Nagykároly és Érmellék, 1912 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-21 / 38. szám
38. szám. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 3-ik oldal. hatná a szükséges családi nevelést, ami megkönnyíti az iskola nélkülözhetetlen feladatainak megoldhatását. Véleményünk szerint az internátusoknál erre jobb intézmény nincs. Igazolja ezt egész Európa iskola rendszerének példája, de igazolja a józan belátás is, mely az okok és okozatok láncolatán elfogultság nélkül halad végig. Azok a körülmények, hogy a tanuló állandóan szem előtt van, ki van szabva a szükséges ideje tanulásra, játékra, alvásra stb. egyaránt, tanulását szakember felügyelete alatt végzi s társaival együtt családi életet is él, mind meg annyi ok arra, hogy az internátust még a szülei ház elé is helyezzük. Ennek a felösmerése váltotta ki az egyes nagyobb városokból is azt a törekvést, hogy minden intézetük mellé internátust létesítsenek. Külföldön, de hazánkban is úgyszólván gomba módra emelkednek az ily nemű intézetek. Ennek a helyes belátása teremtette mega nagykárolyi főgimnázium mellé emelt Konvik- tust is, amely szintén kétségbevonhatatlanul megfelel annak a feladatnak, amelyet tőle az iskola elvár, hogy t. i. pótolja a kifogástalan családot és szülői gondosságot. A jó példa után kell mennünk s ha azt akarjuk, hogy városunk polgári fiúiskolája is megfelelhessen az egész vonalon annak a feladatnak, amelyet ma az iskolától az élet megvár, úgy oda kell törekedünk, hogy ezen intézetünk mellé is mielőbb internátus emeltessék. A városi képviselőtestület felirt már e kérdésben a miniszterhez — ingyen telket is ajánlott fel az internátus céljaira —de sajnos eredménytelenül. Feliratunkra válasz nem érkezett. Újabb és újabb feliratot kell tehát intézni a miniszterhez és sürgetni az annyira szükséges és nélkülözhetetlen a?, annyira, hasznos közintézmény : a polgári iskolai internátus felállítását. Ezt a kérdést elaludni né hagyjuk, mert ez esetben az elalvás a halált jelentené. Ezt a kérdést aludni sokáig ne hagyjuk, mert a célszerűség meggondolása időt nem igényel, lévén ennek ellenkezője kritikán aluli álláspont és mert csak úgy számíthatunk állami támogatásra, ha addig kopogtatunk, amíg bennünket más, ezen szükséges1 jót belátó városok meg nem előznek s igy lesz miből a mi céljainkat támogatni. Borközraktár. Magyarország egyike lévén Európa legnagyobb bortermelő államainak, a kormányhatósági gondoskodás bortermelésünk jó hírnevét megőrzendő, elhatározta, hogy az ország különböző bortermelő vidékein állami felügyelet alatt lévő 10 borközraktárt állít fel. amelynek feladata lenne az egyes vidékeken eladásra kerülő bormennyiséget összevásárolni, vagy egyébként összegyűjteni s úgy nagy mennyiségben értékesítené a felesleget, esetleg külföldi piacon. Nem célszerűtlen ez az állami gondoskodás, mert a magyar fajborok tisztaságának már lejáróban volt a hitele a legjobb külföldi piacok előtt, a kisebb borkereskedők pincéjéből legtöbbször megkeresztelve került a termés eladásra, ami a tiszta bor illő áron való értéke- sittetésének is nagy hátrányára volt. De meg az állam ezzel nem csak azt éri el, hogy a borok a maguk hamisítatlan tisztaságában kerülnek eladásra, hanem az egyes vidékeken a termett bor összekeverése által közép, egyforma jó minőséget is elötud állítani, ami az értékesithetésnek lényeges kelléke. A felállítani határozott 10 borközraktár közül már több fel van állítva s hogy Nagykároly városában is igen helyén való volna egynek felállítása, azt még a konkurens városok sem vonhatják kétségbe, mert Nagykároly az Érmellék legjobb borokat termelő vidékének szélén fekszik, összekötve ezen vidékekkel vasúttal és jó köves-uttal. Továbbá szélén fekszik, s igy a két vidék központján — a sok és erős borokat termő Nyirvidéknek, amellyel szintén vasúti és kocsi-ut összeköttetése van. E két vidék borainak összehozása által városunkban nagyon is megvalósithatö volna az állami cél, mert e két külön minőségű bor megfelelő vegyítése által a legjobb asztali bort lehetne a piacra vinni, mint ahogy azt borkereskedőink is előállítják. Nem lényegtelen indok Nagykároly városa mellett a közraktár felállítása tekintetében az sem, hogy itt sokkal kevesebb beruházásra volna szükség, mint bármely e vidéki városban. Ugyanis a legnagyobb kiadást igénylő pince nálunk készen van. A kápolnánál lévő pincénél jobbat és alkalmasabbat el sem lehet képzelni borközraktár céljaira. Elhelyezhető benne köny- nyen 4000 hektoliter bor, közzel van a vasúti vonalhoz, ahol megállót lehetne létesíteni. Ami pedig a pince jóságát illeti, az csaknem utolérhetetlen. Vízmentes és változatlan klimáju csaknem minden szakában az évnek. S mert városunkra nézve a borközraktár egyikének elnyerése nagy forgalmat és vidékek bevonását jelentené, nagyon helyes lenne, ha az iránt a hatóság a kellő lépéseket mielőbb megtenné s esetleg már most felírna a kormányhoz ennek Nagykárolyban leendő elhelyezése iránt. Betolt a szatmári cnkorgyár. Lapunk két héttel ezelőtt megjelent számában jeleztük azt a spekulációt, amelylyel egy szatmári úgynevezett cukorgyár r. t. érdekeltség rá akarta venni a vármegye gazda és birtokos közönségének egy tekintélyes részét, akiket a részvénytársaság papíron való megalakításával bele akart vinni a répatermelésbe egy csak névleg szereplő szatmári cukorgyár részére. A répa termelést vállalók azonban hallgattak a lapunkban közölt óvatosságra való intelemre s amidőn összejöttek az érdekeltség meghívására Szatmáron egy nagy gyűlésre, elösmerték a répa termelésnek előnyeit, kijelentették, hogy hajlandók is répát termelni, de csak abban az esetben, ha a termeléssel egy- ideüleg az érdekeltség megkezdi a gyár építését is s azt nem halaszthatják el 1915. évre hivatkozással esetleg örökre. A próba termelést egyhangúlag ellenezték kivéve azokat, akik az érdekeltségben is benne vannak. — Bocsásd be 1 — szólt aztán halk, remegő hangon. Egy pillanat múlva belépett az ajtón egy idegen, furcsa öltözetű, öreges ur, a fáradt arcán vihar és küzdelem szántotta barázdákkal. Anikó is bebújt a szobába és ellenséges kíváncsisággal állt meg asztal mellett. Az öreges, fáradt ur a kezét nyújtotta. A vén asszony beletette a maga kezét, mely hideg volt és nyirkos az izgatottságtól; a szive úgy vert, hogy hallani vélte a kalapácsolását. Vizsgálgató, szinte szúró szemmel, élesen, kíváncsian és riadtan nézték egymást. Negyven év múlva egyik sem találta azt szembe, a kit képzelt. — Hát te volnál az? — kérdezte a vén asszony szinte rémült hangon, melyben kiábrándultság és fájdalom reszketett. — Én vagyok! — felelt John Szabó, lehajolt és megcsókolta a hideg, nyirkos kezet. Aztán eleresztette és egy régi, puha. bársonyos, édeslangyos kézre gondolt! Aztán leültek. Anikó — nagy boszuságára — kiküldetett az ebédhez való tyukvágás irányában. Mindketten hallgattak. A csönd kínos volt. — No beszélj már, mindent mondj el! — szólt végre az öregasszony. És mr. John Szabó elmondott mindent. Hányódását-vetődését, iszonyatos küzködését. — És miért nem jöttél haza? — Tiz-husz esztendeig nem jöttem, mert gyűlöltem azt az embert, a mostohámat, fuldokolva gyűlöltem és ha szembe találtam volna, a gyilkosa lettem volna. Aztán nem jöttem, mert azt gondoltam, úgy is hiába jövök már. Aztán megint nem gondoltam semmire egy ideig és azt hittem, hogy már mindent elfelejtettem. De mostanában föléledt bennem egyszerre minden. Tán hogy öregszem már! És éreztem, nem tudok meghalni addig, mig nem látom még egyszer szülővárosomat és tégedet, anyám. A szülővárosom nem változott: most is olyan nagyon piszkos és poros, most is oly savanyu szaga van az utcáinak, mint negyven év előtt, a házak is ugyanazok, alig öregedtek. De te, anyám, te, nagyon megváltoztál! Lehajolt és megcsókolta az öregasszonyt és egy fiatal, bánatos szemű anyának illatos csókjára gondolt. A vén asszony visszaadta a csókot és közben riadtan siklott végig a szeme a mr. John Szabó deres fején. Megebédeltek. Anikó is ott ült az asztalnál és hideg, gyilkos szemmel mustrálta a vendéget. A vén asszony és a fia az egész délutánt együtt töltötték. Hozszu, sivár, unalmas órák voltak. Alig beszéltek. Hiányoztak azok az apró, üres, de kedves és meleg témák, melyeket a folytonos együttlét szül. Negyven esztendő hideg, gyilkos, mély szakadéka feküdt köztük. Estefelé fölállt John. — No, Isten áldja meg, édesanyám 1 — Mégy már? De ugy-e, még nem végképpen ? Még látlak 1 — Most fölmegyek Pestre néhány napra. Még nem megyek vissza. Azt hiszem, lejövök ide még. Kezet csókolt és elment. A vén asszony és Anikó hallgatagon költötték el a vacsorát. Mikor már lefekvésre került a sor, megszólalt Anikó: — Én azt gondolom, kezét csókolom, hogy ez nem volt a nagyasszony fia! Valami halvány öröm sugárzott a vén asz- szony arcán, de azért megfeddte a leányt: — Ugyan mit beszélsz, Anikó! — Nem bizony! A Jani sokkal szebb volt! Hát ilyen szeme lett volna a Janinak?! Ez nem volt az ifiur! Valami csaló lehetett ez, kézit csókolom, aki ilyetén módon gondolta elkaparitani a vagyont! Az öregasszony elmélázva nézett maga elé ! A ragyogó fiatalságu Jani gyerek képe lebegett előtte ismét. Megcsóválta a fejét. — Nem lehetetlen 1 — dünnyögte aztán és bebújt az ágyba. — De akárhogy áll is a dolog, Anikó, annyi bizonyos, hogy negyven esztendő nem tréfa dolog! Sóhajtva fordult a falnak és elaludt. :Gallérok gőzmosása: VTÁíf á|a«*BáI Kézimunkák,glassékeztyük, tűkörfénnyel hófehérre ■WjMlJwI * íM Bútorok szőnyegek tisztítása Nagykároly, Széchenyi-ütca 43. sz., a róm. kath. elemi fiúiskola mellett.
