Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1939

28 abban, ha a szülő fiával együtt hallgat szentmisét, szentbeszédet, ha látja, hogy a fia niinisztrál, vagy vele együtt járul az Oltáriszenlség­liez. Előadott Szőnyi László osztályfőnök. Az V. oszt. tanulók szüleinek november 30-án tartottunk érte­kezletet. Ezen az igazgató a serdülők problémáit, Reisz György osz­tályfőnök a serdülők lelkivilágát ismertette. A szülői ház és az iskola közös munkáját szolgálták azok a p ílyaválasztási előadások, amelyeket a szülők és a felsőosztályos tanulók részére rendeztünk. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy tanulóink nem ismerik eléggé az életpályákon az elhelyezkedési le­hetőségeket, de a pályák felől is nagy köztük a tájékozatlanság. Elő­adássorozatunkkal ezen a bajon akartunk segíteni, de néhány gya­korlati életpályára külön is felhivtuK a figyelmet. Ezeknek az előadásoknak a rend je a következő volt: 1939. december 7-én. 1. Pályaválasztási problémák, ahogy a fiuk látják. Az előadó Barta Islván igazgató. 2. Egyházi pályák .Az előadó Medvigy Mihály piarista tanár. 1939. december 15-én. 1. Katonai nályák. Az előadó Kaltrovits Antal m. kir. őrnagy. 2. Cserkészet iskolánkban. Az előadó dr. Ken­der József piarista tanár. 1910. január 12-én. í. Jogi pályák. Az előadó dr. Gárlner Antaf városi ügyész. 2. A tanulók szórakozásai. Az előadó dr. Varasdy László piarista tanár. 1940. január 26-án. 1. Az orvosi pályák. Az előadó dr. Fodor Aladár iskolaorvos. 2. Mérnöki pályák. Az előadó Vécsey Barnabás* műszaki tanácsnok. 1940. február 5-én. 1. Ipari pályák. Az előadó Samu Lajos ipar­testületi elnök. 2. Kereskedelmi pályák. Az előadó v. Tóth Béla a Baross Szövetség nagykanizsai főrísíöportjának elnöke. 1940. február 23-án. 1. Pénzügyi pályák. Az előadó Ke'emen Fe­renc takarékpénztári igazgató. 2. Vasút. Az előadó Fehérváry József felügyelő-állomásfőnök. 1940. márc. 8-án. 1. Közigazgatási pályák. Az előadó dr. Krá'tky István, Nagykanizsa megyei város polgármestere, kormányfő laná­csos. 2. Pósta. Az előadó Miklós János pósta hiv. igazgató. Az 'előadások mindvégig látogatottak vollak Az előadások váz­lata a Magyar Középiskolában jelenik meg, a teljes szöveget pedig a Zalai Közlöny közölte. Junius 19-én a IV. osztályos tanulók szüleinek rendeztünk értekezlet. Figyelmükbe ajánlotta az igazgató a gyakorlati pá­lyák választását. Közölte velük, hogy az V. osztályba lépő tanulónak választania kell a görög ill. a francia nyelv tanulása közt s erről a' beiratkozáskor nyilatkoznia kell. A fogadóórák nyújtottak alkalmat arra, hogy szülők és tanárok kicseréljék gondolataikat, megbeszéljék a tanuló erényeit, hibáit, jel­lemük jó vagy rossz oldalát, fejlődésüknek helyes vagy helyleien irá­nyát, stb. A fogadóórák is igen látogatottak voltak. Hivatalos látogatások. Berkes Oltó katolikus középiskolai kerületi főigazgató január 15., 16., 17. és 18-án végzett intézetünkben hivatalos látogatást. Dr. Liber Béla tanker. kir. főigazgató az állami felügyeleti jog gyakorlása végett december 19., 20. és április 2-án látogatta meg iskolánkat. Kirándulások. Szeptember 26-án volt az I. a) és az I. b) egész­napos közös kirándulásra a Látóhegyi piarista szőlőbe Szőnyi László

Next

/
Oldalképek
Tartalom