Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1936

I. Iskolánk múltja. Kanizsa várát 1690-ben foglalta vissza gr. Batthyány Ádám III. Már 1558 óta háborgatta a török Kanizsa várának környékét, mig végül 1600-ban elfoglalta a várat. A török uralom alatt szomorú és kuliurában nagyon elmaradt vidék lelt Somogy- és Zalavármegyék­ből és ilyen maradi hosszú időn keresztül. Hogy mennyire ..hiányzott itt a szellemi előrehaladás minden szükséges tényezője, a piarista rendház történetében az első spraefeclus scholarum et' superior ,Dö­mus« Tsankai Jób e szavakkal irja meg : »Vastissima ista Hungá­riáé ora, qua Provincia Saladiennsis et illi adiiciens Sümegiensis procurrit, tota quanta est, publicis scholis deslituebatur.« Nem volt középiskola, ahova a szülők gyermekeiket küldhették volna a két nagy megyében. E bajon segítendő, Kanizsa ura, gr. Batthyány Lajos, Magyar-, ország nádora. 1763-ban József fiával, az akkori kalocsai érsekkel, arról tárgyalt, hogy valamelyik szerzetes rendet nyerjék meg a Nagy­kanizsán létesitendő iskola átvételére. Az érsek Tapolcsányi Gergely piarista rendfőnökhöz fordult és kérte, hogy rendje, vegye át iezt az intézetet és erre a célra 10.000 váltó forintot ajánlott fel alapítvá­nyul. A rendfőnök el is fogadta az érsek ajánlatát, de Koller Ignác, veszprémi püspök nagyon ellőrelátólag kevésnek találta ezt az ösz­szeget és nem adta beleegyezését az alapításhoz. Csak két év múlva engedett, amikor Mária Terézia, akihez a nádor és az érsek közben­járásért fordult, sürgette meg az ügyet. így történi azután, hogy 1765-ben, miután az alapító nádor 1500 írl-ért megszerezte a Zalavármegye tulajdonát képező katona­tiszti lakást a rendháznak, Zalavármegye a gimnázium céljaira ideig­lenesen átengedett egy kincstári laktanyái és a város az ifjúság hasz­nálatára az akkor épülő Nep. sz. János templomot adta át, megjelent az első négy piarista Kanizsán. Az első évben mindjárt 360 tanuló jelentkezett a 6 osztályra; hat osztályú volt az intézet egészen 1861-ig. Erős bizonyíték volt ez a fentebb említett hiányérzet mellett. Tanuló volt elég, de a csekély alapítvány kamata, mint ezt a veszprémi püspök nagyon helyesen megítélte, már az első évben elégtelen volt a rendtagok és az iskola fenntartására. Nyomorúság és küzdés volt a jó. tanárok élete kezdet­től, mondhatjuk a legújabb korig. Sok-sok bajuk volt a rozoga épüle­tek fenntartásával és a maguk ellátásával. Ha nem akadt volna Mar­kovics megyei szolgabíró személyében olyan nagy jótevőjük, akiről a ház történetirója igy emlékszik meg : »alter quodam modo funda­tor dici mereatur,« már az első évben itt kellett volna hagyniok az uj alapítást, ö látta el a házat a szükséges bútorzattal, élelmiszerrel; az intézetnek meg zeneszereket ajándékozott. A ház története sok szo­morú panaszt hallat a nyomorúságos és nehezen elviselhető állapo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom