Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1911-07-22 / 30. szám
30. szám. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 3-ikoldal, haladva a legbiztatóbb jövőnek néz elébe. A kötelességüket híven és humánusan teljesítő iskolánkat városunk és vármegyénk közönségének továbbra is szerető érdeklődésébe ajánljukAratási tanulságok. Aratás ideje, minden gazda szive vágya megérkeztél tehát újra! Sárga kalásztenger leng az Alföldön. A megérett, acélosssá lett búza minden szála lecsüngő fejjel várja, hogy az arató munkás oda suhantson tövéhez az éles kaszával. A fürge leányok dalolva gyűjtik kévékbe a levágott életet, az édes anyaföld termését, melyből kikerül nemsokára a mindennapi kenyér, az élet fenntartója. Aratnak a Nagy Alföldön szerte-széjjel s népünk sziv- szorongva várja az eredményt. De nem is csoda. Magyarország életének jóformán minden gyökérszálát a szántóföld táplálja. Ez gazdaságunk alapja; a mező- gazdaságból él jóformán iparunk és kereskedelmünk. Jó termés nélkül nincs az országban sem közgazdasági sem pedig társadalmi élet. Nincs fogyasztás, fogyasztás nélkül nincs kereslet nincs forgalom — szóval pang minden. Ránk nézve tehát a jó termés életszükséglet, gazdasági előrehaladásunk megakad, ha aratóink ajkán szomorú nóta fakad. Vidékünkön kívül, amelynek termését ez évben az egymásután zuduló csapások csaknem teljesen megsemmisítették — az országban átlag közepesnél valamivel gyengébb termés van. Így ebben az évben is csak óhajtás maradt az a boldog esztendő, hogy a gazda zavartalanul élvezhesse munkájának gyümölcsét. Pedig valamennyi reánk szakadó tehernél, bajnál a magyar gazdára apellálunk, úgy, hogy hova-tovább megdönthetetlenné válik az a szomorú tapasztalat, hogy a termés csak arra való, hogy legyen mivel kibírni a folyton szaporodó megpróbáltatásokat, a folyton növekvő terheket. Tiétek a föld, tiétek a földnek minden áldása, mutassátok meg tehát, hogy áldozatkészék vagytok. Ha jó a termés áldozzatok többet, ha rossz a termés áldozatok sokat. nek adja át a követeléseit, az majd elbánik velem. Hát csak adjad, de jegyözd mög, hogy aztán amit nyersz az a tied. Tiilem egy krajcárt se kapsz. Nem bizony . . . — Azt azóta csak húzódik . . . nem is ügön ér a dóga sömmit . . . Látja igy vösz az embör bajt a nyakába. A. két kezem által szörzött vagyonomtól akar mögfosztani . . . Hát csak hogy mönjön a fiskálishun, ha jobban hallgat a biztatójára, mint rám, aki ápoltam, gondoztam . . . Ilyen a fiatalság, ilyen . . . Az öreget szeretnék elföldelni . . . hogy ük élhessenek . . . Elfordult. A csendesen ügető lovak közé csapott. Azok ijedt sebességgel ragadták maguk után a könnyű paraszt kocsit. Néztem az öreget és szinte éreztem, mint marcangolja a belsejét a tusakodó indulat. Néztem, hogy néha valami fényes csepp csillan meg a szeme szögletében. Mintha a csapkodó eső verődött volna oda . . . Ha nincs semmi termés akkor is áldozzatok. Így osztogatja parancsait a helytelen gazdasági politika, ahelyett, hogy felismerve a nép szükségleteinek mértékét és munkabírását alkalmat adna állandó biztos kereseti forrásokra. Gazdálkodásunk terjesen egyoldalú, ki vagyunk szolgáltatva a természet szeszélyének, mely pillanatok alatt semmisíti meg egy évi fáradságos munka sikerét s foszt meg milliókat minden jövőbe vetett reménytől. Így aztán nem csoda, hogy szegények vagyunk, nehéz a megélhetés, nagy a munkanélküliség nincs pénz. A magyar ipart mi magunk nem támogatjuk, pang a kereskedelem, tengődik az ipar, kivándorol a nép, a nagytőkések szoros zár alá veszik százezreiket s ha a kisemberek megakadnak, sehogysem tudnak magukon segíteni, mert ha nem sikerült a termés, honnan kerítsenek pénzt, — kereset forrás nincs. Akinek pedig pénze van az nem törődik azzal, hogy befektetés által sok sok ezer embernek tisztességes megélhetést, munkaalkalmat biztosíthatna. Mig a civilizált áliamokban, első sorban Angliában és Amerikában senkisem szégyenli a tisztességes munkát, maguk a mágnások, a főnemeség nem restel nagy ipari vállalkozásokba bocsátkozni, maga áll élére hatalmas vállalatoknak, — gyümölcsöztetik pénzüket, nagy ipar városokat létesítenek s ami a leglényegesebb igy ezer és ezer embernek adnak biztos mindennapi kenyeret, addig nálunk dehogy lehetne ilyet találni. Egy egy mágnás restellené ha neve valamelyik iparvállalat élén díszelegne. Hogy is ne! Ez szégyen volna, az ősök megfordulnának sírjukban ... De még amink van, azt sem tudjuk kihasználni ! Mi magunk mellőzük gyönyörű helyeinket, külföldön verjük el az ezreseket ahelyett, hogy az idegenek előtt megismertet- nők szebbnél-szebb látványosságainkat, páratlan fürdőinket, fenséges természeti szépségeinket. De udvariasak „gavallérok“ vagyunk rendületlenül, szórjuk a pénzt nagyarányú bankettekre, fényes estékre. Egyébből a? tán nem is áll a tudományunk. De bocsánat! tudunk panaszkodni napról-napra többet és mindig megha- tóbban. Jó tanácsokban is van részünk elég, pedig egyébbre van szükség. Szükség volna arra a tudatra, hogy a tisztességes munka nem szégyen, hanem erény. Dolgozzék mindenki széles-e hazában gazdag, szegény, főur és pór, mert ha a pénzzel rendelkezőknél nem hiányoznék a vállalkozó szellem, nem sértené önérzetüket a vállalkozó munkásság, akkor bármily mostoha termés viszonyok között mindenki tisztességes megélhetéshez jutna, akkor végre több eredményt produkálnánk és kevesebbet panaszkodnánk. (M.) JtÉTKŰL-jlÉTRE. Az Alföldön ismét megmozdult a föld. Amikor már lecsillapodott az első félelem, eloszlott az első ijedtség, sőt már meg is indult a segélyakció és örültek az emberek, hogy vége a halálos táncznak, amikor végre nyugodtan visszatértek az emberek megrongált házaikba, akkor ismét megkezdődött és többszörösen megismétlődött az annyi szerencsétlenséget okozó földrengés. — És most már bizonytalan a jövő, most már hosszú ideig fog nyugtalankodni az alföld népe és sokáig nem fogja nyugodtan álomra hajtani fejét az alföldi ember. A mai Istent tagadó, vallást elhanyagoló, sokszor kigunyoló ember vájjon nem találja-e meg ebben a felsőbb ujjmutatást. Akik nemrégen még gúnyolták az imádkozót, nem térdelnek-e most mellé? Akik nevették a lelkiismeret szavát, nem érzik-e most magukban felébredni ? Még a konok istentagadóban is fel kell ébrednie annak a gondolatnak és meggyőződésnek, hogy igenis, — akár van, akár nincs, — az ember számára, a gyönge, gyámoltalan ember számára, kell, hogy legyen Isten, legyen vallás és ezt elvenni tőle kitépni belőle lelkiismeretlenség, lelketlenség, alapjának támaszának, lelki nyugalmának megrablása. Hagyjuk meg az embernek az Isrent! . . . * Most megint elhelyeztek Nagykárolyból egy néhány olyan kegyesrendi tanárt, akikkel már annyira összeforrtunk, hogy elválni tőlük rokszul esik. És ez igy megy minden évben mindig változik a kegyesrendi tanárok csoportja. Különös emberek ezek. A modern türelem és megadás erős bajnokai. Azt hiszi valaki, hogy ez könnyű dolog. Elmennni egy városba, ott öszemelegedni a város társadalmával, részt venni annak bajaiban és örömeiben, megszeretni lehetőleg mindenkit és megszerettetni magát mindenkivel. belépni egyesületekbe s áldozni azokra munkát, energiát, sokszor nehéz fáradtságot, kialakítani maga körül egy szükebb baráti kört, gyakran még a családi kört sem nélkülözve, — s aztán egyszerre, amikor már meleg otthonává lett a város, barátságos, puha fészekké a kis szerzetesi szoba, ragaszkodó, hü fiaivá a diákok és jó barátokká az egyesek, — akkor jön az ukáz: menni egy másik, egészen idegen, talán hidegebb, talán kellemetlenebb, talán rosszabb helyre, itthagyni mindent, mindenkit, ismerősöket, barátokat, hü, szerető tanítványokat és fejhajtva engedelmesen követni a rendkormány kérlelhetetlen ujjmutatását. Ehhez nagy önmegtagadás, nagy alázatosság, türelem és kemény szív kell. Fájdalmasan veszünk búcsút a diákok által annyira szeretett Dombai Gyula tanártól, Pollmann Péter hittanártól, aki már annyira .szeforrt Nagykárollyal, hogy eltávozására gondolni sem mertünk és a páratlan buzgalmu, agilis Klacskó Istvántól, aki mint a Kölcsey- egyesület ügyvevetője vonta magára mindenki figyelmét és most igazgató-házfőnökké lett kinevezve. Bizonyára ők sem szívesen búcsúznak el Nagykárolytól és városunkra mindig szívesen fognak visszaemlékezni. — Lehet, hogy még találkozunk. Gamma. HÍREK. Nyári dal. Megérkezeti, itt van a nyár Mit riporter nem nagyon vár. Nincsen munka, nincs mit írni Csak ki hova ment üdülni. Nincsen színház, mozi üres Ám a Renlow bizton keres. Keres, mert tud dobot ütni Plakátokon jól hirdetni. : Gallérok gözmosása: ITÁ jf ék j am Dá 1 Kézimunkák, glassé keztyük, tűkörfénnyel hófehérre WJwI ■ 4M>i Bútorok szőnyegek tisztítása Nagykároly, Széchenyi-utca 34. sz., a róm. kath. elemi fiúiskola mellett.
