Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1911-10-21 / 43. szám
2-ik clda1. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK. 43-ik szám. rülmény, hogy utolsó percig hallani sem akart semmiféle tmnepeltetésről s amikor életrajzi adótokat kértek tőle, azt a — már közismertté vált — rövid választ adta: „Születtem, dolgozom és meg fo-' gok hallni“... így csak egy oly igazán puritán egyéniség beszélhet, aminőnek polgármesterünket megismerni tanultuk. Az egész ünnepséget pedig úgyszólván teljes titokban, a háta mögött kellett megcsinálni, nehogy meghiúsítson minden ilyen irányú kísérletet. Azzal a szeretettel azonban, amely- lyel Nagykároly városa polgármesterét körülveszi, megalkudni nem lehet. Az ünnepel, ha kell, még erőszakkal is, mert őszinte érzés, igaz szeretet és ezt kifejezni is akaró nagy akarat vezéreli. Városunk külsőképe. Egy várost nemcsak intézményei, hanem külsőképe után is szokták megítélni. Azok, akik egy városban kevesebb időt töltenek, nem áll módjukban a város lakosaival és intézményeivel alaposabban foglalkozni, igy rendszerint a városról azon benyomás alapján alkotnak maguknak véleményt, amelyet a város külső- képének, utcáinak, épületeinek szemlélete gyakorol. Különösen áll ez azokra, akik a várost csak a vonatról pillantják meg. Ha a vonatból kitekintve gyárak füstölgő kéményeit pillantjuk meg, tudhatjuk, hogy város felé közeledünk, ha pedig kunyhók nádfedele ötlik szemünkbe, azt hisszük, hogy faluba érünk. Szatmár felől érkező vonatról nézve Nagykárolyt az áruraktár épülete, az erősen épülő tisztviselő telep kellemes benyomást gyakorol az érkezőre. Annál csúnyább azonban a Budapest felőli rész. A vasúti sínpár egyik oldalán összevissza, rendezetlenül egy valóságos kis városrész épül. Hogy a város azon a részen ■ oly rendezetlenül épül, annak az az oka, hogy a városi építési szabályrendelet még ezt a részt külteleknek minősítette. Kültelken pedig úgy építhetnek az emberek, ahogy akarnak, a városnak a kültelkekre nem terjed ki az építészeti felügyeleti és ellenőrzési joga. Ezen résznek kültelekké minősítése a szabályrendelet megalKO- tásakor még helyes volt, a város területének nagyobb; dása, folytonos fejlődése azonban kívánatossá teszi, hogy a városi építési szabály - rendelet akként módosittasék, hogy ez a rész is belterület legyen. A város az állomás közelében annyira épül, hogy rövid idő alatt a vasúti sínpár mindkét oldalán ki fog épülni; azért már most sem lehet a város elptt közömbös az, hogy ott mikép építenek. Épeit elérkezett az ideje annak, hogy a város építészeti szabályrendeletének megváltoztatásával ezt a részt is belterületnek mondja ki és igy akadályozza meg, hogy ott minden rendszer nélkül össze-vissza építkezzenek. « Könyvkereskedésemet, meIy 10 évi§ a r . - városháza mellett, a Széchenyi-utczában volt,— kistajgerolás 'miatt — „a Kereskedelmi és Iparbank“ uj palotájának kispiacztérre néző részére helyeztem át. — Kérem mélyen tisztelt vevőim további nagyrabecsült pártfogását. Tisztelettel Csókás Lászlóné. [ÍÉTRQL-flÉTRE. Ami csak hadijátéknak látszott, kezd komoly háborúvá átfejlődni. Még nem bizonyos benne az ember, hogy tényleg háború lesz, de minden jel arra vall, hogy békében nem dől el a Tripoliszi kérdés. Európai kérdés ugyan ez a differencia, de annyira mégsem érdekel bennünket, hogy pro vagy contra találgassuk, vájjon ki fog hát győzni. Ellenben meglep bennünket az, hogy a már évek óta egész Európa, sőt az egész világ előtt folytatott „vílágbéke“ cimü bohózat szereplői semmikép sem akarnak a balkáni drámáról tudomást szerezni. Hova lettek a koronás békeapostolok ? Miért nem állanak ki most, a mikor egy kis békeakció igazán aktuális lenne ? A világpolitikát csináló urak nem hitték el, hogy a hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát. Alig került elő egy kis háború kérdés, máris eloszlottak mindannyian kétfelé; az egyik jobbra, a másik balra szegődött : még csak az „aurea mediocretis“ közép- utján sem találunk egyet sem. Hát még nyílt békeközvetitőt ? Arról persze most szó sem lehet. Azért pedig, hogy pár évi békeidő alatt komédiázhassanak, hogy azonnal elfelejtsenek mindent, amikor már komolyan kellene, kár volt megkezdeni ezt a bohózatot. Hiszen sokkal terhesebb kérdések lógnak a levegőben, sokkal háborusabb fellegek tornyosulnak Európa láthatárán, mint ez a jelentéktelen kis tripoliszi kérdés. Mit fognak akkor csinálni a koronás komédiások, ha most, ebben a semmi kérdésben sem képesek szavukat betartani ? Azt hiszem, egymás szemébe nevetnek, mint egykor az augurok . . . aludt. Adolphe kénytelen volt az ablakon do-’ bolni neki. Mikor kiért az utcára, úgy érezte mintha valamitől megszabadult volna. — Hátha haza mennék? — gondolta. De nem birta magát erre elhatározni. Az elhagyatott avenuekön sétálva, álmodozni kez- .dett. Számolgatni kezdte lépteit. Majd hirtelen visszatért s ismét bement a házba, ismét felmászott az öt emeleten s megint haragosan, türelmetlenül csengetett. Senki se nyitott <?jtót. — Az áldóját! — mormogta ismét — mé^- mindig nem tért vissza I Mit csinálhat ennyi ideig odakünn. Ez az önmagához intézett kérdés a lehetőségeknek egész tárházát nyitotta meg előtte. Okosságból nem telelt rá magának s ismét várakozott. így teltek a percek és az órák. A lépcsőn ülve egyszer-másszor gyufát gyújtott, hogy az időről tájékozza magát. — Biztosan elgázolta egy autóbusz — mormogta nyugtalanul. — Holnap jókor reggel a rendőrségre megyek. Nagyon, nagyon nyugtalankodom miatta. De a sápadt hajnal is eljött anélkül, hogy Adolphe elindult volna. A zárt ajtó hipnotizálta. Hiszen már annyit várt, hogy egy-két órával több vagy kevesebb, nem számit. Mert most már gyanakodni kezdett, hogy nem az utcán, hanem valamelyik másik intereurban töltötte el kedvese az éjszakát. Kilenc órakor sietős léptek szaladtak fel a lépcsőn. Adolphe mély megindultságot érzett, mikor megismerte őt. És alig tudta magát visszatartani attól, hogy torkon ne ragadja, mikor kipirult arccal megjelent előtte. — Az Istenét neki! — kiáltott fel. — Hol töltötted ez éjszakát? Kedvese oly csodálkozva s oly őszintén nézett rá, hogy Adolphe a fejéhez kapott. Az asszony mosolyogva szelíden felelt: — De hát, Adolphe, otthon töltöttem az éjszakát. Hát mit akársz, hogy hol kellett volna azt tdtenem ? És ma reggel jókor kimentem, hogy egy sétát tegyek. Aajd hozzátette : — Régen itt vagy már? Dj ő fuldoklott: — Hogy bíztam benned ! Barátságomat, jö,vömet, egész életemet neked adtam ... Az asszony kinyitotta az ajtót a saját kulcsával s á'érfi követte. Bement a hálószobájába, megm tatta rendetlen ágyát s beszélt neki a női hüségől. — Lát.atod, hogy itthon aludtam. Elég, ha az ágyra íézel. — De a mondom neked, hogy nem hagytam el a küxöbödet, hogy itt kustorogtam, mint egy kuty s tudom, hogy tegnap óta itt nem jártál! Hl voltál ? — Itthon—- felelte az asszony. — Biztosítalak róla, tegény barátom, hogy buta vagy. De hát különben is, miért nem jöttél be, ahelyett, hogy itt ülj ? Meg akarta neki magyarázni, hogy kulcsa eltűnt, de ez oly zavarosnak tetszett előtte, hogy inkább felhagyott vele. És képes lett volna ökölcsapásokkal illetni kis barátnőjét, aki vigyázva húzta ki kalaptüit kalapjából. — Akarsz egy csésze teát? — kérdezte tőle. — Biztos vagyok benne, hogy a hülyeséged még a reggelizésben is megakadályozott ma 1 És a férfi meggyőzve hallgatott. Sőt kétség támadt benne. Cigarettára gyújtott, mialatt az asszony folytatta: — Szegény barátom, kétségbe vagyok esve, hogy ilyen fekete eszméid vannak. De igazán, ha ma reggel tudtam volna, hogy te alszol az ajtóm előtt, akkor nem féltem volna annyira, Tudod, ebben az évadban igen sok a gyilkosság. Adolphe nekilátott a teának, amit elébe tettek. Agya zavaros volt. Boszura is gondolt. De kibékülésre is. Nézte, nézte ezt az otthont, e drága szőnyegeket, amiket ő vett az asz- szonynak s az asszonyt magát is, aki alapjával véve olyan kis teremtés volt. Gyáva lett s talán lustaságból is ez a gondolata támadt : — Elvégre, hátha mégis én tévedtem . .. mely minden szoba fűtéséhez alkalmas, legolcsóbban kapható Telefon: Fried Samu vaskereskelőnél Nagykároly. (Nagy-piacz) Tel5e|on:
