Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1940

12 Cal.: Nézd ezekel és bízzál Islenben. Ránk hagyatott a szegény, s az árváknak mi leszünk a gyámolitói. Istennek és ezeknek is szüksége van ránk. Giulio (az ajtóból hátrafordulva csendre inti a mögötte levőket) : Vigyázzatok, fiuk ! Ne lármázzatok. Itt ül a kútnál. Cal.: Te vagy az, Giulio? Gyere csak ide. Hoztam nektek valamit. Giulio (odamegy, a többi félkörben helyezkedik el mögöttük.) Cal.: Fogd fiam, ezeket a tollakat, nektek faragtam ma reggel. Azért faragtam, hogy legyen, amiről rám emlékeztek. Oszd szét a többiek között. Giulio (Áhilattal fogja m'eg a tollakat, akar is valamit mondani, de nem mer.) Cal.: Siess, fiam. Nem látod, mennyire éhesek a-fiuk? Szeretínének már hazamenni. Oszd ki a tollakat szaporán. Giulio (félénken) : Atyám, nem haragszol ugy-e, ha ezekkel a tollakkal nem irunk ? A mama sem enged vele irni. Azt mondja, hogy atyám keze érle, nem szabad azt tintával bepiszkítani. A másik is ott van a szobánkban a Madonna képe előtt a mécses tartójában. Cal.: Enyje ! A toll írásra való, s nem a mécses mellé. Ki látta azt ? Oszcl ki csak "gyorsan ! Szegényeknek nincs mivel írniok. Francesco (büszkén) : Nekem sem engedi az apám... Antonio: Én sem irok vele. Elteszem emlékül. Franc.: Én most verset irok a Madonnához. Majd azt irom le vele. Giulio: Atyám, engedd meg, hogy ellehessem! Cal.: Ejnye, de engedetlen gyerekek vagytok! Ha minden tollal eltesztek, amit nektek csinálok, mivel fogtok irni ? Nézze meg az ember ! Egész, reggel 'azon dolgoztam és most nem akarnak vele irni. Berro: Mert mindenki ugy lekinti atyámat, mint szentet.'Ereklyének teszik el, amihez hozzá ér az uj ja (lassan elmegy). Cal.: (mintha nem hallotta volna Rerro szavait): Azt mond

L játok meg nekem : ki; nem tudta a mai leckét a katekizmusból ? Az Oltáriszentségről tanultatok, hallottam. Francesco (szégyenlősen ötöl-hatol) : Én... én nem tudtam ma felelni. Garzia atya le is ültetett. Cal.: Hát nem szégvenled

r magadat ! Az én lollamat persze elleszed emlékbe, a szentségeket azonban nem tanulod meg. Hogyan mégy akkor az első szentáldozáshoz a jövő évben ? Franc.: A kisöcsém beteg. A mama ápolja és nekem kellett orvosságért mennem. Nem értem rá megtanulni. Máskor mindig tudtam a leckét. Giulio (gúnyosan árulkodik) : Hogy hazudik ! Biztosan megint labdázott egész délután. Fogadjunk, hogy alig tudod mozgatni (az ujjaidat ? Franc.: Nem teáz. nem igaz ! Nézd milyen gvorsan cikkáznak az ujjaim (mutatja). Atyám, igazán nem hazudom. Beteg a kisöcsém. Antonio: fin láttam, amint a patikába ment. Olt lakunk a palika mellett. Franc.: (győzedelmesen) : Na ugy-e ! Fél órát vártam, amíg elkészitették az orvosságot '