Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1911-08-19 / 34. szám
34. szám. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 5-ik oldal. Uj üstökös. A lüki obszervatórium uj üstököst fedezett fel, mely augusztus 17-étől fogva éjfél után szabad szemmel is jól látható. A mondott napon 31 millió kilométerre közeledik földünkhöz. Betörés. Kellemetlen meglepetés érte Weisz Lajos helybeli nagykereskedőt f. hó 15-én, midőn reggel 6 órakor üzletét felnyitotta. Mihelyt belépett balsejtelem szállotta meg, mert furcsa szag ütötte meg szagló érzését. Az irodába lépve, azt rendben találta, de az elég erős Wertheim-kasszája ajtaján 3 nagy lyuk volt s a kassza ajtaja nyitva volt. Most már mindent látott. A betörők a Hétsastoll-utca egyik vasrácsos ablakát kifeszitették s ezen hatoltak be s villanyvilágítás mellett végezték romboló munkájukat. Előbb megtüzesitették a fúrót s azután a zár helyén lyukat fúrtak. Ezt erős csipeszekkel olyképpen kitágították, mintha a kassza vastag páncélja papír lett volna. Mikor a lyukak elég nagyok voltak, kivették a zárakat és kiszedték a kassza tartalmát, mely cirka 6—700 korona lehetett. Szerencse, hogy aznap délután 7000 koronát postán elküldött. Az azonnal értesített rendőrség gyorsan a helyszínén termett, felvették a jegyzőkönyvet, ösz- szeszedték a betörők által ott felejtett szerszámokat. A gyanú egy nemrég elbocsátott Bálint Miklós nevti szilágysámsoni hetesre irányul. Elbocsáttatása után több ideig Budapesten tartózkodott, ott betörőkkel ismeretséget kötött s onnan pár nap előtt hazajővén valószínű, hgy ő vette rá a betörőket a iett elkövetésére. Bálintot a rendőrség latartóztatta. Tagadásával szemben, pozitív bizonyíték ezidő- szerint nem merült fel ellene. Villany rongálás. Eddig csak a fákat, a házakat rongálták össze, most már a villany- vezetéket is kikezdték. E hó 14-én éjjel egy ismeretlen gonosztevő megrongálta Komáromy Lajos áll. végrehajtó házába bevezetett villanyos vezetékeket, villanyos csengőt stb. A rendőrség széleskörű nyomozást indított az elvetemedett gazember kézrekeritése végett. A fejfájás nagyon gyakran csak a sok evéstől vagy túlsók ivástól ered. — Ilyenkor reggel az öltözködés alatt 7a pohár Ferencz József-keserüvizet kell kortonkint innunk, hogy gyomrunkból a zavaró elemek mielőbb eltávolodjanak. A valódi „Ferencz József“-viz kellemes, igazi gyógyértékkel biró természetes ásványvíz, mely nem okoz csikarást vagy gyomornyomást, mint a legtöbb por, pirula vagy más „csodaszerének hirdetett haszontalan dolog, ezért az orvosok is a legtöbbre becsülik. Hirtelen halál. Kurtyán László, a helybeli g. kath. eklézsia harangozója vasárnap d. u. annak rendje és módja szerint összeharangozta a hívőket s az istentisztelet végeztével égy kis itókára benézett a gróf_ Károlyi-téren levő egyik korcsmába. Itt szépen csendesen megitta szokásos félliter borát, fejét a karjára hajtva azt a benyomást keltette, mintha szunyókálna. A korcsmáros, aki élőszóval hiába ösztönözte még egy kis borocskára, odament hozzá s megmozgatta. Ekkor kitűnt, hogy a harangozó lelke, már messze jár a másvilágon. Szegényt borozás közben szivszélhüdés érte s ott ültében halt meg. Asszony nem való kocsisnak. Egy perből kifolyólag a napokban kimondta a Curia, hogy a kártérítési kötelezettség azért volt megállapítható, mert a tulajdonos asszonyra bízta a lónak hajtását; a nőnek pedig a lófogatok hajtására sem elég testi ereje, éber figyelem, az esetleges váratlan körülményeknek megfelelő gyors elhatározási és végrehajtási képességek hiányzanak s igy, ha a tulajdonos a lóhajtást nőre bizza és eközben szerencsétlen- ség történik, felelősséggel tartozik._____________ A hűséges házőrző. Rokke István csa- náiosi lakos családjával üdülni utazván, megbízta egyik béresét, Fejes Györgyöt, hogy távolléte alatt vigyázzon a házra, nehogy valami kár essék. Fejes a házőrzői buzgóságtól vezetve, feltörte a lakást s elvitt száz koronát s több ruhafélét. A gazda gyanúja mindjárt Fejesre irányult, ki rögtön bevallotta a dolgot a csendőrség előtt. Megbánása dacára a csendőrség pártfogás alá vette. xTóth Dániel kávéja még is a legjobb aromás és zamatos vevő előtt pörkölve, kapható Fény-utcza 19. A csengerbagosi haramiák. Egy éve, hogy Német Kaczi Károly és társai, kóbor cigányok, több megkisérlett betörés és rablás után Kaufmann Noénét csengerbagosi kores- máros nejét meggyilkolták és kirabolták. A szatmári kir. esküdtbiróság ezért február hó 27-én Német Károly, Topos Mihály és Gereben Györgyöt 12—15 évi fegyházzal sújtotta. Hamzó Lajos a börtönben felakasztotta magát. Az ítéletet a Kúria is helybenhagyta s az elitéltek büntetésük elszenvedése végett Váczra szállíttattak. Gereben György védője újra felvételi kérvényt adott be, melyet a törvényszék Morvay Károly vizsgálóbírónak osztott ki. Népmozgalmi adatok. Születtek: Szabó András napszámos fia János ref. Nedli István kőműves leánya Rozália róm. kath., Tógyer Sándor tehenész fia János gör. kath. Klepner Márton talmudista fia Hermann izr., Báni Ferenc zenész leánya Emilia róm. kath., Marián Gyula kovács fia Gyula róm. kath., Kuuk Jenő p. ü. hivatalnok leánya Mária, Sarolta róm. kath. Kihirdetésre jelentkeztek: Reich Márton gerendi lakos kereskedő Friedmann Julcsával, Kovács János napszámos Magdás Annával. Házasságot kötöttek'. Tószegi Mihály kereskedő felsőbányái lakos Vályi Beke Piroskával, Prényi Lajos községi jegyző nyirmárton- falvai lakos Reszler Ilona Margittal, Orosz Sándor úri kocsis özv. Székely Juliánnával, Krizbay Károly esztergályos Székely Juliánnával, Friedmann Leopold könyvkötő debreceni lakos Scnlésinger Marival, Kricsfalussy Ferenc szabó Tivadar Annával. Meghaltak: Friedmann Herman 2 hónapos (bélhurut), Cservenyák Antal 65 éves (tüdőlob), Kurtyán László napszámos 44 éves (szivszélhüdés), Veisz Róza varrónő 29 éves (gümős agyhártyalobb), Weisz Ibolya 7 hónapos (görcsök), Nedli Rozália 6 napos (görcsök), Neumann Katalin 28 napos (veleszületett gyengeség). Olvasóinkhoz. Julius elején uj negyedévbe lép a ,,Nagykároly és Érmellék.