Nagykároly és Érmellék, 1912 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1912-08-24 / 34. szám

4-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 34. szám. szept. 10-ig bezárólag a presbitériumhoz cím­zett felebbezés, melyhez az illetőnek f. évi ál­lami adóját igazoló adókönyve, tisztviselő- és hivatali alkalmazottnak pedig még fizetési könyve is csatolandó, ugyanott beadható. Elkésve ér­kezett felebbezés figyelembe nem vétetik. Nagy­károly, 1912. aug. 18. A ref. egyházi elnökség. Mozi előadások a „Royal“-ban. Braun Márton, a Royal-szálloda tulajdonosa, közönsége szórakoztatására kávéházában múlt vasárnaptól kezdve minden szombat és vasárnap változatos és mindig uj műsorral mozgó-előadást tart. Belépő-dij nincs. Tanítók gyógyfürdőjéről. Általánosan ismeretes a tanítók amaz értékes mozgalma, hogy a tanítók és más társadalmi állású egyé­nek fárasztó munkában meggyengült idegzeté­nek erősítése, a meghűlésből származó összes betegségek gyógyítása, kellemes nyári üdülése s igy a további, intenzív munkához szükséges uj erő gyűjtése szempontjából egy gyógyfürdő és üdülőhely létesítését vették tervbe. Mert, mig egyik-másik fürdőn létesített tanítók lakóházá­val a tanítók olcsó fürdői üdülésének és gyó­gyulásának csak egyrésze az olcsóbb, lakás kérdése nyer megoldást, a betegsegélyző ala­pok szervezésével szintén csak néhány tanító juthat olcsón fürdőhelyekre, addig a tanítók társadalmi gyógyfürdőjének szervezésével ezer meg ezer tanító és tanító család üdülhet és gyógyulhat az otthoni költekezése mellett. E föl­tevésről a valóságban is meggyőződést szerez­tek a tanítók, mert a szervezés alá vett szé­kelyudvarhelyi Szejke fürdőn, bérleti alapon már most a jelen nyári idényben megnyitották a tervezett fürdő és üdülőhelyüket s számos tanító és tanító család és más társadalmi állású egyén üdül és gyógyul ezen értékes bő forrású kénes-sós a herkulesi források vizével csaknem azonos összetételű gyógyvizű, erdős helyen fekvő Szejke fürdőn. Szerzett tapasztalataik alapján egytől-egyig elragadtatással beszélnek ezen, nagy kincset érő fürdő hatásáról, gyógyerejéről s erős elhatározással vannak, ennek megszer­zése és célszerű kiépítése érdekében szervezés alá vett részvénytársasági mozgalom támoga­tása érdekében. A közeli napokban kibocsátan­dó részvénytársaság „Alapítási Tervezet“ szerint a készen levő építési tervek és költségvetések alapján a részvénytőke 500.000 korona lesz s egy részvény ára alapítási költségekkel együtt 52 korona, melyet a tanítók és más állású fog­lalkozású egyének is jegyezhetnek. A tanítók eme társadalmi mozgalmához való csatlakozása az Udvarhelyvármegyei Jegyzői-Egylet a napok­ban hozott közgyűlési határozata alapján az ország összes jegyzői egyesületeit felhívja, hogy a kibocsátandó részvények 50°/o-át a jegyzők vegyék meg, hogy igy segítsék mielőbb céljá­hoz jutni ezen üdvös mozgalmat, a tanítók tár­sadalmi gyógyfürdőjének kiépítését. Részvények és villatelkek vásárlása iránti szándékát bárki bejelentheti már most Gyerkes Mihály igazgató- tanitónal, Székelyudvarhelyt. Részvénytársasági és a magán építkezések az alakulás után azon­nal megkezdődnek. Országos állatvásárok vármegyénk­ben. Augusztus 26-án Nagybányán, szeptember 3-án Szamoskrassón, 9-én Avasfelsőfaluban, 11-én Jánkon, 16-án Nagykárolyban és Sár­közön, 17-én Szatmáron és Krasznabélteken, 19-én Királydarócon, 20-án Csengeren. Törvénytelen fiú a véderőtörvényben. Az uj véderőtörvénynek a családfentartók pót- tartalékkedvezményben tárgyaló 31-ik paragra­fusa ezeket mondja; „A törvénytelen fiú is ré­szesül ebben a kedvezményben, ha tőle függ szülőanyjának, keresetképtelen anyai nagyatyjá­nak, vagy teljesen elárvult testvéreinek eltartása, ha eme kötelezettségét teljesiti is.“ A végrehaj­tási utasítás megjegyzi, hogy testvérekként csak egy anyától származók és pedig törvényes, vagy törvénytelen születésűek jönnek tekintetbe. To­vábbá : „A törvényes, vagy törvénytelen fiúnak az időközben, vagy újra férjhez ment anya ér­dekében akkor van kedvezményi igénye, ha — feltéve a többi összes feltétel teljesítését — az anya gyámolitására kötelezett férj keresetképte­len és az esetleges előbbi házasságból nincs fia, aki eltartása szempontjából tekintetbe jönne.“ Értesítés. Szives tudomására hozom a n. é. közönségnek, hogy Debrecenben, Csapó-u. 14. szám alatt „Csokonayhoz“ címzett (Török­féle vendéglőt) Halász J. utódaitól átvettem s azt nevem alatt tovább vezetem. Kitűnő magyar konyháról, tisztán kezelt jó borról gondoskod­om. Naponta frissen csapolt kőbányai sör áll a n. é. közönség rendelkezésére. Főtörekvésem leend a n. é. közönség teljes megelégedését kiérdemelni. Szives pártfogáaát kérve, vagyok kiváló tisztelettel Lévai J. vendéglős. Az életbiztosítási kötvény nem zálo­gosítható el. Fontos döntvényt hozott a Kúria : kimondotta, hogy az életbiztosítási kötvény nem zálogosítható el, illetve egy tartozás fedezetéül nem szolgálhat. A bankok, különösen a vidé­kiek rendszeresen űzik azt, hogy kevésbé jó adós tartozásának fedezésére átveszik biztosíté­kul életbiztosítási kötvényüket s alighanem en­nek a rendszernek halálát jelenti a Kúria dön­tése. Sok üzérkedésnek, kétes üzletcsinálásnak vág ezzel a nagyjelentőségű döntéssel a Kúria eléje. A hasznos madarak védelme. A föld- mivelésügyi minisztérium rendeletet bocsátott ki, amely szerint a gazdaságra nézve hasznos állatok oltalmazása érdekében kiadott körrende­letben felsoroltak közé újabban felvette még a .következő madárfajokat is. Gazdasági hasznáért *a gyöngybagolyt. Mint pusztulófélben levő ma­dárfajok védelembe részesitendők a nemes kó­csag, kis kócsag, üstökös gém, fekete Íbisz és a kanalas gém. Á földmivelésügyi minisztérium előzőleg kiadott rendelete szerint védelembe részesitendők többek között a következő madár­fajok : rigók, fecskék, bagolyok, billegetők ci­negék, cinkék, csíz, pacsirták, fülemülék, pintyek, ökörszem, nádiveréb, sirályok, vörösbegy stb. Törvény az ügynökökről. A kereske­delmi miniszter törvénytervezetet küldött a ke­reskedelmi és iparkamaráknak, amely a vándor­ipar szabályozására vonatkozik. Miután a ka­marák hozzászólását is figyelembe fogja venni a kereskedelmi kormány, a tervezet még nem mondható késznek. Lényege az, hogy a ügy­nököknek a kereskedőkkel, vagy iparosokkal való üzletkötése nem lesz korlátozva. Magán­felekkel azonban csak azok az ügynökök köt­hetnek üzletet, akik erre engedélyt kapnak s ilyen engedélyt csupán magyarországi cégek képviselőinek fognak adni. Egyik, a közönsé­get legjobban érdeklő intézkedése a javaslatnak az, hogy érvénytelennek mondja ki az ügynö­kök által kötött ügyleteknek eddigi kaluzuláját, mely a részletfizetés kedvezményének elveszté­séről szokott szólni. Az a kikötés, hogy egy részletnek elmulasztása az egész hátralékos tar­tozásnak egy összegben való fizetési kötelezett­ségét vonja maga után, nagyon sok visszaélés­nek volt az okozója. Ez a jövőben meg fog szűnni. Megjegyezzük, hogy — amint már meg is irtuk — ezen törvénytervezet ellen agitálnak igen hevesen az osztrák lapok s az érdekelt körök. Minek olvas Ön más budapesti napi- iapot, mint „Az Est“-et, hiszen a mai újságírás szenzációja Áz Est, mely páratlanul áll az egész monarchiában és a magyar újságírásnak telje­sen uj korzsakát* jelzi. Alig két esztendő előtt indult meg Az Est. És attól a pillanattól kezve ez az ujságnév egyszerre az események, az ér­deklődés, a kíváncsiság és általános országos izgalom központja lett. Nem akarunk az elmúlt két esztendőre, Az Est sikereire hivatkozni, mert a tények mind maguk beszélnek és Az Est minden egyes száma újabb és újabb do­kumentuma rövid, példátlanul népszerű múlt­jának. Ez érthető is. Nem meglepő az, ha akkora szeretettel és oly sok