Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1941

31 Szekfü—Homan : Magyar története, Pintér Jenő : Magyar irodalom­története, Nyelvvédő könyve, Divald : Magyar müvészellörténelme, Varjú : Magyar várak, Rapaics : Magyar kertek slb. mind a látó­kör tágítását és a keresztény magyar szó és lélek gazdagítását, mé­lyülését sz o r gal mazta. A másik örvendetes eseményt az előbbi (Virág Renedek-Olthon megnyitása) váltotta ki: két diáklapot indítottunk útjára: az Öin­képzőköri Tudósításokat és szépirodalmi mellékletét: a Keletet. A szakosztályok működéséről a vezetőség jelentése alapján a következőkben számolunk be : a) Sakkor. Sakkörünk az idén második működési'évébe.lépett.. A tiszt­újító gyűlést okt. 12-én tartottuk mag a Kör vez. tanára (Szikrai Ferenc) felügyeletével. Elnök Gáspár László VIII. o. t., főjegyző Fogner György VI. o. t., pénztáros gr. Benyojvszky Móric VIII.; o .t. A Sakkor népes alsós tagozata is választott egy kis-elnököt, Stifner J. IV. o. tanulót, pénztáros Csányi L. III. o< t. lett. A jelentkezők nagy száma miatt (kb. 70) a két tagozat csak külön tudott működni. Készletünk vétel és ajándék (Göndöcs) utján gyarapodott. Az előkészületek után megkezdődtek az osztály, ill. válogató versenyek. A Kör az idén is benevezett a Városi Maróczy-Sakkor versenyére 8 taggal (Barbarits M. és Gáspár L. VIII. o., Fogner Gy. és Németh L. VII. p., Barabás L. V. o., Durini T„ Lukács Z. és Stifner J. IV. o w). Az crőe' mezőny döntőjébe Gáspár L. és Németh L. került be; Gáspár az 5. helye,t', Németh a 8. helyet szerezte meg. A II. (ifj.) osztályban Fogner (2. h.) és Durini (4. h.) szerepeltek szépen. Két izben a kaposvári gimnázium csapatával is játszottunk barátságos csapat-mérkőzést. Mindkét esetben — egyszer Kaposvárott, majd itt Kani­zsán Körünk 4-es, ill. 3-as csapata szerezte meg a győzelmet (21:11, 7:2). A kaposváriak közül Vilhelm III. o. tanulót ki kell emelnünk, aki keserves perceket szerzett csapatunknak. A második féiév osztálybajnokságai után megrendeztük a gimn. bajnok­ságáért a küzdelmeket. Ebhen a három első helyet Gáspár, Fogner és Németh nyerték el; emlékül érem legyen elismerésünk jele. Körünk négy tagja az Orsz. Középisk. Sakkversenyen is részt akart vonni, de — L- érthető okokból — ebhen az évhen a verseny elmaradt. Az alsósok is osztályonként vagy osztályok egymás ellen sokszor mérték össze erőiket. Részleteredmények a IV. o.-bjan: 1. Durini T., 2. Lukács Z., 3. Nagy M.; 111. o.-ban: 1. Végh F., 2. Vortman P., 3. Csányi L.; II. o.-ban: 1. Kútai A., 2. Kovács L., 3. Foganas J„; I. o.-ban: 1. Haspel M., 2. Tá/boiin J., 3. Göndöcs L. és Csikely S. b) Természettani kör. A kör Vegele Károly tanár úr és Vécsey István VIII. o. t. vezetésével 7 ülést tartott. A megnyitón Vécsey István adott elő a tudás értékéről, jütiána Barharits 'Miklós VIII, o. t. tartotta meg a korszerű atomfizikáról szóló előadását. Zsoldos György VIII. o. t. a rönt­genről adott elő. Az utolsó ülésen, a Kör tulajdotnképeni tárgyával: a repülés­sel foglalkozott Vécsey István. c) Fü vész kör. A »Hanák János Füvészkör« 1941 szeptemberében alakult meg Fazekas tanár úr vezetésével. Elnöknek egyhangúan Boronkay Lajos VIII. o. tanulót választották. A Kölrj a természettudományok vegytani, növénytani és állattani ágát választotta működése szűkebb köréül. A tanév folyamán 4 rendes gyűlés volt. Elhangzott 1 beszéd, 2 szavalat és 7 felolvasás, illetőleg szabadelőadáí). A Kör belekapcsolódott az országos a'.mamaggyűjtési mozgalomba és

Next

/
Oldalképek
Tartalom