Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1911-04-01 / 14. szám

14. szám. NAQYKÁROLLY ÉS ÉRMELLÉK 7-ik oldal. ÉRMELLÉK. Tudósítókat keresünk díjazás mellett az Érmelléken. Hivatalos előadások. Dr. Baróthy Pál nagyváradi főügyész és Werner Kálmán a nagy­váradi árvaszék elnöke égés? Biharmegyében előadó körútra indultak. Érmihályfalván már­cius 29-én tartottak igen érdekes és tanulságos előadást. Az előadáson, mely a községháza ta­nácstermében folyt le, az érmihályfalvai járás öszes körjegyzői is megjelentek. Dr. Baróthy Pál az uj bűnvádi perrendtartásról s evvel kap­csolatban a nyomozási eljárásról mondott nagy­szabású beszédét, mig Werner Kálmán a fia­talkorú bűnösökről és gyámügyi kezelés körüli eljárásról értekezett igen tanulságosan. Az érmihályfalvai kereskedők és az O. M. K. E. nagykárolyi fiókja. Az ér­mihályfalvai kereskedők körében a napokban egy [ágén érdekes és minden elismerésünkre méltó mozgalom indult meg. Elhatározták, hogy belépnek az O. M. K. E. nagykárolyi fiókjába tagokul. Ez irányban meg is keresték már a nagykarolyi fiók elnökét, Brichta Mik­sát s remélhetőleg a kooperációnak mi aka­dálya sem lesz. Egy sérelmes határozat. Glück Benő érmihályfalvai lakos a város belterületén egy mügőzmalom építésére kérte az építési enge­dély kiadását. Az elsőfokú hatóság ki is adta az építési engedélyt, világos figyelrpen kívül hagyásával annak a rendeletnek, mely tiltja a beltelken tűzveszélyes vagy bűzt terjesztő vál­lalat létesítését. (No, de hát Glück Benő külö­nös érdemeket szerzett a választási harc alkal­mával.) Erre az érdekelt szomszédok ujrafelvé- teli kérvényt nyújtottak be a másodfokú ható­sághoz, mely azonban csodálatosképpen eluta­sította a kérelmet s helybenhagyta az építési engedélyt. Hálálozás. Súlyos csapás érte Báthory József volt főbírót; neje szül. Uzonyi Eszter f. hó 25-én életének 58-ik évében hosszas szen­vedés után elhunyt. Temetése f. hó 27-én ment végbe az egész város osztatlan, mély részvéte mellett. Könyvelőválasztás. Az „Érmelléki Hi­telbank r. t.“ titkári minősítéssel főkönyvelővé választotta Vajda Zsigmondot a „Népsegélyő bank“ főkönyvelőjét, aki a Jászberénybe távozó Laskó Imre helyét fogja betölteni. A Kaszinó közgyűlése. Az „Érmihály­falvai Kaszinó Egyesület“ múlt hó 26-án vasár­nap délután tartotta meg évi rendes tisztújító közgyűlését saját helyiségében. A közgyűlésen, melyen Makucz Gyula állomásfőnök kaszinói elnök elnökölt az évi jelentések felolvasása után a tisztujitásokat is megejtették. B .nedek Mátyás elhalálozásával megüresedett alelnöki állásra egyhangúlag: Grosz Bélát az „Érmelléki Hitelbank“ népszerű igazgatóját választották meg; mig a Lovass Béla lemondása folytán megüresedett jegyzői állást dr. Kepes Ármin ügyvéddel töltötték be. Műkedvelői előadás. Érdekes műked­velői előadás volt múlt hó 30-ikán a Nemzeti szálló nagytermében. Színre került Géczy örök szép színmüve az „Ördög mátkája.“ Az elő­adást Kmety Lajos a Királyszinház volt tagja rendezte. Választói névjegyzék kiigazítása. Az országgyűlési képviselőket választók névjegy­zékét Érmihályfaiván az erre kiküldött bizott­ság f. hó 6-án igazítja ki a községháza tanács­termében. A jogosultság melletti vagy elleni felszólalásokat tehát ekkor kell megtenni. Ló és szarvasmarha kiállítás Érmi­hályfalván. Az érmihályfalvai gazdakör Érmi­hályfalván f. évi junius havában tenyész ló és szarvasmarha kiállítást fog rendezni a Bihar- megyei Gazdasági Egyesület közreműködésével. A részletes programúi összeállítása már folya­matban van. A gazdag Érmellék. Mindenfelől hang­zik a panasz, hogy rossz világot élünk, nehéz a megélhetés és nagy a nyomorúság. Ilyen vi­szonyok között hihetetlenül hangzik és jól esik hallani azt a hirt, ami az Érmellékről érkezik. A hatóságoknak egyre több dolguk van a sze­gényügy kezelésével. Biharvármegye minden részében nagy munka folyik most, összeírják községenkint azokat az egyéneket, akik közse­gélyezésre vannak utalva. Az alispán adta ki a rendeletet, hogy a főszolgabirák a községi jegy­zők utján terjesszék be a kimutatásokat a köz­segélyre szoruló lakosságról. Biharvármegye minden egyes községéből egyre jönnek is a listák, bizonyságául, hogy nagy száma van a gyámoltalanoknak e megyében. Különösen a románok által lakott vidékekről; a belényesi, vaskóhi, éksdi és csékei járás falvaiból érkez­nek hosszú kimutatások. És mégis van örven­detes kivétel. Fehérholló^zámba menő jelentés ment be az Érmellékről az alispáni hivatalba. A je­lentés szerint Érsemiyén, Éftarpsa, Érkenéz, Ér- keserti, Érselind és még ké. érmelléki község­ben nincsen egyetlen ember sem, aki közse­gélyért folyamodnék. Hét faluban nincsen senki, aki anyagi támogatást kérne a vármegyétől, vagy az államtól. Büszkén jelentik az érmelléki községek, hogyha akadna köztük szegény, el­tartják azt a maguk költségén. Az Érmellék gazdagsága mellett szól ez az örvendetes tény s oly jól esik hallanunk ezt a hirt, ezekről a derék, szinmagyar községekről. Eladó ház. Boros László-féle ház Érmihályfalván a Forráskut-utcában ELADÓ. Értekezhetni lehet SzÜCS Jánossal Érmihályfalván, BOFOSS Jánossal Den- gelegen. POSZVÉK NÁNDOR oki. gazda; a szatmármegyei gazd. egyl. volt titkára. Gazdasági szakirodája. Törv. bej. cég. ~—~ Ingatlan és jelzálog forgalmi iroda. = S Z A T ffl Á R. Távbeszélő 14. szám. Kazinczy-u. 7. szám. Földbirtokok, házak adás-vétele, bérletek, elő­nyös biztosítások közvetítése, jutányos kamatú jelzálogkölcsönök kieszközlése, konvertálások lebonyolítása, gép k és mindenféle gazdasági cikkek kedvező beszerzé e és értékesítése; üzemtervek, gazdasági építkezések és műszaki tervek kidolgozása, becslések, szakkérdésekben felvilágosítás, egyeztető bizottságokban képvi­selet, bírósági szakértői tisztség elvállalása. kv.Farkas Rezsimé háza eladd. Értekezhetni WAGNER ISTVÁN _________úrral._________ 37 7—1911. vhtó. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. és az 1908. évi XLI. t.-cz. 19. és 20. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a dárdai járáskiróságnak 910. Sp. I. 361/4. és a nagykárolyi kir. járásbíróságnak 1911. évi V. 227. számú végzése következtében Schmidt Vilmos és Johan Kotányi felperesek javára 44 korona 40 fillér és 16 korona 12 fillér s jár. erejéig 1911. évi március hó 8-án foganatosí­tott kielégítési végrehajtás utján le- és felül­foglalt és 761 koronára becsült következő in­góságok, u. m.: boltiáruk és egyebek nyilvános árverésen eladatnak. Mely ái verésnek a nagykárolyi kir. járás- bíróság 1911. évi V. 227/2. sz. végzése folytán 44 korona 40 fillér és 16 korona 12 fillér tőkekövetelés, ennek időközi 5 és 6% kamatai s eddig összesen 32 korona 26 fillérben birói- lag már megállapított költségek erejéig a fize­tett összegek betudásával Nagykárolyban, adós üzletében 1911. április hó 12-ik napjának délutáni 3 órája határidőül kitüze ik — és, ahoz a venni szándékozók ezennel oly meg­jegyzéssel hívatnak meg, hogy az érintett ingó­ságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-a értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbe ígérőnek szükség esetén becsáron alul is e fognak adatni. Kelt Nagykároly, 1911. évi március hó 29. napján. Fazekas Menyhért, kir. bir. végrehajtó. TOTH FERENCZ Vanrógep és kerekpáitaskedíj Nagykároly, Kaplony-u. 6. Van szerencsém tudatni a kerékpározó közönséggel, hogy az idei uj modellü KERÉKPÁROK megérkeztek, melyeket olcsó és kedvező fizetési feltételek mellett áru­sítok és mindennemű géprészeket raktáron tartok. Ugyanott gépjavító műhely. Használt kerékpárokat becserélek, esetleg készpénzért veszek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom