Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1911-04-22 / 17. szám
2-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 16. szám. néma szószólója az ügy bátor harcosainak. Dacára mindezeknek az internatus még sem tud teljes betetőzéséhez közeledni. Az áldozatkézség mintha megcsappant volna: hisz’ a rendelkezésre álló pénzösszeg még a tető alá hozásra sem lett volna elég, ha a vezérférfiak bizva a társadalom utólagos áldozat- készségében nem szorgalmazzák az építést. Múlt számunkban lapunk egyik vezető helyén megemlékeztünk az eszme kiváló szociális és pedagógiai hatásáról. Jelen sorainkban még egy fontos érvet hozunk fel s ez: hogy a létrejövő internatus hatalmas ellensúlyozója lesz a megyénkben ezelőtt szórványosan ugyan, de ma már veszedelmesen hóditó nemzetiségi áramlatnak. Nagykárolyban ezelőtt oláh szót alig lehetett hallani, manapság pedig lépten—nyomon fültanuja az ember. Helyben is, a vidéken is nemzetiségi bankjuk van, amely aligha alakúit a lelkes magyar honfiak támogatására. Ily körülmények között az internatus a gimnáziummal kapcsolatban a házasságukról legendaszerü piarista-rend kezében igazi védőbástyája a magyar független állameszme megteremtésének, hathatós előmozdítója a magyar kultúrának, lobogó szövétneke az igazi ha- zafiságnak. Hogy pedig mire képes egy társadalom áldozatkészsége, klasszikus bizonyítéka a szatmári Pázmány-konviktus, amely 1886-ban mint táp-intézet jött létre s ma már egy hatalmas nagyszabású épületben internátussá fejlődött. Bis dat, qui cito dat, mondja a latin közmondás. Ennél frappánsabb mottót nem is választhatnánk most, araikor felkérjük a társadalmat, támogasson bennünket nagy tervünk keresztülvitelében, legyen megteremtője és hatalmas támogatója egy korszerű, hatásaiban és eszközeiben utolérhetetlen intézménynek, hogy fennen hirdesse az utókor hálás nemzedékének: Exegi monumentum aere perennius ! (Ércnél maradandóbb emléket alkottam magamnak !) Petronius. Magyarok Amerikában. Irta: Németh Károly new-brunswicki ev. lelkész. I. Két heti fáradságos utazás után megláttuk New-York hatalmas kikötő városát Hűhóként. Bizony megörült az ember, mert a két hetet a végtelennek látszó tengeren, az ide- oda hánykolódó hajón tölteni ugyancsak fárasztó. Végre tehát szárazföldre tehettük lábunkat. Óh de micsoda világ tárult fel előttünk! Nyüzsgött, mozgott körülöttünk minden. A mi nagyvárosunk forgalmas élete valóságos falusi csöndesség ehhez képest. A tengeren ezer és ezer hajó szeli a hullámokat, hangos tuto- lással adván jelt az előtte menőknek. A part a ki- és berakodó ezer és ezer ember lármájától hangos. Szaladva siető emberek tömege zúg el mellettünk, úgy, hogy egészen beleszédülünk ebbe a hihetetlen mozgalmas életbe. Hát még az utcák! Felhőkig nyúló házak merednek mindenfelé. A föld alatt, a földön és magasan a levegőben pedig vonatok és egyéb közlekedő eszközök robognak. És mindenütt munkáról, vagy munkára rohanó, dolgozó emberek. Itt, ebben a világrészben él a mi magyar népünkből körül-belüi egy millió. Közöttük élek én is.. Látom életüket. Sokszor ott vagyok szűk, kicsi szobájukban, elbeszélgetek velük mindennapi bajaikról, küzdelmeikről, nyomorúságukról. Együtt keressük az Isten szent igéjének vigasztalását és együtt száll lelkünk " gondolata haza, a mi drága magyar földünkre. Hát bizopy a magyaroknak Amerikában nehéz helyzetük van. Az emberek, mikor kijönnek, nagy átaiakuláson mennek keresztül. Erre pedig sem ők, sem az oíthonvalók nem gondolnak. Végtére is, legyünk őszinték, egy meglehetősen Szegény nép sorából jönnek ki és belekerülnek egy gazdag nép tömegébe. A foglalkozásuk is megváltozik. A kisiparosból, gazdából, iparoslegényből, béresből városi munkás lesz. Addig a kis város, még inkább a falu volt otthona. Nyugodt, kényelmes élete volt. A legtöbbet a friss, szabad levegő éltette, ott kinn járta a barázdát, magába szívta a rét illatát, együtt kelt és együt pihent a nappal. Ide kinn egészen máskép van. Leviszik a bányába, beállítják a zakatoló gépek közé s zárt, rossz levegőjű helyen dolgoztatják reggeltől estig. Igazi otthona nagyon kevésnek van. Az úgynevezett burdas gazdájánál bérel szobát, jobban mondva ágyat magának. Ugyancsak ott főznek és mosnak neki. Szűk, kicsiny szobák ezek. Rendesen csak két széles ágy, két láda és néhány szék fér el bennük. Sokszor hat munkás lakik egy ilyen szobában. Persze a levegője is hamar megromlik, úgy, hogy a kifáradt test nem tud igazán pihenni és uj erőt gyűjteni Éhhez járul, hogy a mi magyar testvéreink rendesen nagyon rosszul táplálkoznak. A. burdas gazdája gondoskodik élelmezésükről. De hát persze ez is jó pénzért jó kosztot, kevesebbért rosszabb kosztot ád. A m;i magyar honfitársaink pedig rendesen takarékos- kodnak s ennek következtében hitvány, rossz élelmezést kapnak. Az amerikai munkás 20—28 dollárt (100—140 kor.) elfizet havonként lakásért és ellátásért. Á magyar munkás alig kockáztat meg többet, mint 10—14 dollárt vagyis 50—70 koronát. Tehát a magyar munkás csak fél annyit fordít lakásra és élelmezésre, mint az amerikai. Persze az elején nem veszi észre; ennek hátrányos voltát. Azt gondolja: olthon sem volt különb szobám, meg jobb ebédem. De elfelejti;, hogy otthon mást és máskép dolgozott, mint itt Amerikában s nem fogyott el annyi munkaereje, mint itt a folytonos, erős dolgozásban. Ezért megy azután haza annyi nyomorék és emberroncs Amerikából. Ha azt a sokr-sok százezer koronát haza- küldik. Magyarországba, de szeretném, meg- izenni otthon maradt véreimnek : jaj, ne örüljetek olyan nagyon annak a pénznek, mert hozzátapad szerettetek nélkülözése, életereje és nyomorúsága! . _ Az ameriká’i munkás nem is rak télre semmritse béréből. Legföljebb, ha az életbiztosítását fizeti. Az is nagy bajuk a mi szegény magyarjainknak, hogy nincsen élvezetük, szórakozásuk. Az angol nyelvet nem értik, olvasnivalójuk nincsen. Egyetlen szórakozásuk : a korcsma,, az ital. Már pedig vesztébe ndul az, ki ezen az lett, szép vörös külsővel, nagy értelmes szemekkel. Egy szép napon meglepő eredményre jutottam, észrevettem, hogy a Bodri arca emberi archoz hasonlít, sőt vonásai sokban megegyeznek egy igen kedves szeretetreméltó ismerősöm arcával. — Ekkor támadt bennem egy nagy gondolat, amely később valóra is vált: ha az emberek elhagytak, jó barátot nevelek magamnak a kutyában! Egy igazi, érző beszélő, sőt komolyan gondolkodó barátot! Ha Fáy András nevelhetett magának feleséget, miért ne nerelhetnék én magamnak barátot. Ez érdekes és értékes is lesz. Mennyit