Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-04-26 / 17. szám
IV. évfolyam. Nagykároly, 1913. április 26. t 17. szám. Nagykároly és Ermellék \\ a r A Nagykárolyi Kereskedő társulat hivatalos közlönye. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Nagykároly, Széchenyi-utcza 20. szám. („Kölcsey-nyomda r.-t.“) Hirdetések szintén ott vétetnek fel. jtí=- Nyilttér sora 50 fillér. Főszerkesztő : D R. VETZÁK EDE. Főmunkatárs: DR. HEGEDŰS ISTVÁN. Laptulajdonos : KÖLCSEY-NYOMDA R.-T. NT MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. -Jp® A LAP ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre . Fél évre . . Negyed évre Egy szám ára 8 korona. 4 korona. 2 korona. 20 fillér. A tekintély korának semmiesetre se fogja korunkat nevezni a jövő történetírója. Nem csak hogy tisztelettel nem igen viseltetünk a „tekintélyek“ iránt, hanem egyenesen lábbal igyekszünk tiporni mindent, ami esetleg a „tekintély“ fogalmával egy kalap alá fogható. A tendencia megvan, ez tagadhatatlan. Sőt oly régóta megvan, hogy állandó működését ma már szinte észre sem vesszük. Hogy a tudomány terén ez egész természetes állapot s az volna a baj, ha komolyan kellene még hadakozni a „tekintély“ fogalma ellen a tudomány véres verejtékkel áztatott mezőin, ez körülbelül mindenki előtt világos, aki tudja, mi az hogy „tekintély“ s mi az, hogy „tudomány“. Ez nem azt jelenti, hogy a tudománynak nincs tekintélye, vagy a tudósoknak nincs tekintélyük; sőt hovatovább csakis nekik lesz tekintélyük a szó közönséges értelmében, mert az emberiség lassan belátja, hogy nekik köszönhet a legtöbbet. A tekintély praegnans értelméről van szó, amely szerint igy, vagy úgy van valami, igy, vagy úgy kell tenni valamit, csak azért, mert ez meg ez azt allitja vagy azt parancsolja. A tudomány mezőin nem hangozhatik ilyen beszéd. Az orosz cár ráüthet a kardjára, hogy igy meg igy van valami, igy meg igy kell lennie valaminek. S úgy van, úgy lesz. De a tudós kard hijján legföllebb a saját kopasz fejére üthet. Ettől pedig meg nem ijed senki. A tudományon kívül talán nincs is az emberiség életének olyan életbevágó megnyilvánulása, ahol nélkülözni lehetne a tekintély elvét. Mig azonban igy papiroson nagyon könnyen el lehet egy mástól különíteni a különböző területeket, a valóságban a határok nagyon ösz- szefoiynak. S bizony a tekintély elvének kiküszöbölése a tudomány küzdve munkálkodó porondjáról, a tekintély elvét más területeken sem hagyta érintetlenül. Az a küzdelem pl. amely a „tudományos“ akadémiák tekintélye ellen teljes sikerrel megvivódott, az akadémiák tekintélyét más téren is teljesen lejáratta, oly területeken, ahol tekintélyüket kezdetben egyáltalán nem kivánta senki háborgatni. A mi Tudományos Akadémiánk tekintélye pl. odáig terjed már, hogy pusztára gyakorlati kérdésekben pl. a helyesírás kérdésében döntő volna a szava. így vagyunk evvel más téren is. A tekintély ellen bármily téren való hadakozás maga után vonja a tekintély romlását minden téren. Az egyház főfő erőssége, kősziklája volt mindenkoron a tekintély. Mit szóljunk már most ahhoz, hogy az egyház szolgái napról-napra olyan dolgokat visznek végbe, amelyek az egyház, illetve az elöljárók tekintélyét mindjobban és jobban lejáratják ? Hiába hivatkoznak a román papok arra, hogy ők hitbeli dolgokban elösmerik a püspök tekintélyét, rendeletéinek azonban nem engedelmeskednek. Mert evvel a cselekedetükkel nem a püspök ilyen vagy olyan tekintélyét nem ösmerik el, hanem egyáltalán a tekintélyt. Mindenesetre csodálatos, hogy ép a papság körében akadnak társai annak a törekvésnek, amely az egyház tekintélyét mind jobban aláásni törekszik. — Hiábavaló beszéd itt aztán, hogy a püspök tekintélye nem az egyház tekintélye még, hogy odáig még messze az ut. Papiroson nagyon szépen lehet itt cir- kalmazgatni a határokat, a valóságban azonban az egyik tekintélynek a romlása maga után vonja a másikat. De meg aztán a román papok renitenciája az állami intézmények, sőt egyenesen a törvények tekintélyét is aláássa. A nép papja után indul, a pap viselkedése pedig kiöl belőle minden tiszteletet minden tekintéllyel szemben, az állam tekintélyével szemben is. Nem marad más hátra, mint hogy a csendőr a kardjára üssön s kardlappal magyarázza, meg, hogy az állam törvényeinek mégis csak van tekintélyük. Színész-vizsga. Irta t. Beaufcy. — Tehát elhatározott szándékod, hogy szinész leszel ? — szólt mr. Lee hevesen. — Igen, apám, — felelte Dickie alázatosan. — Te tudod, hogy mit csinálsz! Huszonnégy éves vagy és én már nem vagyok felelős érted. Ha mindenáron bolondot akarsz csinálni magadból, ám tedd ! Művész azonban sohasem lesz belőled. — Miért nem, apám? — Mert ez nincs benn a családban, fiam. Mi színtiszta üzletemberek vagyunk és voltunk generációk óta. Te is csak színpadért rajongó bolond vagy! — Mr. Miller mindig azt tanácsolta az iskolában, hogy a színpadra menjek . . . — Természetesen! Mert néhány ostoba szindarabocskát mint iskolásfiu elég jól elszavaltál — az öreg bolond mindjárt azt hitte, hogy Irvinget fognak faragni belőled ! Nos próbáld meg! Azt mondtad, van egy kis megtakarított pénzed, amely legalább három hónapig elég lesz. Ha valaha bebizonyítod, hogy igazi művész vagy — örömmel segítelek majd, fiam! Nem állok az érvényesülésed útjába, sőt, ha támogatásom nélkül elérsz valamit, gazdag jutalomban részesítelek! — Igazán mondod ezt, apám ? — Igen és ez ajánlat nem is olyan köny- nyelmü részemről, mert tudom, hogy száz év múlva sem lesz művész belőled! De most már elég. Még sok levelem van hátra . . . Egy héttel később Lee Dickie elhagyta otthonát és Londonba ment. Zsebében huszonöt fonttal és szivében gigászi reményekkel. És ha bátorításra volt szüksége — nem volt ott a szive fölött egy kis leánynak a levele ? „Hiszek benned, édes Dickim, — irta Eileen — és szikrányit sem törődöm azzal, amit a többiek mondanak. Tudom, hogy valamikor nagyon, nagyon büszke leszek Rád !“ Azonban a színházigazgatók és ügynökök nem voltak oly barátságosak és könnyenhivők, mint Eileen. Dickie nap-nap után mászott fel a sötét lépcsőkön a színházi ügynökségek rejtélyeibe és mindennap a remény kisérte föl és le a — csalódás! Végre, három heti kínlódás után sikerült neki egy „üzlet“-et csinálni és mint segédszinész alkalmazást kapott egy ne- gyedrangu vándortársulatnál. A társulatot azonban váratlanul baleset érte Pontardaweban, Dél-Walesnek ebben a kicsi, eldugott városkájában, ahol az igazgatójuk egy szombat este eltűnt. A társaság „hölgyeinek és urainak“ nagy része a városban maradt — a vendégfogadósok bőkezűségét élvezvén addig, mig baráti segítséget kapnak. Egy-két római lélek visszagyalogolt Londonba Az összes tavaszi és nyári divatnjdonságok legnagyobb választékával szolgál Rubletzky Kálmán divatáruháza. i I
