Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1939
19 tokról. A rendtagok mindezek ellenére buzgón végezték sokszor lehetetlen körülmények között lelkes munkájukat. A második évben 478-ra emelkedett a tanulók száma, majd kevesebb lett, de egészen 1780-ig mindig 290-en felül maradt. A háborús idők, de különösen II. József uralkodása alatt, erős visszaesés mutatkozott, 1788-ban 33-ra szállt alá. Néhány évig igy is maradt; azután lassankint növekedett és 1799-ben ismét 258-ra szökött fel. 1819-től 1860-ig megint apadás állt be ; innen kezdve emelkedést látunk ; párhuzamos osztályokat kell felállítani, 1919—1920-ban a magántanulókkal együtt 520 volt a tanulók száma. A csekély alapítvány, a rend szegénysége semmiféle befektetési, javítást nem engedett meg. így az épületek annyira tönkrementek, hogy a termekbe becsurgott az eső. Paintner Antal főigazgató .1807ben felajánlotta az intézetet a premontrei rendnek, melynek vagyona visszaadása ellenében kél intézetet kellelt úgyis átvennie, de Buday Ágoston csornai prépost, aki személyesen ismerte a viszonyokat, nem volt hajlandó átvenni a szegényes inlézelet és inkább Keszthelyt vállalta. 1812-ben jelenik meg először Nagykanizsa város, mint az intézettel szemben kötelezettséget vállaló erkölcsi testület. Felállítja az előkészítő osztályt. 1822-ben kötelezi magát a város az iskola és rendház fenntartására és két tanár fizetésére. 1823-ban bővítik a gimnázium épületét és ugyanakkor nagyobbítják meg az ifjúsági templomot. 1849-ig a Thun-féle szervezet értelmében a 29 piarista gimnázium közül 7 felső, 11 alsó gimnázium lesz; 11-et pedig eltörölnek, ezek között a nagykanizsait is. A rendnek nincsen ugyanis elég tagja, az alapítvány pedig már kezdetlől fogva elégtelen volt. A várost bántja ez az intézkedés s 1850 szeptember 19-én rendkívüli közgyűlést tart és küldöttséget meneszt a rendfőnökhöz, hogy határozatát változtassa meg. Az 1850. október 14-én kelt miniszteri rendelet a gimnáziumot ismét megnyitja, de csak 4 osztállyal az eddigi 6 osztály helyett, 5 tanár vezetésével. A város nem tud ebben megnyugodni. Szeretné inkább 8 osztályra emelni. Pénze azonban nem volt, hogy a követelménj reknek megfelelhessen, azért a zalavári bencéseknek ajánlja fel az inlézelet. De megismétlődik az 1807-i eset. Thun tudomást veit erről az eselről és felszólítja a bencésrendel, hogy a 8 osztályra kiegészítendő intézet fenntartásához bizonyos összeggel járuljon hozzá. A bencések évi 1000 forintot ajánlanak fel és ezt az összeget ma is fizetik a VKM-nak, ahonnan; a város veszi fel. 1866-ban alapilották meg a muzeumokat és a szertárakat hg. Batlhyánv Fülöp és a város 215 forintos adományából ; majd az első magyar felelős minisztérium vallás- és közoktatásügyi minisztere 1867. évi szeptember 18-án kelt 10.421. sz. rendeletével engedélyezte a gimnázium folytatólagos kiegészítését. 1867 októberében teszik le az V. osztály, 1868. április 3-án a déli rész alapkövét. Az alapító herceg 4000 frt.-tal 'járult a 4096 frt.-ra csökkent alapítvány kiegészítéséhez. 1869. október 15-én nyílik meg a VI. osztály, amikor már elkészültek a déli oldalon fekvő uj lanári lakások, a tornaterem és az északi oldalon levő uj rajzterem. 186$. augusztus 20-án a renddel kötött szerződés értelmében a város tulajdonába megy át az egész