Nagykároly és Érmellék, 1912 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-28 / 52. szám
2-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 52-ik szám. Ma — a tizenkettedik órában — még mindig lehetne lépéseket tenni, még mindig meg lehetne a kormány álláspontját városunk javára változtatni s e kérdést városunkra nézve kedvezően elintéztetni, mert mindaddig mig az utolsó szó kimondva nincs — pedig úgy tudom még nincs — mindig megváltoztathatja a kormány nézetét és elhatározását. És éppen ezért szükségesnek tartom, hogy a „Szatmárvármegye“ legutóbbi cikkével ebből a szempontból foglalkozzam. A „Szatmárvármegye“ három szempontból indul*ki midőn azt vitatja, hogy a püspöki székhely városunkban nem helyezhető el. Az első az, hogy a dolog elkésett, mert a gör. kafh. egyházak vezetői s maga a kultuszminiszter is Nyíregyháza mellett foglaltak állást. Fennebb már kifejtettem, hogy még az utolsó szó kimondva nincs, elkésésről szó nem lehet. De nem lehet szó állásfoglalásról sem mert ez megtörtént ugyan Nyíregyháza és Doroggal szemben, de nem történt meg városunkkal szemben, s ha városunk feltárja azokat a fontos politikai indokokat, amelyeket cikkemben részleteztem s amelyeket a „Szatmárvármegye“ cikkében újabb indokokkal erősít meg, nem hiszem, hogy a kormány azokat figyelembe ne vegye s újabb tárgyalásokat ne rendeljen el. A második a pénzügyi szempont. A pénzügyigazgatóság kérdése is fejünk fölött lóg, írja a „Szatmárvármegye“ alig bírjuk azt a mivel bírunk megtartani nemhogy egy püspöki székhelyt kitudnánk harcolni. Már az is nagy terhet ró a a városra, hogy tudunk még 3—400 ezer koronát befektetni s 10 hold belterületet^ rendelkezésre bocsájtani, mert hiszen a püspöki palotát, szemináriumi és kanonoki épületeket nem lehet Kiskárolyban vagy a Czigányvégen elhelyezni. A Pénzügyigazgatóságról alább. Ami pedig az elhelyezést illeti, hát ez nem megoldhatatlan. Itt áll rendelkezésünkre az egész Nagypiacz terület. Azon elfér a püspöki palota és elférnek a szemináriumi és kanonoki épületek is. Erre a térre, — mely a grófi családdal közös, — sem a városnak, sem a grófi családnak sz-üksége nincs. És tessék elképzelni — a város fejlődési és szépité- szeti szempontból is minő előnyös változáson menne át, ha ez a dísztelen köztér palotákkal, népesülne be s kertekkel, parkírozott utakkal cserélné fel a mai kietlenséget. Ennél szebb helyet Nyíregyháza sem bocsáthat rendelkezésre. Arra pedig, hogy ez piacz-tér maradjon, szükség nincs. Hiszen már évekkel ezelőtt eldöntötték a kereskedelmi és belügyminiszter kiküldöttei, hogy a píacz ezen a helyen nem maradhat, ezt közegészségügyi és más tekintetekből ki kell telepíteni. Csak meg előznünk tehát azt a kormányintézkedést, mely előbb- utóbb úgyis be fog a piacztér kitelepítése által következni. S talán jobb lenne, ha a közbiztonságra is veszélye? üres tér helyét cultur- épiiletekkel betelepített élénk forgalmú intézmények foglalnák el.. Ami pedig a szükséges költségeket illeti, —i bárha ez a város részére is meghozná közvetve az áldozat ellenértékét — nincs kizárva, hogy azt társadalmi utón is (közadakozás, sorsjáték rendezése, stb.) is létrehozhassuk. Sokkal több költséget igénylő intézmények létesültek már társadalmi utón s azt hiszem, az állam sem zárkózik el attól, hogy a támogatásnak nagyobb mérvében részesítse az általa creált intézményt. Harmadik a nemzeti szempont. E szempontból a Szatmárvármegye csak Debrecent találja alkalmasnak. De hát ez túlhaladott álláspont. Nem akarok e téren nagyobb polémiába bocsátkozni s elégnek tartom, hogy az általa hangoztatott szempontból mindig magyarabb helynek tartható Nagykároly, mint a tirpákok által lakott Nyíregyháza. S talán nem utolsó szempont az sem, hogy Nagykároly gör. kat- holikus polgárságának hazafias magyar érzületéhez szó sem férhet s ez a polgárság lenne az az erjesztő kovász, amely formába hozná s a nemzeti erkölcs szempontjából átalakítaná környékünknek egész román ajkú lakosságát is. A mi pedig a pénzügyigazgatóságot illeti, ha azt a pénzügyi palotát, melyet a kényszer hatása alatt most akarnak megépiteni, pár évvel ezelőtt önként megépítik a pénzügyigazgatóság, áthelyezésének kérdése soha nem kisértett volna. De hát jól mondja a „Szatmárvármegye.