Nagykároly és Érmellék, 1912 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-13 / 15. szám
2-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 15. szám. klubok dolgában legyenek skrupulusai. Az állam arra való, hogy a sajtószabadságot, vagy a gyülekezési jogot korlátozza, de a kártyajogunkhoz a kisujjával se merjen nyúlni, mert akkor mindnyájan anarchisták leszünk! x. Védelmet az embervadászat ellen. Ahogy a civilizáció utat tört magának és meghódította az embereket, megszűnt olcsó portéka lenni az emberi elet. A csaták zajához szokott, a rettenetes öldöklésben eldurvult emberben kezdett kialakulni a tudás vágya, érzéseinek megfinomulá- sával mind azon szép és nemes tulajdonság, amely utat nyitott aztán a fejlődésnek, megteremtvén a mai kultúrát. És csodálalos, hogy ma, amikor a kultúrának úgyszólván a tetőpontján állunk, a kul- turemberekből kitör az ősi vadság és saját em • bertársaikra kezdenek vadászni. Nem az életére, de a zsebére, nem fegyverrel, de tollal tör a kultúrkör vadembere a saját embertársának. A kultúra legnagyobb támasza, fejlesztője : a sajtó szolgáltatja ezeket a vadembereket, akik a közérdek cégére alatt beiopóznak a családi élet szentélyébe, kivetik hálójukat egyesek magánügyeibe s mellüknek szegzik a tollat, Gutenberg ólomkatonáit, az ujságpapirost, — ha nem fizet. Mihelyt megváltotta magát, úgy a családi, mint magánügyei megszűntek közérdekűek lenni. Évek óta folyik a magyar sajtó tiszteséges munkásai szégyenére ez az undoritó embervadászat, vagyis jobban mondva kalózkodás. Évek óta sürgeti a tehetségét, tudását, lelkesedését, ember és hazaszeretet, tisztán ragyogó tollát a köznek felkínált, az érdek nélkül szolgáló ujságirókar a sajtótörvényenk olyan formában és keretekben való revízióját, arriely lehetetlenné tegye az „álhirlapirók“, az „embervadászok“ erkölcsrontó, becsületrabló és zsebfosztó munkáját. Tudjuk, hogy a törvény revíziója küszöbön van. De miért késik? Hiszen naponta néhány száz embert revolvereznek meg Magyar- országon az álhirlapirók, az embervadászok. A magyar törvényhozástól legalább is any- nyit elvár a magyar sajtó — mely a parlament jogait mindig szent lelkesedéssel, sőt bilincseket széttörve is megvédelmezte, — hogy védelmet nyújtson a becsületes tolinak, a közérdek fegyverének. Szerény követelés ez, mellyel csak a köznek óhajt szolgálatot tenni. Mert amikor védelmet kér: a társadalmat, a családi élet szentélyét, minden ember magánügyét védelmezi meg. Hiszen már annyira jutott Magyarországon a magyar sajtó, hogy munkásai szégyenkeznek bevallani ^foglalkozásukat, mely más kulturállamban a legnagyobb becsülésben részesül. Ennek az országnak pedig szüksége van a-sajtóra és eminens érdeke, hogy annak munkásai úgy befelé, mint kifelé megbecsülésben részesüljenek, A mai sajtótörvény azonban lehetővé teszi, hogy embervadászatra használják ki a sajtót, annak tekintélye sárba tiprásával. Nem kvalifikáció megállapítás szükséges a tisztitó munkához. tehetségek sohse tűntek fel az iskolapadokban. De igenis szükséges olyan szigorú törvény, amely a tollb-anditákat elriassza a tolitól. Sújtsa a törvény a lehető legnagyobb szigorral azt, aki rágalmaz, vagy becsületet rabol akár szenzáció hajhászásból, akár azért, hogy abból magának anyagi hasznot biztosítson. Mihelyt az igazságszolgáltatás a kezébe adott törvénnyel védelmére kél a becsületes uj- ságiió tolinak felszabadul az egész magyar társadalom, megszűnik áz émbervadászat és kialakul egy egészséges közvélemény. Kíméletet nem érdemelnek az álhirlapirók, akik csak annyiban különböznek az utonállók- tól, hogy mig. ezeknek a kezében tőr, bicska és dorong van, ők tollal, az ólombetűkkel, az ujságpapirossal lesnek áldozataikra. Az újságírókkal egyetemben az egész magyar társadalomnak sürgetnie kell a sajtótörvény revízióját, hogy megszűnjön az embervadászat. Bizottsági ülés. Nagykároly városának jogügyi és pénzügyi bizottsága f. hó 11-én d. u. 4 órakor ülést tartott a f. h£> 14. közgyűlés tárgysorozatának előkészítése céljából. A tárgysorozatot lapunk más helyén közöljük. Az egyes pontokra vonatkozó indítványai a bizottságoknak a következők. A tárgysorozat 1., 2., 3. pontjának tudomásulvételét, 4. pontjának kihirdetését javasolja a bizottság. Tudomásul szolgál továbbá, hogy az 1911. évi városi zárszámadás még elkészíthető nem volt: erre a hő végéig halasztást javasolnak. A polgári fiú és leányiskola építésére beadott ajánlatok közül az I. csoportból: a föld-, kőműves és elhelyezési munkára, ácsmunkára, tetőfedő munkára, szobrász munkára, padozat munkára, üveges munkára, takarék tűzhelyek, árnyékszék berendezés és felvonó munkára 233.901 kor. értékben Bede és Jakabffy cég ajánlatát pártolja, a többi 8 munkára 83.215 kor. értékben egyes külön ajánlkozók ajánlatait. Sociális szembontbói igen fontos a bizottságoknak oly értelmű egyöntetű állásfoglalása, hogy a városi tisztviselők, kezelő és segédszemélyzet illetményeit a belügyminiszter által megállapított összegben veszik fel. E célra az államsegélyen kívül az 1911. évi 18.000 koronás pénztári feleslegből mintegy 16000 kor.-t használnak fel. A tisztviselőknek tehát régi és jogos kívánságuk megy teljedésbe: erre minden tekintetben rászolgáltak. Dicsérjük ennélfogva a bizottságok egyöntetű, humanisztikus állásfoglalását. A város részére kiutalt 25.000 kor. államsegélyt az eddigi arányban osztják szét. zett odafurakodni a közelébe, csak egy nem, a Balogh Tóni. Tóni csak ácsorgott a lakodalmi soka.ág- ban, mint Slajmi az üres boltban. Egy darabig a terített asztaloknál egy csöndes szögletben meglapult, mig a borozók duhajhada onnan csakhamar kiszorította, sa majomszigetre került. De ott sem volt soká maradása. A táncolok hol itt, hol ott ütköztek beléje s lassan-lassan magukkal sodorták a cigány felé. Itt végre megállapodhatott volna Tóni, de nem igy volt a sors könyvébe megírva. Valakinek — talán egy udvarlása sikerére kiváncsi fiatalembernek az a bolond ötlete támadt, hogy hölgy választ kellene rendezni s egy, kettőre el volt határozva : hölgy válasz. Tóni már belenyugodott, hogy úgy látszik az egész lakodalmat a kontrás oldalán csinálja végig, mikor hirtelen előtte terem egy szőkefürtös, bájos leány s tüzes fekete szemével igézőén rámosolyogva egy fordulóra hijja. Nem táncolt Tóni, dehogy táncolt, hanem ő körülötte forgott, táncolt az egész terem, a cigány, a párok, az egész világ. Nem félt, nem reszketett úgy az első akadályugrásnál, mint mostan s félénken, zavartan meghajolva alig tudta kihebegni. „Köszönöm ... én nem táncolok.“ A leány finom arcát elöntötte a haragos pir, dacosan sarkon fordult s azután tétován ment tovább a táncolok között. Sohasem érzett keserűséggel telt meg a szive, kegyetlenül égette a megalázás lángja, mérgében már sírásra is állt a szája, hogy egy fiatalember kikosarazta őt — a Médit. Vitték a táncolok közé, táncolt, forgott s minden fordulónál a Tónin akadt meg a szeme, ki egy pádon ott gubbasztott a cimbalmos mellett s most kezdett rájönni, hogy őt az Úristen valószínűleg rossz kedvében teremtette. Médi minden fordulónál erősen megnézte, tetőtől talpig végig mérte. — Ki ez az ember? Mit vétettem neki? Miért nem kellek neki ? A cigány abbahagyta a zenét, Médi megköszönte a táncot táncosának. Véletlenül ép a Tóni padja előtt hagyták abba. Médi leült Tóni mellé s csak később vette észre, hogy milyen szomszédságba került. Ez bántotta s idegesen legyezte magát, mig Tóni úgy érezte, mintha a szive táján ezer hangya nyüzsögne, egyszerre nagy meleget érzett a szivében. Neki bátorodva át-át pislantott Médire s gondolta mégis illő volna ehez a leányhoz egy pár szót' szálam, hiszen talán mégis haragudott azért a kosárért. Nékipirulva félénken megszólalt: < „Ugye maga nagyon szeret táncolni?“ Médi csodálkozva nézett Tónira, szinte el sem hitte, hogy végre megszólalt. Maga sem tudta, úgy látszik, örült neki. De kedves arca bosszús lett megint s rózsaszinselyem zsebkendőjét mérgesen gyűrték össze szép ideges ujjai. Nem elég, hogy megalázott, még ugrat is — gondolta magában. — Zavartan felelt : „Igen, nagyon szeretek táncolni. A tánc az én elemem, a szenvedélyem.“ Tóni érezte, ha most nem szól valamit mindjárt, úgy egy fél óráig se tud még szólani, azért hamar, hogy benne maradjon a lendületien, kérdezte : „És melyik táncot szereti a legjobban ?“ Médi k céran hátradőlt s szemét félig lehunyva felelte „Mindegüket szerelem, talán nem is tudnék köztük választani. Mind jó, nagyon jó, a boszton, a csárdás...“ Tóni rajta felejtette szemét a szép lányon. Ereiben lázasan lüktetett a vére, idegei megde- lejesedtek s egy ötlet villant át agyán. Napoleon nem örült úgy legzseniálisabb hadiötletének, mint Tóni örült most hirtelen született ötletének. S mint a döntő ütközetbe induló kad- vezér elhatározta, hogy Médit felkéri a négyesre. Mielőtt még hirtelen’ felbuzdult bátorsága csődöt mondhatott volna, merészen odahajolt Médihez. „Ha nem haragszik meg, kérnék egy táncot magától.“ Médi felvetette fejét, szilaj tűz lobbant meg a szemében, egyet gondolt s aztán halkan mondta: „Akár kettőt is.“ Tóni már szinte megijedt a nem remélt nagy sikertől s jónak látta, ha idejében bebiztosítja magát a turjáné ellep, mert dacára h,uAz Első nagykárolyi cipészek termelő csoportja . . szives tudomására hozza n. é. vevő közönségnek, hogy Nagykárolyban, gróf Károlyi György-tér 10, szám-alatti üzlethelyiségében kizárólag saját készítésű férfi, női és gyermek cipőkből — ' ~ ' , \ 3 :■*' - *. * ’ á. * J, t * y- 7 *- .+ r ■■ - -y ? • • ' c 1 ' ■ W" box, séyró\ bőrből készítve — dusa-n -felszerelt, raktárt- tart Mérték ’Szőkíti ♦negféftdetésélfeí ■ elfogad- tigy helyben miíifr vidékre' mindennemű cipők és csizmákra. Javításokra különös gond fordittatjk. ; Szives pártfogást Jcér tisztelettel: • ,jó^nka, szolid és pontos kiszolgálási az Első nagykárolyi cipészek termelő csoportja. t
