Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1911-06-03 / 23. szám

4-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 23-ik szám. Eltűnt bírósági akta. F. év augusz­tus havában a „Közérdek“ felelős szer­kesztője Simkó Aladár kíméletlen táma­dást intézett a nagykárolyi rendőrség ellen s egyben a főkapitány Demidor Ignác ellen is. Ezért Demidor Ignác sajtópört indított a „Közérdek“ felelős szerkesztője ellen. A megindított vizsgá­lat és a tanúkihallgatások bebizonyítot­ták a vádak alaptalanságát s a vizsgáló­bíró az iratokat a debreczeni kir. tör­vényszékhez, mint sajtóügyi esküdtbiró- sághoz terjesztette fel. Most az a feltű­nést keltő leirat érkezett a nagykárolyi járásbírósághoz, hogy Debreczenbe csak a kisérő végzés érkezett be, az akták ismeretlen módon eltűntek. Érdeklődés­sel nézünk az ügy fefleményei elé: ugyan merre is tűntek el azok az akták ? A főgimnázium tanulmányi kirándu­lása. A főgimnázium tanuló ifjúsága Palmann Péter kegyesrendi tanár vezetése alatt az osz­tályvizsgálatok befejezése után több napos ki­rándulást rendez az Alduna vidékére. A jelent­kezés nagyban folyik. Táncmulatság. A nagykárolyi szervezett munkások f. hó 4-én a Royal szálloda kert­helyiségében a munkáskönyvtár javára zártkörű jótékonycélu táncmulatságot rendeznek. Műkedvelői előadás. A nagykárolyi állami polgári leányiskola f. hó 8-án záróünnepélyül jótékonycélu szinielőadást rendez a városi szín­házban. Színre kerül: 1. Egy csésze kávé. Víg­játék 1 felvonásban 2. Csipkerózsa. Tündér­játék 3 felvonásban. A helyárak mérsékelten fel lesznek emelve. Uj könyvelő. A Központi Takarékpénz­tárnál megüresedett másodkönyvelői állásra, mint értesülünk, Szabó Endrét, a debreczeni Alföldi Takarékpénztár gyakornokát választot­ták meg. Heves szintársulata Nagybányán. Nagy­bányáról jelentik lapunknak, hogy a város szinügyi bizottsága múlt hó 24-én tartott ülé­sében jul. 10 tői aug. 10-ig engedélyt adott Heves igazgatónak állandó előadásokra. Vivő tanfolyam. Benedek Sándor vivó- mester 2 hónapra terjedő vivő tanfolyamát f. hó 1-én megkezdte. Az órák reggel 6—8 óra és d. u. 5—7 óra között tartatnak meg. Havi dij 20 korona. Műkedvelői előadások. A „Nagykárolyi Protestáns Társaskör“ f. hó 4-én saját helyisé­gében műkedvelői előadást rende.. Szabó Erzsiké monológot, Turenecz Mariska és Rupprecht József dialógot, Leitli Ferenc ugyancsak mono­lógot szaval. Szaval még Kürthy Károly a ref. énekkar kísérete mellett. Szinrekerül még a „Varázsvessző“ c. vígjáték. Belépti dij 50 fillér, kezdete 7 órakor este. A Nagykárolyi Kossuth Lajos asztal- társaság folyó hó 4, 5-én, azaz Pünkösd első és második napján a Polgári olvasó kör nyári helyiségében verseny kuglizást rendez, első dij egy zsebóra, második dij egy zsebtárca, har­madik dij egy óratartó. Tekeverseny. A nagykárolyi kereskedő ifjak köre pünkösd első és másodnapján (a nagyhajduváros u. 8 sz.) nagy tekeversenyt rendez. Az érdeklődőket tisztelettel meghívja a kör nevében Gózner Kálmán titkár. Kugliverseny. A „Nagykárolyi Legény- egyesület“ saját helyiségében díjazással egybe­kötött szokásos kugliversenyét f. hó 4-én tartja meg. A versenyre négy értékes dij van kitűzve. Pályázatok. A szmérváraljai főszolgabiró adóügyi jegyzői állásra jun. 17-iki határidővel, az avasi főszolgabiró az avasfelsőfalui segéd­jegyzői állásra jun. 30-iki határidővel pályázatot hirdetett. Az Apolló mozgófénykép színház meg­nyitása. Az Apolló mozgófénykép színház f. hó 3-án nyílik meg. Naponkint két előadást tart és pedig este 7 és este 8 és fél órakor