Nagykároly és Érmellék, 1912 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-06 / 1. szám
c« ill. évfolyam. Nagykárol”, 1912. január 6. y/k. 1. szám. Nagykároly és Ermellék _Politikai és társadalmi hetilap. — A Nagykároly! Kereskedő társulat hivatalos közlönye._____ SZ ERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagykároly, Széchenyi-utcza 20. szám. („Kolcsey-nyomda r.-t.“) #i Hirdetések szintén ott vétetnek fel. 'm Nyiltlér sora 50 fillér. Főszerkesztő : D R. VETZÁK EDE. Felelős szerkesztő: i Föinunkatárs: DR. GÓZNER ELEK. j DR. HEGEDŰS ISTVÁN. Laptulajdonos . KÖLC_SEY-hlYOMDA R.-T. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. A LAP ELŐFIZETÉS! ARA: Egész évre........................................8 korona. Fél évre................................. . . 4 korona. Ne gyed évre...................................2 korona. Egy szám ára..............................20 fillér. Sz épen, csöndesen elteltek a karácsonyi ünnepek, a Megváltó 1911. évfordulóját áhítatban, békében ülte meg a keresztény világ. Mily jóleső, mily boldogító érzés volt egy pár napig élvezni a lét és politika, a társadalom és személyes gyűlölködés harcának fegyverszünetét ! Mily jói esett a boldog ünnepestén azt éreznünk, hogy az esztendőnek van olyan napja is, melyen az ember egyetlen egy törvénynek engedelmeskedik, a szeretet törvényének! A szeretet törvénye uralkodott karácsony estéjén, a midőn a világ, az emberiség Megváltójának születését vártuk, Isten fiát éreztük szivünkben, a ki úgy szerette az emberiséget, hogy üdvösségéért kinhalált halt a keresztfán! Igyekeztünk ez estén egymást jobban szeretni, mint máskor, szeretteinket ajándékokkal halmaztuk el, a szegényekkel, a szenvedőkkel szemben az irgalom és jótékonyság munkáját gyakoroltuk és éreztük, hogy az irgalom e jótékonyság munkáját gyakoroltuk és éreztük, hogy az irgalom ösvényén tett, minden lépésünkkel Istenhez közeledtünk! Szünetelt karácsony ünnepén a világtörténelem zúgva, zakatolva rohanó gépe is, ez ünnepen csupán a hitnek és szeretetnek éltünk. Kinn a szabad természetben hófehér pihék hulldogálnak s szlizi lepelbe takarják a téli álmába merült földet. Mintha a természet is megakarta volna örvendeztetni a fekete karácsonyt átélt emberiséget; az újév mint valami fehér arcú, szőke fürtü gyermek köszöntőit be. Mi pedig a reménynek és az emlékezetnek, életünk két géniuszának karján örvendezve léptünk be az ujesztendőbe. Ilyenkor történik leginkább, hogy egészen az ő vezetésükre bízzuk magunkat. Kedvünkre van, ha szebb jövővel kecsegtet a remény és örömest merengünk el a letűnt napok boldog emlékei:* A jelen pillanat munkája, gondja mintha csak szünetet tartana az évforduló a' Imával, hogy annál zavartalanabbá ...glalkoz- hassunk a múlttal s következtetést vonhassunk belőle azokra, a mik reánk várnak. Eötvös József báró szép szokásnak nevezi, hogy az ujesztendő első napján üdvözlik egymást az emberek. Mint a hajósok, ha a sík tengeren találkoznak, köszöntik egymást; miránk bányászok a ■ old mélyében aranyér után kutatva, szerencsét kívánnak társaiknak, akik mellett ütjük elvezet. Hajósok vagyunk mi is az élet tengerén s ismeretlen part, ismeretlen kikötő felé vitorlázunk; vagy ha úgy tetszik, bányászoknak is nevezhetjük magunkat, akik nagy fáradsággal keressük a boldogság csillogó aranyát. S mikor oly tömérdek a hajótörött; mikor annyi ezeren meg ezeren izzadnak, gyötrődnek, küzködnek hiába, mert munkájukat nem koronázza siker: akkor igazán jól esik, ha a távolból jó kívánság szava hangzik felénk, vagy mellettünk fölcseng a „szerencse föl!“ biztatón, legalább egyszer egy esztendőben. Hiszen hol az az ember, aki valami jót nem kívánna az uj- esztendőtől ? Az egyik ezt, a másik azt várja tőle, s na nem is teljesül minden kívánság, sorsunk javulását remélve- reméljük. Mi tehát Eötvös József báróval tartunk s amikor e szép szokás híveiül valljuk magunkat, egyszersmind a kedvező alkalmat fölhasználva, a „Nagykároly és Érmellék“ olvasóinak boldog uj esztendőt kívánunk. De a lélek nem elégszik meg az emlékezéssel, inig erő van az izmokban, remény a szívben, addig a szárnya sem lankadoz. Előre tőr, maga elé szögzi tekintetét és a célt, a jövőt kutatja sas- tekintetével ! Azt nem láthatja, de ha csak egyetlen egy kis sugár is int feléje biztatóan, az megkétszerezi az ember erejét és ujult hitter; ujuií bátorsággal folytatja útját előre, mindig előre! Boldog ujesztendőt esd Istentől önmagának, szeretteinek, hazájának és az emberiségnek, nem Lucifertől kivánja, hanem a betlehemi kisdedtől, hogy „vezesse uj útra“, a melyen mindig hallhassa a Teremtő biztató szavát: „Mondottam ember küzdj és bízva bizzál!“ A nagy leány. Irta: A. Hedenstjerna. A hosszú meleg nyár után szokatlanul enyhe, gyönyörű ősz következett. Októberben azonban váratlanul, hirtelen megváltozott az időjárás s mielőtt az ember meleg ruhára s a téli ablakok felrakására gondolhatott volna, beköszöntött a zord tél. Az ilyen idő hozza magával az emberek számára a tüdőgyulladást és ez az idő vitte sírba Bark urat is, a város főjegyzőjét. Bark ur és neje életének is gyönyörű ősze volt ez. Nyaruk gonddal, küzdelemmel volt felhőzött, mikből zivatarok, viharok keletkeztek, elpusztítva a kedély aranyos napsugarát. Ifjúsága tavaszán került össze nejével, mikor a Gond és a Szegénység árnyékként kisérte őket. Mire leküzdötték két ellenségüket, életük java már be volt töltve. Gond anyónak kiűzéséig sok idő telt-mullott s most, mikor csodaszép őszüknek napsugara kezdett ragyogni feléjük, jött a halál hirtelen, váratlanul. És Könyörületességet vélt teljesíteni, mikor Bark ur után rövid időre magával vitte nejét is, örömeinek, küzdelmeinek hűséges osztályosát. így maradt árván a két leány, Anna és Viva. Anna az idősebbik, nagy, erős, szép- növésü leány volt, kifejező erélyes arcvonásokkal. Szép fejét, mely mintha hófehér márványból lett volna faragva, hullámos, sötét haj árnyékolta, ragyogó fekete szeme felett. Szép volt, ezt mindenki elismerte. Gyermekkorára úgy emlékezett vissza, mint szomorú, rideg télre. Kopott, elnyűtt ruhákra, melyek gyorsan fejlődő testének mindig rövidek és szükek voltak. Álmatlan, átsirt éjszakákra, mikor a házbérnegyed közeledett s nem volt miből fizetni. Karácsonyestékre, karácsonyi örömök nélkül. Mire tizennégy éves lett, szemének kifejezése, egy gondolkozó asszonyé volt s gyerekajka alig ismerte a mosolyt. Testvérkéi születtek, vilagrajöttek s távozásuk csak gondjaikat növelte, örömet alig szerzett. S most ketten maradtak árván, ő és kicsi húga, aranyszöke Viva. így ismerte az egész szomszédság, igazi nevét nem hallották sohasem. De ha kecses kis alakját megjelenni látták a lépcsőházban, amint a£ iskolába sietett, szerelmes leánykák s komoly anyák egyformán mosolyogtak feléje: „Viva, kicsi szép Viva!“ S ha a főtéren egy aranyfelhő mutatkozott, melyet pajkosan, vígan lengetett a szél s megcsendült egy édes gyermekhang mely csengőbb volt valamennyinél, a fiuk ujjongva emeltek kalapot előtte : Itt van Viva ! Viva van itt!“ Mikor a halál angyala házuknál megjelent, hogy elvigye a szülőket s a kicsi táncos lábak pihentek, az aranyos hajfürtök kisirt szemére s rózsás arcára hajoltak, eltakarva szepegő szá- jacskáját is, nővére hajolt hozzá, hogy ölébe vigye ágyacskájáboz, miközben magához szorította s gyengéd szeretettel súgta fülébe : „Viva, én édes egyetlenem!“ Anna akkor már busz éves volt, Viva tizennégy. Édes anyjuk halála után eljött anyjuk nővére, Ulrika néni s magával akarta vinni Leghasznosabb ajándék egy elsőrendű SINGER varrógép10 koronával 10 évi jótállás mellett vásárolhat GUTTMAN varrógépraktárában Nagykároly, Széchenyi-utcza.
