Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1911-11-11 / 46. szám
11 46-ik szám. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 3-ik oldal. A programúinak nemcsak célja van, hanem vannak követelményei. Interpretálok ha nem is mesterek, de ne legyenek mesteremberek. Az átlagos zenei tudáson felül kell emel- kedniök úgy az elmélet, mint a gyakorlat t> rén a programm megszemélyesítőinek, mert különben az áltáluk kultivált zene semmi esetre sem fog felülemelkedni egy cigányzenén. Az egyesület tagjai tudtunkkal emez átlagon felül állanak képzettségüket tekintve, sőt egyik-másik tagja talán mestere is lenne hangszerének, ha azt hivatásosan és nem kellemes mellékfoglalkozáskép kezelné. Az egyesület által rendezett hangversenyek legalább erről győzték meg az objectiv megfigyelőt. Azt sem lehet feltenni, hogy laza volna a fegyelem, mert a karmesteri pálca olyan egyén kezében van, aki ambíciójával a tagok lelkes támogatása mellett a kényesebb igényeket is ki tudja elégíteni. Hol van tehát a hiba ? Olt, hogy az egyesület nem teljesiti teljesen alapszabályszerii kötelességét: a magyar zenét sem különösen, sem egyébként nem igen kultiválja. Elvétve itt-ott előad magyar zenei termékeket, de úgy látszik inkább programmtöltelék gyanánt, de nem főképen és elsőrangú helyen. Kizárólag úgyszólván csak a klasszikus zenét műveli, ami pedig legtöbb ember előtt olyan, mint a kínai nyelv. S ebből a szempontból nézve az egyesület működését, törekvése olyas színben tűnik fel, mint amaz irodalmi társaságé, amely koronként kínai nyelven rendezne előadásokat oly célból, hogy az év végére a közönség megtanuljon kínaiul és ne csak lelkesedjék a kinai nyelv iránt, hanem másokat is lelkesítsen. Sajnálattal kell konstatálnunk, hogy ez igy van: leszámítva azt az igen kevés embert, aki ért a klasszikus zenéhez, de bizonyos fen- sőbbséggel távol tartja magát az egyesület törekvéseitől, mert hivatásos művészeket akar hallani, nem pedig amatőröket, ha ezek mindjárt virtuózok is. A magyar zenét pedig legalább mi megértjük ; hisz ebben a légkörben élünk, hiszen magyar motívumokon épül fel. Vannak hál' Istennek már zeneszerzőink, akik, ha talán nem is világhírű, de kétségtelenül elsőrangú te:mékeket nyújtottak, még pedig nem gyér számban. Vannak operáink, szimfonikus költeményeink. Miért kell tehát elővenni az olasz, vagy német és francia zeneszerzők operáit: miért kell pl. Schubert kétségtelenül poetikusan melodikus dalait akkor, amikor mi ilyenfajta dalokkal elég bőéen rendelkezünk. Hisz szimfonikus költeményeink is vannak már, amelyek „terra incognita“ voltak jó ideig a magyar zeneszerzők előtt ?! Mert az egyesületnek nem kielégitení, • haném nevelni kell a közönséget. Nem célszerübb-e tehát, ha az érthetőn kezdi s akkor a látszólag érthetetlent is élvezhetővé teszi, mint megfordítva, amikor az érthető is érthetetlenné lesz ? Mindez világos s nem szorul bővebb magyarázatra. Az egyesület itt .valóságos circulus vitiosus előtt áll: nincs közönsége, mert nincs zeneiskola s közönségének kell lennie, hogy létrejöjjön a zeneiskola. } Kétségtelen, hogy a zepei kultúra áldásait csak az élvezheti és értékelheti, aki meg tudja annak szellemét érteni. Ha eddig sikerült a közönséget nevelni, akkor készséggel adja gyermekét a zeneiskolába, mert a zenei képességben nem divathóbortot, hanem magasabb- foku szellemi értéket fog látni. Ismerjük az egyesület vezetőségének gondolkozását s ez jogosít minket arra á reményre, hogy megszívleli a mondottakat s alapszabályszerü programm- jával elsősorban nevelni s ;csak azután akarja kielégíteni a közönséget. Ekkor érik meg az idő arra, hogy a zeneiskolát felállítsák. Ha az egyesület dokumentálni jfogja, hogy van zeneértő közönsége, semmiféle tényező nem fog ’ ’^zariádni az anyagi áldozatoktól, mert tudatauan lesz annak, hogy — Mi az ott tekintetes ur, ne, ott a tanító ur kertje szegletinél ? Az öreg a szemeit meresztgette, de semmit sem látott. A szolga egy madárijesztőfélét vett észre, mely mintha mindig beljebb húzódott volna a kert mellé, amint közeledtek. Az öreg betekintett a Székely udvarára. Senkit se látott. Megkönnyült a szive. A következő pillanatban állati üvöltéssel egy hosszú nyurga alak ugrott ki a kerítés mellől. A fején és hátán rikító piros ágyteritő, amelyik arcát is befödte. Egyenesen neki a bivalyoknak. Mikor a fogatig érkezett, lekapta az ágyteritőt s a bivalyok felé lobogtatta. Azoknak se kellett több. Futásnak eredtek eszeveszetten. Székely ott állott, kezében az ágyteritövel s kaczagott őrülten. A bivalyok pár száz méfert futottak s aztán befordították a szekeret az árokba. Jajgatás, sikoltozás. Székely ekkorra eltűnt. Béresnek lett volna valahogy, de Mári néni összetöre a lábát. Szép, piros vére kifolyt a piszkos sárba. Az esetet nem lehetett titokban tartani. Még a falun túl is róla beszéltek, s ez több, mint amit egy tamásialvi ember a lelkén elviselhet. Törvény elé kerültek. Csak úgy szárazon, ügyvéd nélkül. Elég, hogy a baj megtörtént, minek azzal is szaporítani, hogy ügyvédet fogad az ember? Becsületes, jámbor képpel állottak a biró elé. Béres elmondta az esetet, nem tett hozzá semmit, nem is vett el semmit. Mikor a végére ért, elhallgatott. — Igaz-e ez tanító ur ? — kérdezte a biró Székelytől. — Igaz ez az utolsó betűig, kérem — válaszolt Székely. — Hát mi oka volt a tanító urnák ezt tenni ? — Kérem szépen, mikor az újszülött fiam meghalt a télen, Béres kollega ur azt mondta, hogy tőlem ijedt meg, azért halt meg mindjárt a születése után. Engem vádolt a lelkem. Ki akartam próbálni, hogy csakugyan olyan csúf vagyok-e én ? Gondoltam, ha a bivalyok is megijednek tőlem, akkor csakugyan csúf lehetek. S a bivalyok csakugyan megijedtek. Olyan egyszerű, jámbor ábrázattal mondta el egy szuszra a mondókáját. mintha csakugyan azért lett volna a komédia, hogy a csúfságát próbálta ki a bivalyokon. A biró a jegyzőre nézett s elmosolyogta magát. Hazaküldték őket, hogy majd az Ítéletet utánuk küldik. Máig is várják. Azóta se gyógyult be a Mari néni lába, Székelynének se lett több gyermeke. Béres, a lévita sokszor jó barát lett azóta Székely Palival. Mert a sár összeszoktatja az embereket. Hogy gyakran össze-összevesznek, haragoskodnak, az is megesik. De ez már nem a sár hibája. a kiadott pénz nem vész kárba, mert a közöny ismeretlen lesz a közönség előtt. Erre kell tehát törekednünk s ezt el is érhetjük, ha megfontolva haladunk lépésről-lépésre előre. De addig?! Ha sikerülne is a zeneiskola felállítása, feltétlenül csődöt mondana a közönség közönye következtében. Mig az ellenkező esetben csak virulni fog s fejlődésével fennen hirdeti majd egy kisded csoport öntudatos kulturmisszió ját és kárba nem ment fáradságát s türelmét. Vivant sequentes! Petronius. ]1ÉTRÖL-]1ÉTRE. A világsajtónak kétségtelenül legnagyobb szenzációja az olasz-török háború. Az operáció nagy hévvel indult meg s talán egy háborúban sem szónokoltak annyit képzelt győzelmekről, mint mostanában az olaszok. Sőt a napokban hivatalosan occupálták is a tartományt. Ha mindez nem történne nagy komolysággal és kardcsör- tetéssel, azt kellene hinnünk, hogy a Pathé Fréres mozgófénykép rendezi az egészet jó felvételek végett. Érdekes epizódja volt a háború kitörésének, amikor a török lovassági főfelügyelő hómén mintára ajánlotta a háború megoldását. Most azonban keserű rezignációval szavalhatják a nagy rómaiak kevésbbé dicső unokái: fogtam törököt, dr em ereszt. Mig a világszenzáció az olasz-török háború körül mozog, addig nálunk a politikai élet sem vitathatja el magától az érdeklődést. A többség harcias tagjai a „ si vis pacem, para bellum“ receptje szerint akartak rendet teremteni a parlamentben. Hát az ő béketörekvéseikről jogosan el lehetne mondani: timeo Danaos et dona fere ntes ! ❖ * * A magyar politikai világnak egy újabb szenzációja is volt. A névszerinti szavazások kétségtelenül ügyes, de már unalmas technikáját rekord tekintetében felülmúlta a többség legújabb trükkje. A harcias munkapárt Tisza Istvánjai lemondatták a képviselőházi elnököt s azután beleegyeztek abba, hogy; a lemondás visszavonására bírják. A játék egészen kezdett hasonlítani a „benn a bárány, künn a farkas“-hoz. Az obstruáló ellenzéké volt eddig minden odium s — quae mutatio rerum — a többség most meg akarta obstruálni önmagát, mert alkalmat akart nyújtani a lemondás feletti vitára. Bizonyára nem azért, hogy a véderőjavaslat tárgyalását, no meg a költségvetését siettesse. De hát a többség nem volna konzekvens önmagához, ha időközönként az indemnitásoknál nem ismételné a prolongálásokat, miként a bankszabadalomnál tette volt. Mindenfelé jajgatnak a drágaság miatt. Hát ez jogos is, mert a drágaság megvan. A mai viszonyok molochja ez, amely reánehezedett a világ kulturnépeire: sociologusok és politikusok egyaránt foglalkoznak vele. A kishiva- talnok nem tud megélni fizetéséből, mert fiatalság == könnyelműség, jövedelmét tehát elpazarolja. S ekkor előállanak a Catók : meg kell házasodni. Nos hát lehet benne valami. Ami asszonyaink és leányaink egy része sétálással tölti idejét, valószínűleg azért, mert ők márr kitalálták a mely minden szoba fűtéséhez alkalmas, legolcsóbban kapható Teieton: Fried Samu vaskereskedőnél Nagykároly. (Nagy-piacz) Tel5e8,on r