változatos műsorral. Mielőtt az előadásokat megkezdenék, felhívjuk az illetékes hatóságok figyelmét, hogy a vállalat tulajdonosait a leg­messzebbmenő óvintézkedések megtételére uta­sítsák s tekintettel arra, hogy csak nem régiben is bejárta a világsajtót egy mozgófénykép szín­ház borzalmas szerencsétlensége, csak vizsgá­zott szerelő kezelhesse az áramot. A villanyvilágítás terjedése. Örömmel vettünk tudomást arról, hogy vármegyénk há­rom nagyközsége a közel jövőben bevezeti a villanyvilágítást, És pedig Szinérváralja, ahol 4500 korona koncesszióval a Kepes cég és a Ganz gyár vezeti be; Nagysomkut, ahol az „Elektra“ részvénytársaság. Legközelebb Erdődre is bekerül a villany, ahol a telep a gőzmalom telepen lesz. A megindult tárgyalások — a jelek­ből Ítélve — sikerrel fognak végződni. A szamosdobi pópa prédikációja. Csordás Péter szamosdobi gör. kath. lelkész a szószéken izgatott a magyarság ellen. Többek között arra szólította fel híveit, hogy gyerme­keiket ne járassák az állami iskolába, mert ott elnyomják az otek nyelvet és csak oláh naptá­rakat vásároljanak, mert a magyar könyv csak megmételyezője -az oláh népnek. Erről az épü­letes prédikációról azonban tudomást szerzett a szatmári kir. ügyészség is, amely vádiratot nyújtott be nemzetiségi izgatás miatt az ön­magáról megfeledkezett pópa ellen. Hogyan lehet könnyen felismerni a valódi vajat a margarintól. Tekintettel arra, hogy napjainkban a tápszereket különféleképen hamisítják, nem lesz érdektelen, ha felvilágosít­juk olvasóinkat,1 miként lehet ezeket a valóditól megkülönböztetni. Kis pohárkába diónagyságu vajat téve, meleg vízben felolvasztjuk; a vaj elolvadása után. a poharat kiemeljük a forró vízből ; ha a vaj tiszta, átlátszó olajszerü, akkor valódi, ha tejszerü, zavaros, át nem látszó, akkor margarin. A csengeri járásbíróság megvalósí­tása. A szatmári kir. törvényszék elnökéhez a napokban leifat érkezett a m. kir. igazságügyi minisztertől. E leiratban kéri a miniszter a csen­geri járás elmúlt három évi beadványának sürgős feltüntetését. Lábtörés; Könnyen végzetessé válható szerencsétlenség érte Weisz Lipót nagykárolyi iparost. Saját lova rugia meg úgy, hogy jobb lába eltört. Száj és körömfájás. Kismajtény és Mező terem községekben járványszerüleg fellépett .a száj és körömfájás. Az óvintézkedéseket a jár­vány terjedésének megakadályozására megtették. A gondatlanság áldozata. Krempner József üres szekérrel vágtatván keresztül Vezend utcáján elütötte Indre László hat éves kis leányát. A kis leányt sérüléseivel a helybeli kói házba szállították, Krempner ellen pedig megindították az eljárást. Akinek nehéz az élet. Erdeücs József jómódú vasvári gazda f. hó 25-én főbe lőtte magát és rögtön meghalt. Tettének oka isme­retlen. Tragikus halál. Május hó 27-én délután a temetőben eszméletlenül esett össze Tóth Mihály helybeli építész felesége, aki fianak sírját hozta rendbe és feldíszítette virággal. Az ott tartózkodót hazaszállították, de meghalt a nélkül, hogy eszméletre tért volna. Temetése hétfőn folyt le nagy részvét mellett.______________ Börvelyi csendélet. Múlt hó 28-án dél­után 7—8 óra között Márton László és Erdélyi József nagykárolyi csendőrök Börvely községbe mentek, mert ott hivatalos ügyben beszélni valójuk volt a bíróval. Lovaikat az istállóba bekötve, elindultak a biró keresésére, akit ké­sőbb meg is találtak. Beszélgetés közben nem messze tőlük, két legény összeverekedett. Márton csendőr ekkor figyelmeztette őket, hogy oszol­janak el, amit azok ellenkezés nélkül meg is tettek. Alig távoztak el a legények, amikor Kiss Miklós börvelyi lakos Márton csendőrt hátulról átkarolta és le akarta teperni a földre, ami azonban nem sikerült. Erre mintha csak össze­beszéltek volna, két ismeretlen egyén sietett Kiss Miklós segítségére s együttesen támadták meg a csendőrt, aki ily formán kardot rántott s két vágást mért egyik támadója fejére. Ez azonban nem riasztotta vissza a harcias legé­nyeket, hanem újból támadtak, akikhez rövid idő alatt mintegy nyolcán csatlakoztak. A mkor a helyzet már veszélyessé kezdett válni, csak akkor rántott kardot Erdélyi csendőr is s mért három rettenetes csapást, legvehemensebb tá­madójára Kiss Sándorra. Kiss Sándort bevitték a nagykárolyi ^kórházba, ahol most haldoklik. A legények virtusa azonban csak nem akart szűnni: a támadók csapata nőttön nőtt, ami a két szorongatott csendőrt legkétségbeesettebb védekezésre kényszeritette és sikerrel, mert mintegy negyven támadó közül sokat megsebe­sítettek : kettőt súlyosan, a többi pedig futás­nak eredt. A támadók közül Kiss Miklós, Ba­logh János, Balogh Lajos, Bereczky Lajos, Be- reczky Gyula és Csáki József börvelyi lakoso­kat sikerült letartóztatni s erősen megvasalva a múlt hó 29-én Nagykárolyba beszállítani. Úgy a csendőrkerületi parancsnokság a jogos fegy­verhasználat megállapítása végett, mint a kir. járásbíróság megindította a hivatalos eljárást. Avasi csendélet. F. hó 18-án Krizsán János avasujfalui lakost Heis Grigor mózesfalui lakos fejszével megtámadta és elverte úgy, hogy súlyos sérüléseivel lakásán ápolják. Heist a csendőrség letartóztatta. Foszformérgezés. A szatmári Kereske­delmi Részvénytársaság gyufaraktárának múlt heti leégése alkalmából, több tűzoltó és utca­seprő foszformérgezésben megbetegedett. A be­tegek közül Nyikita György, aki a foszformér­gezés következtében tüdőlobot kapott, meghalt. Négy árvája siratja. A migrén legtöbbször csak a lassú emész­tésből ered. A természetadta Ferencz József- keserüviz a gyomor működését kitünően fel­frissíti. Kíméletes hatása miatt érzékeny ideg- z tü emberek, különösen nők, előszeretettel használják. Igyunk időközönkint éhgyomorra' | Va pohár valódi „Ferencz József“-keserüvizet! Modern kocsis. Marozsán Miklós Hagen József helybeli gazdálkodó kocsisának úgy lát­szik nagyon is modern nézetei vannak az enyém- tied fogalmáról. Gazdájának 135 korona köve­telése volt Nonn Gyula építésznél s ezt az alkalmat használta fel gazdagodási vágyának kielégítésére. Ravasz fondorlattal azon a címen csalta ki az összeget, hogy szenet vesz rajta. Azonban erről megfeledkezett s a pénzzel odébb állott. A sikkasztó kocsist nyomozzák. Az udvar titka. A helybeli gőzfürdő ud­varán egy épülő ház kiásásánál egy ülő férfi­csontvázra bukkantak, amely körülbelül 30 évvel ezelőtt kerülhetett oda. Minthogy a vizsgáiét kiderítette, hogy ezen a helyen a kérdéses idő­ben trágyadomb volt, kétségtelen, hogy bün- tényröl van szó. A nyomozást folytatják. ________ Az Első nagykárolyi cipészek termelő csoportja szives tudomására hozza n. é. vevő közönségnek, hogy Nagykárolyban, gróf Károlyi György-tér 10. szám alatti üzlethelyiségében kizárólag saját készítésű férfi, női és gyermek cipőkből box, sevró bőrből készítve — dúsan felszerelt raktárt tart. Mérték szerinti megrendeléseket elfogad úgy helyben mint vidékre mindennemű cipők és csizmákra. Javításokra különös gond fordittatik. Elv; jó munka, szolid és pontos kiszolgálás! Szives-pártfogást kér tisztelettel: az Első nagykárolyi cmészek termelő csoportja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom