Nagykároly és Érmellék, 1912 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1912-03-02 / 9. szám

4-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 8. szám. : Modern ruhafestés: |Vj|íli|ÍAp BA1 Legszebb ruhatisztitás bármily divatszinre. vAJ m <8*1 Vegyileg száraz utón! Nagykároly, Széchenyi-utca 34. sz. a róm. kath. elemi fiúiskola mellett. HÍREK. Gróf Károlyi József kilépése. Városunk képviselője gróf Károlyi József — mivelajusth- párt állásfoglalásával nem ért egyet — kilépett a pártonkivüli függetlenségiek sorából s ennek kapcsán le is mondott az elnökségről. Bírói kinevezés. A király Somossy Mi­hályt, a helybeli járásbíróságnál működött al­jegyzőt, legutóbb a debreceni tábla elnöki tit­kárát bíróvá nevezte ki. Missió városunkban. Február 21-iki kéz- dettel 8 napos missió volt a róm. kath. plébánia templomban. A missiót Varga István és Marti­novics Sándor jezsuita atyák tartották. A jelzett napokon naponként két szent beszéd volt; reggel 9 órakor és délután 4 órakor. A temp­lomot ezrekre menő tömeg töltötte meg min­dennap s fokozódó buzgalommal hallgatták a a kitűnő szónokok előadásait. P. Varga külön kis exercitiumot tartott a: elemi iskolás fiuk és leányok, külön egyet a polgári fiuk és leányok, egyet a gimnáziumi ifjúság s egyet a már is­kolába nem járó fiatalság számára. P. Marti­novics vasárnap, hétfőn és kedden a róm. kath. elemi fiúiskolában az urak számára tartott kon­ferencia beszédeket. Az előadások bölcseleti alapon tárgyalták az élet célját, az é z, a ki­nyilatkoztatás világánál ; a harmadik előadás tárgya a hit és tudomány volt. Illusztris kö­zönség hallgatta mindig végig a nagyképzett- ségii fiatal páter kitűnő előadásait. 28-án dé­lután óriási közönség jelenlétében történt a missiós kereszt megáldása, amelyet fényes se­gédlettel dr. Szentgyörgyi Jordán Károly apát­plébános végzett. P. Varga fulmináns búcsú­beszéde és Récsei Ede köszönő szavai után Te Deummal végződött a missió. A missió ideje alatt 3000 ember járult a szent gyónás­hoz és áldozáshoz. Előléptetés. A kultuszminiszter Szolo- májer János tornatanitőt jelenlegi állomáshelyén a IX. fizetési osztály 3. fokozatába léptette elő. A szatmári ügyvédszövetség mint az Orsz. Ügyvédszövetség egyik osztálya múlt hó 24-én alakult meg Dr. Hermann Lipót elnök­lete alatt. A tisztikar a következő : Elnök: Dr. Kelemen Samu, alelnök: Dr. Tímár Zsigmond, titkár: Dr. RáCz Endre. Ezután tiz tagból álló választmányt alakítottak meg. Az alakuló gyű­lésen résztvett Dr. Vajda József a debreceni szövetség főtitkára, akinek Dr. Tímár mondott köszönetét kifejtett működéséért Alakuló gyűlés. A városi közegészségügyi bizottság múlt hó 23-án tartotta meg alakuló gyűlését a polgármester hivatalos helyiségében. Elnök lett: Róth Károly, jegyző : Preisz Miklós. Közgyűlések. A „Chewra-Khadisa“ egy­let múlt hó 25-én tartotta meg közgyűlését Kaufmann Jenő elnöklete alatt. A szokásos elő­terjesztő ek elfogadása után a tagsági dijakat ez év kezdetétől fogva 6 koronára felemelték. Egyéb tárgy nem lévén Taub Ede, Weisz Adolf és Weiszmann Jakab jegyzőkönyv-hitelesítő ta­gok kiküldése után a közgyűlést az elnök be­rekesztette. — A „Nagykároly és Vidéke ipari és gazdasági hitelszövetkezet“ múlt hó 25-én tartotta meg rendes közgyűlését a városháza tanácstermében. Schnébli Károly p. ü. titkár elnöklete alatt. Az elnök megnyitó beszédében felkérte a megjelenteket a szövetkezeti eszme terjesztésére. Erre a szokás előterjesztéseket fo­gadták el s áz igazgatóságból megbízásuk le­járta folytán kilépett Kabelik Gyulát és Me- szesi Ferencet újból megválasztották. Jegyző­könyvvezető volt Bikfalvi Lajos könyvelő, hi­telesítő dr. Adler Adolf és Marián Ferenc. Ez­zel a gyűlés véget ért. — A nagykárolyi Ipar- testűiéi ugyancsak múlt hó 25-én tartotta meg rendes közgyűlését Marián Ferenc elnöklete alatt. A múlt évi és a múlt hó 18-án megtar­tani megkisérlett közgyűlések jegyzőkönyvének felolvasása után az elöljáró ág jelentésének be­mutatására került a sor. A zászlószentelésre vonatkozó résznél Néma József, Komáromi Jó­zsef felekezeti tendenciót láttak az egyházi megáldásnál. Lukácsovits János, Marián Ferenc, Drágus István, dr. Adler Adolf és Járay József felvilágosításai után a jelentést tudomásul vet­ték. A szokásos előterjesztések után a 8 kilépő előljárósági taggá: Bálintfy József, Barag Sán­dor, Kirilla Adolf, Mayerhoffer József, Matesz István, Nagy Pál, Török István és Turenécz Károly tagokat választották meg : a három ki­lépő számvevő Dipold Ferenc, Kovács Lajos, Molnár József újból meg lettek választva. Ezu­tán Darabánt István polg. iskolai tanító ismer­tette az esti továbbképző-tanfolyamok szüksé­gességét s kérte a közgyűlés erkölcsi támoga­tását. A közgyűlés az intézmény létesítése ügyé­ben az elöljáróságot javaslattételre szólította fel. Ezzel a közgyűlés véget ért. — A „Nagy­károlyi zár- és lemezáru és faipari részvény- társaság“ múlt hó 25-én tartotta első közgyű­lését Grünfeld Miksa elnöklete alatt;, aj<r:a jegy­zőkönyv vezetésére dr. Antal István ügyészt kérte fel s a jegyzőkönyv hitelesítésére Wein­berger Ferenc, Jakab Zoltán és Markovics Dá­niel választattak meg. A szokásos előterjeszté­sek alapján megállapítást nyert, hogy öt hónapi működés után a tiszta nyereség 3608 K 88 fillér. Ebből 1000 kor.-át az alapítási költség- számlán leírnak, 2500 kor. az értékcsökkenési alapra utalnak, 108 K 88 fill, pedig a jövő évi nyereség számlára átvisznek. A felmentvény megadása után a felügyelő-bizottság tagjaivá lettek 3 évre megválasztva: Dr. Adler Adolf, Roóz Samu, Kaufmann Adolf, Illés József, Ja­kab Zoltán, Filep Kálmán és Kaufmann Sán­dor részvényesek. Ezzel a közgyűlés véget ért, Hazafias ünnepély. A helybeli főgimn. tanuló ifjúsága f. hó 15-én d. u. 5 órakor az intézet tornacsarnokában Vasvári Pál ünnepélyt tart. Az ünnepélyen zene és szavalatszámok mellett aktuális vetitőképeket is Jognak bemu­tatni. Részletes programmról lapunk legközelebbi számában. A hegyvidéki kirendeltség a panyolai árvízkárosultak érdekében actiót indit, hogy a tavasz folyamán megfelelő mennyiségű vető­maggal támogassák a károsultakat. Autonómiai választás. A nagykárolyi gör. kath. hitközség múlt hó 25-én tartotta Mit- rovits Elek esperes elnöklete alatt rendes köz­gyűlését, amelyben az autonómiai tanács tag­jait választották meg. Elnök lett: Somossy Mik­lós, tagok: Benze János, Borody György, Bunda Miklós, Darabánt András, Pekete György, Ger­gely József, id. Hancsis György, Hancsis Illés, Makai Lajos, Mikcsa János, Netreba János, Orosz János, Orosz Lajos, Orosz Mihály, Rác János, Prokopovics István, Sárkány Lajos, Tá- torján István, id. Tóth Mihály, ifj. Tóth Mihály, Tóth János, Tóth Ferenc és Tivadar József. A fősorozás elhalasztása. A március és április hónapokban tartatni szokott fősorozások a véderőreform tárgyalására való tekintettel bi­zonytalan időre el lettek halasztva. Államsegély. A belügyminiszter 1000 kor. államsegélyt utalványozott ki a 7 éven aluli elhagyott gyermekek ellátási költségeire. Kettős gyász. Csókás Lászlóné úrnőt súlyos csapás érte a minap. Két testvérbátyja alig egy hét leforgása alatt halt meg: múlt hó 21-én Glatz Ede 35 éves korában Szatmáron, múlt hó 26-án Glatz Antal a Szepességen 37 éves korában. Gaal-ünnepély. Mint beavatott forrásból értesülünk, a város és vármegye közönsége a jövő hét végén (valószínűleg 10-én) Gaal Jó­zsef arcképének leleplezésével a helybeli szín- társulattal karöltve Gaai-ünnepélyt rendez. Az ünnepély d. e. Gaal József Bornemissza Géza festőművész által készített arcképének le­leplezésével kezdődik a városháza nagytermé­ben. Este a helybeli színházban előadják a „Peleskei nótáriusát Szentgyörgyi Istvánnak, a kolozsvári Nemzeti Színház örökös tagjának vendégfelléptével. Az ünnepély egyéb részletei­ről lapunk legközelebbi számában bővebben referálunk, Tisztujitás. A nagykárolyi önkéntes tűz­oltó egyesület múlt hó 25-én tartott közgyűlé­sén az üresedésbe jött tisztségeket töltötte be választás utján. Parancsnok lett: Demidor Ig­nác. alparancsnok : Szolomájer János, szakasz- parancsnok : Dr. Falussy Alajos, orvos: dr. Kovács József, titkár: Kaufmann Sándor, se­gédtiszt : Dicig Jenő. A szám és szertárvizsgáló bizottság rendes tagjai: Matuska István, Pén­zel Mihály, Reszier Antal; póttagjai: Fleisz János és Marián Ferenc. A közgyűlés lefolyá­sáról Japunk más helyén emlékezünk meg. Felolvasó estély. A „Nagykárolyi Pro­testáns Társaskör“ által múlt hó 25-én rende­zett és tánccal egybekötött felolvasó estély úgy anyagilag, mint erkölcsileg fényesen, sikerült. A kör helyisége' ez alkalommal szűknek bizonyult. Az estélyt Páíur fsfv’án s. lelkész szajoadelőadása a kuruc korszakról vezette be. A tartalmas elő­adás befejezéséül egy melodrámát szavalt el Rupprecht Béla zongora-kísérete mellett. Erre Szikszay Ilonka rendkívül ügyes szavalata kö­vetkezett. Utána Rupprecht József szavalt nagy hatással; Balázs Emmuska fejezte be egy vig monolog előadásával az ízlésesen összeállított műsort. Majd műsoron kívül egy kedves költe­mény elszavalása következett, amelyet az isme­retlennek maradni akaró egy humoros előadás­sal toldott meg. Utána természetesen rövid­zárlat volt. Növendék hangverseny. Ma d. u. 5 órakor a polgári leányiskola nagytermében Vi­tek zenetanár tanítványainak hangversenye lesz. Az ügyesen és Ízlésesen összeállított műsor kel­lemes szórakozásban fogja részesíteni a közön­séget. Felhívjuk reá ezúton olvasóink szives fi­gyelmét. Választmányi ülés. A nagykárolyi Kos­sut Lajos asztaltársaság februári választmányi ülésén az 1911. évi zárszámadást tárgyalta, amelyből kitűnik, hogy a bevétel 2421 kor. volt, a kiadás 474 kor. 16 fillér. Maradt tehát 1948 kor. 84 fillér. Határozatba ment, hogy ezen évi közgyűlést 1912. márc. 2-án, illetve 10-én tart­ják meg. Megünneplik továbbá márc. 17-én este a március 15. ünnepélyt hazafias műsor keretében. A társaság segélyalapjának gyara­pításához : a nagykárolyi Önsegélyző Népbank 10 kor., Hitelbank 10 kor., Központi Takarék- pénztár 20 kor., Közgazdasági bank 20 koro­nával járult hozzá, mely nemes adományokért ez utón mond köszönetét az elnökség. A mátészalkai választás ügyével fog­lalkozott a minap fellebbezés folytán a debre­ceni kir. ítélőtábla és helybenhagyta a szat­mári törvényszék Ítéletét, amely szerint mint egy hatvan válás dót megvesztegetés miatt pénz- és fogházbüntetésre ítéltek. Hozzájárulás. A Szatniár—nagybánya— felsőbányái vasút részvénytársaság 200.000 ko­ronát szavazott meg a láposvölgyi vasútra. Versenytárgyalás. A szamosborhidi áll. elemi iskola építésénél teljesítendő munkála­tokra márc. 6-ára versenytárgyalás van hirdetve a nagykárolyi államépitészeti hivatalnál. Pályázati hirdetmény. A helybeli áll. polgári iskola felépítésére az előirt és jóváha­gyott tervek alapján kiírták a pályázatot. A pá­lyázat határideje f. évi április hó 6. Difteritisz járvány. A difteritisz Misztót- falu, Felsőfernezely, Óroszfalu és Erdőszáda községekben járványszerüleg lépett fel. Az óvin­tézkedéseket megtették. A rossz útra tért gyógyszerészt Than- hoffer Gézát ismeretes bűncselekményért a szat­mári kir. törvényszék másfélévi börtönre ítélte. HAJNAL DEBRECEN a vasúti állomással szemben. mulató Vidéki vendégek találkozó helye. Egész éjjel nyitva! Minden este Elsőrendű fővárosi művészek felléptével.

Next

/
Oldalképek
Tartalom