“ Hosszas felhívással nem fordulunk közönségünkhöz, mert azt tartjuk, hogy amelyik újság nem beszél magáért, amellett kárbaveszett, hiábavaló fáradtság bőbeszédű ajánlásokat írni. Aki tárgyilagos hangú, jól értesült újságot akar olvasni: járassa a „Nagykároly és Érmellék1 ‘-et. A mi hasábjainkon a vélemény szabad. Hirdetjük a liberálismust, a sovén magyarságot, s szolgáljuk a haladás és a felvilágosodás eszméit. Aki ezeket az elveket vallja, s aki a sajtó tisztességét híven megőrző lapot akar járatni: járassa a ,,Nagykároly és Érmellék“-et. A „NAGYKÁROLY és ÉRMELLÉK1 előfizetési ára: Egész évre ... 8 korona Fél évre ... 4 korona Negyed évre . . 2 korona. Előfizetni lehet a lap kiadóhivatalában : Nagykároly, „Kölcsey-nyomda“ Széchenyi-utcza 20. szám. INNEN-ONNAN. Melyik a negyedik parancsolat ? Félénken kopogtatott az öreg anyóka az iskola ajtaján s belép. — Mi járatban van nénike? — Az én jó istenem áldja meg, tanító ur, rakja meg, de istenesen az én gézengúz, istentől elrugaszkodott unokámat Kohn Móritzot. Nem fogad az szót sem apjának, sem anyjának, sem nekem. Ha valamit mondok neki, nyelvét ölti ki rám. Tegnap is, hogy a tehénnek szénát vittem, rám csukta az istállóajtaját és megszökött. Két óra múlva bírtam csak kiszabadulni, pedig mennyi volt a dolgom. . . Hát a műikor mit csinált velem ? — A tanító, hogy félbe szakítsa a szóáradatot, kiszólitja a bepanaszolt fiút. — Kohn Mór, gyere ki ! Hallottad a nagyanyád panaszait? — Igenis tanító ur, hallottam. — Hát édes fiam, ismered-e a 4-ik parancsolatot ? — Igen. — No mondd el ! •A fiú oldalt pillant, tekintetével végig méri a nagyanyját és kivágja, hogy a negyedik parancs igy szól: Ne tégy felebarátod ellen hamis bizonyságot. Kánikula. A Széchényi-téren két ur találkozik. Verejtékezik mind a kettő, különösen sen az egyik legyezgeti, törülgeti magát és retteneteseket fuj magából. Csaknem sírva sóhajtja : — Mit szólsz ehhez ? Meg kell fulladni! Tudod, hogy harmincöt fok Celsius van árnyékban ? A másik félig aléltan és dühösen feleli: — Hát muszáj neked éppen — árnyékban sétálni? Lefőzve. A korzón, a dél legmelegebb időpontjában egy pirosernyős, elevenszemü leányka lépegetett. Parányi lábai alatt olvadt az aszfalt és a nyomába egy pelyhes állu ifjú. A legényke érett volt és most az életet tanulmányozta. Szebb példa nem is kínálkozhatott volna erre, mint az előtte lépegető lányka. Az ifjú tehát nagyot fújt, „schwungot“ vett és nyájasan oldaltköszöntve megszólalt: — Meleg van, kedves? — No hallja — szólt a lányka tisztesen pirulva — az ilyen illetlen ismerkedéstől hideglelést lehet kapni. Nemzeti vívmány. Két politikus találkozik Budán, a királyi vár tövében. Az egyik most jött haza hosszabb külföldi útról. — Szervusz! szervusz! Nos, hogy vagytok idehaza! — Hát csak megvagyunk. — A politikában mi újság? — Nem sok. — Hogy állunk a védőerővitával ? — Nagyon jól. — Ne mondd! Talán sérelmeinket végre hajlandók magasabb helyen meghallgatni? — Igen ; a legfőbb hadvezetőség hajlandónak nyilatkozott a nemzet százados sérelmét — ezredessé előléptetni. ____________________________ :G allérok gözmosása: WgAí#*4«av* W&í Kézimunkák,glassékeztyiik, tükörfénnyel hófehérre UIJvl MT Al Bútorok szőnyegek tisztítása Nagykároly, Széchenyi-utca 34. sz., a róm. kath. elemi fiúiskola mellett.