Nagykároly és Érmellék, 1912 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1912-02-24 / 8. szám

6-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLEK 8. szám. kell látnia törekvéseinek esetleges kudarcát. Pedig csak most nyíltak volna meg számára a jól kiérdemelt boldogulás utjai. Eltávozott oda, ahonnét nincs többé visszatérés, de ahol nemes lelkének igaz jutalmát veheti csak el. Nyugod­jék hát békében. Pénzügyigazgató-helyettes. A király Papp Kálmán p. ü. tanácsost jelenlegi állomás­helyén Nagykárolyban p. ü. igazgató-helyettessé nevezte ki. Kinevezés. A kultuszminiszter a kir. kath. főgimn. tanárok státuszában Jenser Mihály nagy­károlyi, Schöber Emil, Fechtel János dr., Krom- paszky Béla szatmári tanárokat a VII. fizetési osztály 3-ik fokozatába léptette elő. Szemle. Schamsula Rezső ezredes f. hó 23-án szemlét tartott az itteni zászlóalj felett. Kinevezések. A kultuszminiszter Hajnal Bernát szatmármegyei segédtanfelügyelőt a IX. fizetési osztály 3. fokozatába a rendszeresített illetményekkel és személyi pótlékkal kinevezte.-— Kinevezte továbbá a VII. fizetési osztály 3. fokozatába: Dergács Károly, Bozs&nik Béla, dr. Káplány Antal, Fülep Imre, a VIII. fizetési osztály 3. fokozatába: Deli Géza és Borbás Géza nagybányai állami főgimnáziumi taná­rokat. Kinevezés. A pénzügyminiszter Wekerle Kornél p. ü. fogálmazó-gyakornokot felfüggesz­tette állásától s helyébe Würth Gábor egri la­kost nevezte ki fogalmazó gyakornokká. Konferenciabeszédek urak számára. Páter Martonovics, aki jelenleg P. Varga jezsui­tával városunkban missiót tart, vasárnap, hét­főn és kedden, azaz f. hó 25., 26. és 27-én a római katholikus fiúiskola nagytermében esti háromnegyed 7 órai kezdettel konferenciabe­szédeket tart. Témája lesz a mikrokozmosz titkai bölcseleti alapon. Mindenvallásu intelli­gens úriembert szívesen látunk. Előléptetések. A Nagykárolyi Kereske delmi Bank f. hó 16-án tartott gyűlésén Peis- ner Lajos cégjegyzőt aligazgatóvá, Szegő Ödön könyvelőt cégjegyzővé nevezte ki. Előadás a rádiumról. A Curie házas­pár világhírű felfedezéséről Shoeffler Hermann drezdai tanár tartott f. hó 21-én élvezetes elő­adást a városi tornateremben meglehetős kis számú közönség előtt. Előadásában Kimutatta, hogy a csehországi Joachimsthal bányáiban ta­lálható szurokkőből 1893-ban Bequerelle francia kémikus az urán elemet fedezte fel: ennek alapján fedezték fel a rádiumot, amely mágne­ses hatásnak kitéve mutatkozott. A rádium fénye nem étherrezgés, hanem mindmegannyi elektrón: ez a felfedezés megdöntötte az atomelméletet. A rádium azonban nemcsak mint elem fordul elő, hanem mint emanáció rádiumgáz savanyu vagy melegvizi forrásokban. így Pőstyénben, Tr.-Teplicen, a balatoni Hévizén, a budapesti forrásokban. Ramsay angol kémikus kimutatta, hogy 15 milligramm rádium 1500 évi kisugár­zás után olvad a felére.A kisugárzást az u. n. negativ elektrónok mozdítják elő. A rádium ugyanis mágneses hatásnak kitéve háromféle sugarakat bocsát ki magából: a) pozitív, b) Röntgen és c) negativ sugarakat, A rádiumot mint gyógyitószert alkalmazzák különösen rák­betegségeknél : igy a budapesti, kolozsvári kli­nikákon és a pozsonyi állami kórházban. A rádium előállítási költsége roppant drága. Egy gramm rádium értéke kb. 300,000 korona. Az egész föld kerekségén mindössze 15 gramm rádium van. A tanár ebonit és érctokban el­helyezett 15 milligramm (45.000 K értékű) rá­diummal érdekes kísérleteket mutatott be. A Dalárda estélye. A helybeli dalárda f. hó 20-án a helybeli színházban jól sikerült farsangi estélyt rendezett a színtársulat közre­működésével. Az egyesület ezúttal nem igen volt tapintatos, mert a többi farsangi estélyt rendező egyesülettel együtt megfeledkezett a sajtó egyes képviselőinek meghivásáról. A „Pillangó kisasz- szony“ c. dramolett előadása után Erkel Ferenc „Névtelen hősök“ c. operájából a „Takarodót“ adták elő zenekar kísérettel. Ugyancsak előad­ták Szentgály „Üdvözlő kará“-t .is. Utána a falragaszok szerint tombola és tánc volt a „Ma­gyar Király“-ban. Szerkesztőváltozás. Dénes Sándor ki­léptével a „Szamos“ felelős szerkesztője Zsem- ley Oszkár lett. Itt jegyezzük meg, hogy Dénes Sándor lapja „Uj Szatmár“ címen március hó­napban indul meg. Növendék hangversenyt rendez 1912. március 2-án (szombaton), d. u. 5 órai kez­dettel a Polgári leányiskola nagytermében Vi­tek Károly zenetanár zeneis olája növendékei­nek és a 63. gyalogezred zenekarának közre­működésével. Műsor. 1. Berlioz: „Rákóczi in­duló.“ Zongorán 6 kézre előadják : Cukor Miklós, Kaufmann Imre, Cukor Pál. 2. Rein- hold : „Impromptu“. Előadja: Brichta Irén. 3. Reiding: „Nocturne“ hegedűre, zongorakiséret- tel előadja: Ifj. Vitek Károly. 4. Leschetitzky: „Toccata“. Előadja: Jékel Olga. 5. Rieding: „Polonaise“. Előadja: Csernus Józszef. 6. Beet­hoven: „Sonata pathetique“ I. tétel. Előadja: Huszthy Zoltán. 7. Mozart: „Zongoraverseny“ d-moll I. tétel. 63. gyalogezred zenekarának kíséretével előadja: Gábor Ilonka. Belépő-dij 1 korona. Jegyek előre válthatók Eigner S. Csó- kós L. Gál S. könyvkereskedőknél. A befolyó tiszta jövedelem jótékony zenei célra forditta- tik. Külön meghívók nem bocsáttatnak ki. Esküvő. Egey Lajos nagyváradi fodrász f. hó 20-án esküdött -örök hűséget Asztay Em­mának. A polgári esketést Debreczeni István kir. tanácsos polgármester, az egyházit Kürthy Károly ref. vallástanár végezte. Alakuló gyűlés. Az ügyvédszövetség szatmári osztálya f. hó 24-én tartja alakuló gyűlését Szatmáron. Uj vállalat. Vetzák Ede vezérigazgató kezdeményezésére uj részvénytársaság van ala­kulóban városunkban „Nagykárolyi Ipari és Közgazdasági Bank r.-t.“ címen 50.000 korona alaptőkével. A részvények névértéke 200 ko­rona. Alakuló gyűlés f. hó 20-án volt. Közgyűlés. A „Chewra Kadisa“ szent­egylet f. hó 25-én d. u. 6 órakor saját helyi­ségében közgyűlést tart. Shakespeare Uránia. Folyó hó 14-én a városi tornateremben Shakespeare Uránia volt. A műsoron Shakespeare müveinek tartalmi is­mertetése szerepelt, amelyet Erdélyi József fő­gimn. tanár átdolgozásában Andrássy Jenő ol­vasott fel. A vetített képekkel kisért élvezetes felolvasást gyér közönség hallgatta végig. Haláleset. Goldstein Adolf nagybányai kereskedő, városunknak egykori vásárvámbérlője a napokban elhunyt Nagybányán. Nagykárolyi Protestáns Társaskör f. évi február hó 25-én, az az vasárnap este, 8 órai kezdettel házépítése alapja javára tánccal egybekötött felolvasóestélyt rendez, mely alka­lomra tisztelettel meghívja az érdeklődőket a rendezőség. Belépődíj: személyenkint 1 kor. Külön meghívók kibocsátva nem lesznek. — Műsor: 1. Felolvasás. Tartja: Pálur István ref. s. lelkész. 2. Szavalat. Előadja: Szikszai Ilonka k. a. 3. Melodráma. Előadja : Ruprecht József. 4. Monolog. Előadja: Balázs Emmuska k. a. Tekintettel e nemes célra, felülfizetések köszö­nettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Miniszteri kiküldetés. A kultuszminisz­ter városunk fiát dr. Gönczy Jenő segédtitkárt egy évre Párisba küldte a középiskolai és egyébb közoktatásügyi intézmények tanulmányozására. A szatmári zenéiskola f. hó 22-én fé­nyes műsorán nyilvános hangversenyt tartott, amelyen résztvett városunkból Dániel Katóka, aki Mozart: Versenymű D.-moll I. tételét adta elő Bendiner Nándor kísérete mellett nagy ha­tással. A fiatal művésznőnek szívből gratu­lálunk. Kinevezések. Csaba Adorján főispán Bö­szörményi Ferencet az érendrédi, Nagy Miklós a vetési állami elemi iskolai gondnokság tag­jaivá, Pap Jánost pedig főispáni hivatalszólgává nevezte ki. Házasság. Malenszky Károly nagybányai kir. bányafőbiztos a napokban kötött házassá­got Zeleznyák Erzsikével. Az árvíz, A tartós fagyot követő hirtelen olvadásnak szomorúan jelentkeztek a következ­ményei. A Kraszna és Homoródcsatorna f. hó 13-án Panyola községnél a töltést több helyen átszakitotta. A miniszteri biztossá kinevezett alispán erre haladéktalanul megtette a szükséges intézkedéseket. A helyszínére az alispán kérel­mére, egy utász század pontonokkal és két század gyalogság érkezett meg a mentési mun­kálatokhoz. Az árviz által sújtott községekben: Nábrád, Kérsemjén, Panyola, Olcsvaapáti és Fehérgyarmaton a miniszteri biztossal Nyárády műszaki tanácsos vezette a műszaki munkála­tokat. A segélyakciót Csaba Adorján főispán a helyszínén megkezdette. A veszély már csökke­nőben van: Panyola azonban majdnem teljesen elpusztult. Az árvizveszedelem idejére Szatmár, Nagykároly, Fehérgyarmat és Tiszaujlak távirda- hivatalaiban, az alispáni hivatalban és az Ecsedi láp társulatánál éjjeli szolgálatot rendeltek el. Miniszteri segítség. A belügyminiszter a főispán előterjesztésére 1000 kor. rögtöni se­gélyt utalványozott ki a panyolaí árvízkárosul­taknak. Hivatalos vizsgálat. A földművelési mi­niszter a Csécse és Panyola közötti töltés sza­kadás okának kiderítése végett vizsgálatot ren­delt el és annak foganatosításával Nyárády László műszaki tanácsost bízta meg. Pályázat. A mezőteremi körjegyzői állásra Madarassy István főszolgabíró pályázatot hirdet. A választás niárc. 23-án d. e. 10 órakor lesz Mezöteremen. Nagybányai városi mérnök. A nagy­bányai képviselőtestület a város mérnökévé egy­hangúlag Z. Nagy Sándort választotta meg. Tűzoltók közgyűlése. A f. hó 25-én megtartandó közgyűlésen a tárgysorozat szerint választások is lesznek. Jelöltek: A szám- és szertárvizsgáló-bizottságba rendes tagokul: Ma- tuska István, Pénzéi Mihály, Reszler Antal; póttagokul: Szabó Károly és Vaday Károly. A tisztviselői karra vonatkozólag az aíparancsnoki állásra még nincsen jelölés, szakaszparancsno­kira : Dr. Falussy Alajos, orvosira: Dr. Kovács József, titkárira: Kaufmann Sándor, segédtisz­tire : Diczig Jenő lettek jelölve. Pályázat szakaszmérnöki állásra. Ilos- vay Aladár alispán a Szamosjobb és Tisza balparti töltés fenntartó érdekeltségnél nyugdíj­jogosultsággal összekötött szakaszmérnöki ál­lásra pályázatot hirdetett. Javadalmazás 2400 kor. törzsfizetés, 800 kor. lakpénz és három, ötévenkinti nyugdíjigénybe beszámítandó 400 kor. korpótlék; külfoglalkozásoknál 6 kor. napi- dij. Pályázati határidő f. évi március hó 10-ike. A királydaróci pópa úgy látszik min­denáron hírnévre akar szert tenni. Kitűnik ez legutóbbi cselekedetéből, amikor a kicsapott 16 nagyváradi oláh kispaphoz üdvözlő iratot intézett és a Nagyváradon felállítandó gör. kath. szeminárium javára felajánlotta ez évi jövedel­mét. A jeles atyafi üzelmeire felhívjuk az ügyész­ség figyelmét. Népgyülés. Vasárnap d. u. 4 órakor a sociális földmunkások nyilvános népgyülést tar­tanak a nagypiactéren A gyűlés tárgya: A földmunkások helyzete és szervezkedése. Az óvintézkedéseket megtették. Eljegyzés. Fränkl Dezső helybeli vaske­reskedő eljegyezte Rosenberg Terikét, Rosen­berg Ignác érmihályfalvai földbirtokos leányát. (Minden külön értesítés helyett.) Versenytárgyalások eredménye. A ref. egyházközség által Csengerben felállítandó ta­nítói lakás és iskolaépület ügyében m hó 28-án megtartott versenytárgyaláson nyolc pályázó közül Kozma György és Fia csenged építészek ajánlatát fogadták el 29,302 K értékben és az építéssel ezeket bízták meg. A Nagysomkut—szatmárnémetii—tiszauj- laki állami közzut 81-J-820—104—j—670 terjedő szakaszának kiépítésére igen sok (tiz) ajánlat érkezett be. Döntés még nem történt. A Nagykároly és vidéke ipari és gaz­dasági hitelszövetkezet, mint az Országos központi hitelszövetkezet tagja, 1912. évi feb­ruár hó 25-én délután 3 órakor a városháza nagytermében rendes közgyűlést tart, melynek a tagok az alapszabályok 37. §-a értelmében meghivatnak azon megjegyzéssel, hogy ha a közgyűlés ezen napon nem volna határozatké­pes, úgy a közgyűlés az alapszabályok 40. §-a értelmében márczius hó 3-án fog megtartatni. Napirendje a következő: 1. Múlt évi üzletered­ményről szóló jelentések tárgyalása. 2. Zárszá­madások megvizsgálása és a felmentvézy meg­adása. 3. Mérleg megállapítása. 4. Tiszta jöve­delemről való rendelkezés. 5. Az igazgatóság 2 tagjának választása. 6. Netáni indítványok. 1910. évi deczember hó 31-én volt a szövet­kezetnek 599 tagja 886 üzletrésszel, az év fő­folyamán belépett 85 tag 138 üzletrésszel, ki­lépett 11 tag 11 üzletrésszel, tehát marad 1911. év végén 673 tag 1013 üzletrésszel. A felügye­lő-bizottság által megvizsgált évi mérleg a szö­vetkezet helyiségében kifüggesztetett és min­denki által megtekinthető.

Next

/
Oldalképek
Tartalom