áldozattal, oly rengeteg becsülettel és tehetséggel készült mun­kának, mint Az Est, sikere van. Nincs az az áldozat, amit Az Est meg ne hozna azért, hogy a lehetőség legszélsőbb határáig, minden ese­mény benne legyen Az Est-ben, még pedig hűen, színezés, túlzás és ferdítés nélkül, ma­gáért azért a határtalan örömért, hogy sok száz­ezer embernek újdonságokat mondhasson. Ezért van az, hogy szerte Európában, — de mond­hatjuk, hogy szerte a világon — mindenütt ott vannak Az Est munkatársai, akik távirati utón telefonon, vagy expressz-levelekben számolnak be az érdekes eseményekről. És emellett Az Est a legolcsóbb napilap, a mely egyes szá­monként véve is csak 6 fillérbe kerül, ha pe­dig megrendeljük, havonta csak 1 K 60 fill.-be kerül. Leghelyesebb, ha oh ásóink mutatvány- számot kérnek Az Est kiadóhivatalától (Bpest VII., Erzsébet-körut 20. szám), amely lapunkra való hivatkozás esetén szívesen küld mutat­ványszámot. INNEN-ONNAN. A szakértő. Napokkal ezelőtt történt, hogy egy rab szabadult ki a Csillag-börtönből, ahol p_nzcsinálásért négy évet tilt. Mielőtt búcsút mondott volna a kapufának, az ellenőrrel volt egy kis elintézni valója. Raboskodása idején őt is mesterségre tanították, amivel megkeresett va­lami kétszáz koronát s azt kellett neki fölvennie. Mikor már kezében voltak az angyalos bankók, az atyafi az ujjai között előbb megro­pogtatta, azután pedig jobbról-balról alaposan megnézegette. — Tán még nem látott pénzt, hogy any- nyira nézi ? — kérdezte tőle az ellenőr. — Láttam biz én — felelte mosolyogva az atyafi. — Csak azt nézem, nem hamis-e, mert én szakértő vagyok ebben ! A legjobb álarc. Még az álarcosbálak szezonjában történt. Két fiatalember megbeszélte, hogy elmennek az álarcosbálra. Megállapodtak már mindenben, hogy hol találkoznak, meddig maradnak, sőt az egyik már előre elárulta, hogy Mefisztó kosztümben keresi fel a kiváló elite — mulatságot. — Hát neked már a kosztümöd is meg van ? Én még nem gondoskodtam róla. Mit gon­dolsz, mit csináljak, hogy ne ismerjenek fel ? — A dolog egyszerű ! Mosd meg a nyakad ! ÉRMELLÉKI HÍREK. Képviselőtestületi gyűlés. Érmihályfalva özség képviselőtestülete folyó hó 19-én dél­előtt 10 órakor gyűlést tartott. A gyűlés tárgya a marha-levél kezelés jövedelmének hovafordi- tása tárgyában hozott vármegyei határozat volt, amely helyben hagyta az e tárgyban Hintalan Ede és társai által beadott felebbezés folytán már egyszer hozott határozatot, melyben ki­mondta, hogy készítsen a község uj szabályza­tot. Ugyanis eddig a marha-levél kezelésből be­folyt jövedelem a jegyző javadalmazását képezte. Hintalan és társai felebbezésükben arra hivat­koztak, hogy ma négyszerannyi jövedelmet hoz, mint abban az időben, mikor a község azt a jegyzőnek adta. A megye törvényhatósága helyt adott a felebbezésnek és a jövedelmet el vette a jegyzőtől. A képviselőtestület a megye hatá­rozatát megfelebbezi a minisztériumhoz és kérni fogja, hogy a megye határozatát semmisítse meg. Tárgyalta továbbá a vágóhidnál szükségessé vált építkezést és a csendőrség részére építendő is- táló megépítését. Ez építkezésekre a községnek pénze nincsen, a Takarékpénztár pedig csak akkor hajlandó a szükséges 12 ezer korona kölcsönt folyósítani, ha a megye az építkezés­ben hozott határozatot jóváhagyta. Grósz Béla nem helyesli a Takarékpénztár eljárását, mert a pénz azért kiadhatná a Takarék, mivel a köz­ség majdnem 30 ezer korona különféle alapjait 4 Vs kamat mellett kezeli, az építkezést szük­ségesnek tartja és ha a Takarék nem adná ki, adja a pénzt más Takarék, de elsősorban a Ta­karékpénztár kötelessége, hogy a pénzt megadja. : Modern ruhafestés: 1|áíIáía|* BAI Legszebb rubatisztitás bármily űivatszinre. BftJUlJvI JT4&1 Vegyileg száraz utón! Nagykároly, Széchenyi-utca 34. sz. a róm. kath. elemi fiúiskola mellett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom