Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1911-03-25 / 13. szám
6-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 13. szám. Recsky András lionvédföhadnagy ref. Keőszeg- hy Erzsébettel róni. kath. Meghaltak: Ikladi Mihály építész fia : Mihály 3 éves róm. kath. roncsoló toroklob ; Gábor Vigh Lajos rostás fia: Sándor 18 éves róm. kath.agyhártyalob ; Özv. Kosárka Mihályné, Papp Erzsébet gör. kath. 70 éves aggkori gyengeség ; Katona Ferencz napszámos nagyecsedi lakos ref. 64 éves gyomorrák. KÖZGAZDASÁG. Ipar- és nemzetgazdaság. A legutóbbi évek súlyos megpróbáltatás évei voltak a magyar gazdákra nézve, de egyúttal üdvös tanulságokkal is gazdagítottak bennünket. Azt a nézetet, mintha a mezőgazdaság kevésbé, volna alávetve a válságoknak, mint a müipar, megcáfolta a tapasztalás. Kitűnt, hogy a mezőgazdaság ép úgy függ az általános kereskedelmi és hitelkonjunkturáktól, mint az emberi gazdálkodás bármely magassága. Szomorú tapasztalatok győztek meg bennünket, hogy az ingadozások a mezőgazdaságnál a klimatikus befolyások következtében még nagyobbak, mint az iparnál és kereskedésnél, s hogy a mezőgazdasági válságokkal járó bajoké a foglalkozási ág roppant terjedelménél fogva egyetemesebbek, mint bármely kereskedelmi, ipari, vagy hitelválság. Meggyőződtek mezőgazdáink jobbjai, hogy nemcsak, hogy a patriarkális gazdálkodás ideje örökre lejárt, hanem még a földmivelés pusztán technikai értéke sem elég napjainkban a valóban okszerű gazdálkodáshoz. Felismerték azt a nagy horderejű igazságot, hogy a mezőgazdának is nemzetgazdasági ismeretekre, a mezőgazdasági üzlet nemzetgazdasági alaptörvényeinek ismeretére van szüksége, mert csak ezek adják meg neki ama széles átpillantását a nemzeti vagyonosodás amaz egymást feltételező tényezőinek, amelyek ismerete nélkül a földmivelés szerencsejátékhoz hasonlít. A magyar gazdának nem szabad magát abban a hiú reményben ringatnia, hogy a nehéz idők többé visszatérni nem fognak, hozzá kell látnia mezőgazdaságunk életfeltételeinek felismeréséhez. Ez életfeltételek tanulmányozása fokozni fogja jólétét rendes időkben, el fogja hárítani vagy legalább mérsékelni bajait rendkívüli válságok esetében. Ez életfeltételek felismerése — és csakis ez — képesíti őt az esélyek okszerű számbavételén alapuló spekulációra, mely nélkül a mai világban minden üzletnek és igy a mezőgazdaságnak is bukni vagy pan- gani kell s mely az összes gazdasági életet a homályos ösztönszerüség és hagyományosság köréből kiemelve, az értelmi erők nemes harcává alakítja. A mezőgazdaság és az ipar között szoros összeköttetés van s virágzó mezőgazdaság állandó, csakis megfelelő ipar mellett lehet. — Nálunk a teljesen ki nem fejlődött iparon kívül még az a baj, hogy a mezőgazdaságnál a földbirtok fölöttébb helytelen elosztása nemcsak nem csekély, hanem nehezen megszüntethető nyűge a fejlődésnek. A mezőgazdasági munka viszonyai épen- séggel szánni valók. A mezőgazdaság magában nem képes kellő dolgos lakosságot növelni, minthogy az éven keresztül foglalkozásban nem bírja tartani, csak koronként kívánván nagyobb számú munkás kezeket. A munkások szűke mindaddig állandó marad a magyar rónán, mig megfelelő ipar nincs, mely a mezőgazdasági munka szünidejében foglalkozást nyújthatna, vagy mig a mezőgazdaság évi munkáját jobban be nem osztja. Mindaddig, a csak munkáshiány, vagy a tartott munkások túlságos száma miatt való vesződség közt választhat Magyarország s ez előbbi baj alighanem a kisebbik. Tőke nincs. A tőkeképző ösztön gyönge. A lakosságban kevés kereseti életrevalóság és takarékosság van. Bekell látni, hogy a nemzetgazdasági helyzetünk javulásának első feltétele az ipar fejlesztése. Az utolsó években jelentékenyebb javulást látunk e téren s azért hisszük, hogy a magyar nemzetgazdaság föl fog virágzani, habár sok korszakon kell még átvergődnie és sok I akadályával kell még megküzdenie és épen, mert ezt hisszük, élünk abban a meggyőződésben, hogy ennek az országnak, ennek a nemzetnek nagy jövője van! Pénzintézeti közgyűlés. A „Nagykárolyi Hitelbank“ folyó hó 17-én Dr. Falussy "Árpád elnökletével rendkívüli közgyűlést tartott. Dr. Kovács Dezső pénzintézeti vezérigazgató terjesztette elő az igazgatóság jelentését, mely szerint a folyó évi január hó 24-én tartott közgyűlés által elhatározott részvényjegyzés megtörtént s 500 részvényre 859 jegyzés, tehát 359 túljegyzés történt, mit az igazgatóság tőrölt. Az egész ügy átvizsgálására bizottság küldetett ki, mely még a gyűlés folyamán beterjesztette az ügy lebonyolítását helyesnek találó jelentését, minek következtében az intézet alapszabályátakként módosította, hogy az intézet alaptőkéje most már 500,000 korona. Közgyűlés. A nagykárolyi „Petőfi-nyomda“ múlt vasárnap d. e. tartottá meg évi rendes közgyűlését Papp Béla elnök elnökletével. A gyűlésen 68 részvény képviseletében 15 részvényes jelent meg. A múlt évi mérleget s az igazgatósági és feIügyelőbizottsági jelentéseket a közgyűlés jóváhagyólag tudomásul vette. A szelvények után járó 5 korona osztalékot április 1-étől fizetik ki a „Központi Takarékpénztár“ pénztári hivatalánál vagy a nyomda helyiségében. Végül a közgyűlés a felügyelő-bizottságba 3 rendes és 2 póttagot választott. Csődelrendelés. Szűcs Béla helybeli kereskedő ellen egyik hitelezőjének kérelme folytán a szatmári kir. törvényszék a csődöt megnyitotta. 4 € 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 A: 4 Tavaszi újdonságok Szabó Kálmán férfi-, női- és gyermekruha üzletében Nagykároly, Deák-tér (Véber-ház) a legolcsóbb áron szerezhetők be. A tavaszi idényre női- és leánykakabátok, gallérok, férfi- és nő ruhák, felöltők, valamint férfi ruhákhoz ízléses honi és angol szövetek, melyből mérték szerint a legelegánsabb öltönyök, felöltők és külön pantallók, brics-lovagíónadrá- gok készíttetnek. Fontos kiszolgálás! Szolid árak! A n. é. vevőközönség pártogását kérve, vagyok kiváló tisztelettel 6-i Szabó Kálmán. Eladó saját termésű, kitűnő izü uj- és óbor 50 1. felül 4 W 4 4 44 ^ 4 4 P % ff ff p P P P P P pP P P P P Özv. Farkas Bezsöné Értekezhetni VAGNER ISTVÁN úrral. Tisztelettel közhírré teszem, hogy a mai napon, a Nagyhajduváros-utcán nyitottam. — Modern berendezés. Szigorúan hygienikus kezelés. Gyors és pontos kiszolgálás. Kérem a nagyközönség támogatását. Tisztelettel: 3—1. Jávor Lajos. 278—1911. vhtó. szám. Árverési hirdetmény, Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. és az 1908. évi XLI. t.-cz. 19. és 20. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a budapesti IV. kér. kir. járásbíróságának 1910. évi Sp. V. 1696/3. számú végzése következtében dr. Gárdor Félix ügyvéd által képviselt Kelemen D. és társa cégnek javára 125 K 30 f s jár. erejéig 1911. évi február hó 14-én foganatosított biztosítási, kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 1000 koronára becsült következő ingóságok, u. m. : 2 ló nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykárolyi kir. járásbíróság 1910. évi V. 842/2 számú végzése folytán 125 korona 30 fillér tőkekövetelés, ennek 1909. évi január hó 1-ső napjától járó 5 % kamatai s eddig összesen 83 K 85 fillérben bi- róilag már megállapított költségek erejéig a fizetett 100 kor. összegek betudásával Genesen adós lakásán utcza házszám alatt leendő megtartására 1911. évi április hó 7-ik napjának délelőtti 72 9 órája határidőül kitüzetik és ahoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hívatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz, 120 §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagykároly, 1911. évi március hó 22. napján. Fazekas Menyhért, kir. bir. végrehajtó. TÓTH FERENCZ Varrógép és kerékpárkereskedő Nagykároly, Kaplong-n. 6. Van szerencsém tudatni a kerékpározó közönséggel, hogy az idei uj modellü KERÉKPÁROK megérkeztek, melyeket olcsó és kedvező fizetési feltételek mellett árusítok és mindennemű géprészeket raktáron tartok. Ugyanott gépjavító műhely. Használt kerékpárokat becserélek, esetleg készpénzért veszek.