“ Szatmárvármegye jelenlegi vezető körei, sőt maga Nagykároly város is süketek, vakok és indolensek voltak ebben a kérdéshez (t. i. a püspöki székhely kérdésében). Én pedig azt mondom. Nagykároly városra vonatkozólag joggai mondhatom, hogy süketek vakok és indolensek voltak, a törvényszék a pénzügyigazgatóság kérdésében s más kérdésekben is Pedig Nagykároly városnak két oly erősen fejlődő város közzé ékelne, minő Debrecen és Szatmár; fokozott éberséggel kell őrködni érdekeire ; évtizedekre előre kiható, megfontolt, öntudatos és következetes városi politikát folytatnia s minden kínálkozó alkalmat felhasználni, mely a város fejlődését, haladását előmozdíthatja. A püspöki székhely kérdésével ez nem történt meg. Ha igy folytatjuk, nemcsak fejlődni nem fogunk, de városunkból falu lesz. A adótörvények revíziója. Irta : Dr. Szende Pál, az O. M. K. E. főtitkára. Az adótörvények elhalasztásának ellenzői nem tudták megcáfolni azt az érvet', hogy az adórendszert életbeléptetni helytelen dolog akkor, amikor az ország gazdasági és külpolitikai válság tetőpontján áll. Ez álláspont helyességét a kormány is elismerte, mikor kénytelen- kelletlen. belement az adókivetés felfüggesztésébe. Azt sem igen lehetett a közönséggel elhitetni, hogy az adóreform az államkincstárra deficittel fog járni s ezért senki sem értette a — Csak várj sort. A dervis olyan szóta- lan volt, mintha mukkanni se tudott volna. Guyon nem is igen bízott benne s odaszólott a segédtisztjének, Pap János századosnak : — Ez a dervis nagyon buta lehet s a lovakkal aligha tud bánni. — Próbáljuk meg, tábornok ur, —- felelte Pap — itt úgy se nagyon válogathatunk a lovászokban. — Ámde a dervis roppant ügyesnek bizonyult s magát Guyont is bámulatra ragadta az a ritka szakértelem, ahogy a lovakkal bánt. Mindnyájan megszerették a hallgatag és becsületes embert. Volt Guyonnak egy fiatal arab kancája. Gyönyörű állat. De szilaj és tüzes, mint a villám, amellett harapós, mint a farkas. Ha valaki* közeledett hozzája, már rúgott, ágaskodott és toporzékolt. — Megszeliditettem volna tin, csak a lábát kellett volna ostorral vernem, a balkezemben meg cukrot tartanom a szája elé.-— Próbáltunk mi ezzel mindent, de hiába. Amikor meg akartuk patkoltatni, négy markos legény se birt vele. Olyanokat szökött, mint egy gazella s úgy kirúgott, hogy csak Mohamed paradicsomában ébredt volna föl az, akit gyomron talál. — Mirevaló a kötőfék meg a békó ? — Azt sem engedte ám magára vetni. A nagy lóismerő Guyon tábornok is az udvarra jött s amint meghallotta , hogy a csikó miatt van ez a zenebona, összecsapta a kezét. — Mi az? Ennyi erős ember nem birna egy szilaj csikóval ? ! — Nem bizony, — felelték neki, — mert közel se ereszt magához. — Négy ember gyorsan ugorjék rá s te- perjék a földre, — parancsolta a tábornok. A négy marko? ember ketfelől rohant a csikóra, de az pehelyként rázta le őket magáról, aztán felágaskodott és dühösen horkolt, vereslő orrlikaiból ti(zes lehelletet fújva. — Hol a szeiszbasi (a lovász) — kérdezte Guyon. — Itt vagyok, uram, — kiáltotta a dervis a kapu felöl berohanva. — Patkoltasa meg ezt a csikót, — mondta neki Guyon, , — És mit tesz a dervis? A viháncoló kancához ugrik, elkapja a kötőfékét, megsimogatja a paripa fejét, aztán ujjait végighuzza a hátán, mire a kanca nyugtalanul, fülét hegyezve mered rá. A dervis ^ost fölemeli a ló farkát és vizirányosan, mer.CTen tartja, mire a kanca mintha csak oda cövekelték volna, mozdulatlanul megáll, aztán reszketni kezd akár a nyárfalevél. — Mivel babonázhatta meg? — kérdeztem az öreg úrtól. — Nem tudom, de mi álmélkodva néztük hol a dervist, hol a kancát. — Na, kovács, — mondta büszkén a dervis — most már megpatkolhatod. Nem fog ez már rúgni, ha a lábát vágnád is le. — És a kovács nyomban meg is patkolta a tüzes Szaidot. A kancacsikó bárányszelid lett, amikor a dervis bevezette az istállóba, mintha hámba törték volna, olyan csüggedten lógatta a fejét. — Mivel juhászitoítad meg ezt a csikót, hogy úgy engedelmeskedik neked ? — kérdeztük a dervistől. — Jaj, uram, ez az én titkom, — szólt egyet hunyorítva a szelid arcú dervis. — Csak azt nem értem, hogy szelídíthette meg olyan villámgyorsan — mondtam fejemet csóválva. — Azt sohase sikerült kivennünk belőle. A ló azonban ezentúl vakon engedelmeskedett neki. De még csodálatosabb volt a másik esete. Most már növekvő kiváncsisággal hallgat- tam az öreg urat. — Alig érkezett meg Karszba Hayrendin basa, mire hire futott, hogy nagy összeg pénzt loptak el tőle. A basa egész személyzetét beKALAP ÉS Oil MTiTilllAXAlil A TÉLI VÁSÁR MEGKEZDŐDÖTT. Legnagyobb választék kalapok, nyakkendők és fehérnemüekben. DEBBECZEN,; Kistemplom mellett. Megye telefon 707. sz.