lehetne édes Istenem egy kutyától tanulni? Milyen fontos volna ismerni egy kutya lelkivilágát, tapasztalatát! Hiszen más tapasztalatai vannak mint az embereknek. Az emberek nem ismerhetik meg teljesen magukat, ehhez az objektiv szem, nézőpont kell, de mivel mi emberek, embertársainkat is emberi szemmel figyeljük, nincs meg az a nézőpont. Mit gondolhat egy kutya rólunk, a társadalomról, az emberi érzelmekről, — a szerelemről ?! De vájjon lehet -e ? A gondolathoz lélek kell. Van-e hát lelke a kutyának ? Metafizikával nem foglalkozom, csak utalok arra, hogy a gyakorlat, a kultúra intelligenciát teremt és ha ez megvan, akkor aztán elismerjük az illetőben a lelket is. Mondok példát. — A nő ma már mindenki által elismert lélekkel biró ember. Pedig nem mindig volt az! Még a mennyországból is kizárták azokat, akik a földön állítólag mennyországot teremtenek a férfixtemnek. Kizárta a mohamedán, a zsidó stbe vallás, a kat- holikus klérus pedig csak a mactani zsinaton döntötte el 1, azaz egy szótöbbséggel, hogy a nőnek igenis van lelke! — Középkori krónikásaink is beszélnek még „asszonyi állatról. A nőt elhanyagolták kulturális tekintetben, persze, hogy nem tekintették embernek!: — De azzá lett kultúrájával. — A kutya- nemet (bocsánat a hasonlatért !) szintén elhanyagolták, pedig értelmes, intelligens népség. A Bodri meg épen emberi sajátságokat is mutat. Már a születése is. milyen. Az anyja egészen emberi, a kutyáktól teljesen eltérő módon, az egykerendszernek a hive. Kihallott addig egy kutyaanyának egy Bodrit! Azt hisszük, hogy a kutyák nem beszélnek. Hátha! Mert nem magyarul beszélnek. Ha bölcs Salamon elég méltónak találta, hogy a madarak nyelvét megtanulja, miért ne tanulhatnám én meg a kutyanyelvet. — De hopp hó! — Nem is kell! Megtanítom a kutyát magyarul! Könnyebb is lesz. Mert miért tud a kutya kutyául? — Mert az az anyanyelve. Ha magyarul tanítom meg az édes anyatejjel (már amennyire a Mari nénitől hozott tej édes) egyidőben, magyarul fog tudni. A. ma született gyermek se.m tud beszélni: és később mégis tud. Mert tanítják.. A kutya is tudna, ha tanítanák. Majd tamitom én. Ne féJjj Bodri, különb leszel az apádnál, megtanítalak beszélni, embert faragok belőled. A. tanítás nehezen ment ugyan, d.e később, mindjobban könnyebbé lett.. A kutya igen tehetséges lénynek bizonyult. Nem árulom eí módszeremet, azért a részletekre sem terjeszkedem ki. — A kutya nyelve megoldódott. Előbb csak éhségének adott lendületes szavakban kifejezést, majd háláját rótta te ékes szavakban. — A kutya nagyon hálás tanítvány, — a kutya ember, — csak az emberek nem tudnak emberséget! Amikor a falu meglátta az eredményt, nagyon csodálkozott. Az asszonynépség keresztet vetett magára úgy nézte, — de a férfinép agyon akarta verni jómagámmal együtt. „A példabeszéd bebizonyosodott — mondták — veres ember és veres kutya . . .“ A biró már enyhébb büntetést inditványolt. „Menjik az ur békiben, amerre lát, amig nem bántjuk.“ Tartott tőle, hogy a falu minden kutyája megtanulja majd a Bodritól, mint leendő nyelvmestertől, a beszédmesterségét, s akkor mi lesz ! „Mi lesz, ha már a kutyánk is beszélni fog. Inkább az asszonyt is szoktassa le rula a tudományával.“ — (Hjah biró uram, ahhoz még kevés az én tudományom!)
