalowt a menyasszony számára, ahol lakjon. Én nem tudtam volna egy fedél alatt lakni vele 1 Elég baj, hogy egy városban fogunk élni ! Végre megmozdult bennem is a lelkiismeret. — Velünk étkezhet majd a kisasszony — mondtam. Derrick hálásan nezett iám. — Köszönöm — mondta. — De most még egy szívességet kérek magától, édes Dilly. Jöjjön ki velem az állomásra holnap. — Azt már nem teszem ! —' feleltem én — gondolja el csak, ő biztosan egyedül kíván lenni magával! Rám nézett a hosszú, árnyékos szempil- láju szemével. — Maga sohasem hagyott el engem, Dilly — mondta — álljon hát mellettem most is. Ekkor jutott eszembe először, hogy talán Derrick már nem szereti menyasszonyát. De ő maga oszlatja el ezt a feltevésemet. — Nem mintha én nem örülnék a vele való egyedüllétnek — mondta — de mi olyan jó pajtások voltunk, kis Dilly. Meg akarom mutatni magát a menyasszonyomnak. Összeharaptam az ajkamat és megígértem neki, hogy kimegyek az állomásra. Másnap reggel feldíszítettem a menyasz- szony szobáját. Kiraktam a Derrick arcképeit, egy pár divánpárnát, heverő széket — sok fehér virágot — és egy igen-igen jó tükröt, amiben az ember valóban olyannak látja magát, amilyen. Két órakor értem jött Derrick a kocsival. Feltelepedtem melléje, mert ő hajtott. A hátsó ülés üres volt, visszajövet nekem kell majd ott ülnöm ! Az utón nem sokat beszéltünk. Én csöndes kis imákat mondtam magamban, hogy ne kívánjam agyonütni a szép menyasszonyt, ha meglátom. Derrick ellenben hangosan káromkodott néha — aztán utána mindig bocsánatot kért. Szidta a lovat, mert gyalázatosán üget. Ő nem látszott sem boldognak, sem izgatottnak, mondhatom, ha engem várt volna ilyen arccal, inkább visszafordultam volna. Nem volt érdemes annyi ezer mérföldet megtenni érte. Tiz percig vártunk, mig berobogott a vonat. Két angol nő érkezett. Egy húsz éves leány és egy negyvenöt év körüli asszony. Az utóbbinak festett sárga haja volt — kövér alakja valósággal olvadozott a melegben — és a ruhája ! Nem, azt nem is irom le ! Nem volna szép tőlem. Nagyon hosszú utat tett meg benne. A leány elment, de a kövér asszony felénk rohant. Két karját kitárta Derrick felé és cuppanó csókot nyomott mind a két arcára. — Édes Derrick ! . . . — mondta — anyás- kodón, (holott a nagyanyjának látszott.) És ki ez a bájos kis leány ? Bemutatkozás következett és a menyasz- szony összecsókolt, mintha évek óta hü barátnők lennénk. Szerettem volna más ruhába öltöztetni a Derrick kedvéért, hogy senki ne lássa meg. Mivel a podgyásza még nem érkezett meg, elhatároztam, hogy a nővérem ruháját fogom kölcsön adni neki. Csak a haját is engedné megfésülni valahogy másképen ! Derrick maga ült a hátsó ülésre és én hajtottam be a városba. Útközben kisült, hogy Mildred nagyon jószivü nő és müveit is, csakhogy rettentő ízlése volt! Mikor megérkeztünk, Kath félrevont és a fülembe súgta: — Az Égre, csinálj vele valamit, hogy ne legyen ilyen madárijesztő. Kikacagja Derricket az egész város. A menyasszony engedte fésülni és öltöztetni magát. Elismerte, hogy nekem kitűnő ízlésem van. — Szegény Derrick — mondta, mialatt
