Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1929

5 az én szegénységemen, az én ájtatosságomon ? És nem láttad-e, mint hozzák el az ország minden részéből gőgös leányaikat, hogy az én példámra Isten felé nézzen legalább egy tagja a családnak? Nem láttad-e, hogy azok a leányok hogyan forgatták még a klastromban is szülőik rangját, vagyonát, pompáját az elméjökben ? s hogyan indult meg a leikök a királyleány alázatosságának és ájtatosságának példáján? Nem láttad-e, hogyan terjedt az én imádságos, szent életemnek hire szét az országban? Hogyan ejtette gondolkodóba az állati tobzódásokhoz szokott sziveket ? Hogyan ismerték meg kicsinységöket az én alázatos nagyságom láttára ? hogyan ismerték meg szivök keménységét, mikor azt látták, hogy én a legszegényebb betegen is magam töredelmével könyörülök? Hogyan néztek azután a földi kincseikre, mikor látták, hogy én rongyokat öltök fel és mennyei kincsekre szegzem a szememet? Hát nem láttad, hogyan fordult a testi világban élők lelke a lelki világ felé?" Hát ime Szent Imrének is ez volt a történeti hivatása a maga korában : a keményszívű, földszagú és szárnyalni nehezen tudó magyarság előtt neki kellett fölragyogtatnia a magasabbrendü természetfölötti élet szépségét; messze világitó fáklyaként nemzete elé kellett magasodnia, hogy a többre vágyó lelkeknek legyen kihez igazodniok. Eleven illusztrációval kellett szolgálnia az igehirdető papok és szerzetesek prédikációjához, hogy a lomha értelmű tömegek az ő kézzelfogható példájából értsék meg az elvont tanításokat és gerjedjenek követésökre. Mert hiába a szó, ha nem jár nyomában tett, hiába az ige, ha nem nyomatékozza életeleven példa. A „véreskezű" Géza keménysége és Szent István hajthatatlan szigorúsága elegendő volt a magyar kereszténység külső kereteinek kijelölésére és beágyazására, de nem volt elegendő a szivek gyökeres átformálására. Mert a pogány erkölcsök hasonlíthatatlanul szívósabb életűek voltak, mint a pogány hitelvek. Uralmuk még jóformán érintetlenül állott, mikor a pogány vallás már végső vonaglásait élte. A szent hithirdetők, a Szent Wolfgangok, Szent Adalabertek, Szent Asztrikok s Anasztázok és a szent remeték, a Szent Güntherek, Szent Andrások és Benedekek vezeklése és kemény önsanyargatása tehetetlen volt velők szemben. A keményfejü és konok magyarok egy vállvonással elintézték a dolgot. „Eh, ez csak olyan papos túlzás, melyet a magyar ember természete nem bir meg." Ezért, bár szívesen hallgatták a hithirdetők beszédjét, példájok követésére nem igen buzdultak. Mikor azonban hire kelt, hogy Imre herceg, a nagyhatalmú István király egyetlen fia és majdan örököse, ott fent az esztergomi várban ugy él, mint egy hittéritő barát; ciliciumot hord, böjttel és vezekléssel sanyargatja magát és még éjtszaka is szent zsolozsmákat zengedez, akkor sok megkérgesedett szivü magyar is gondolkodóba esett és megdöbbenve mondotta magában: „Talán mégis csak igazuk lesz az idegen barátoknak, kik léptennyomon azt hirdetik, hogy nem elég csak keresztény módon hinni, hanem keresztény módon is kell élni. íme, itt van ez a fiatal, rózsásarcu herceg: ez gazdagabb, hatalmasabb és törzsökösebben magyar bármelyikünknél és lám mégis gyökeresen elfojt magában minden pogány érzés- és gondolatmegmozdulást és még atyjauránál is szigorúbban követi az idegen papok által sürgetett életelveket. Valóságos szent; lénye csak ugy sugárzik a jóságtól és kegyességtől. És amellett egész ember és izig-vérig magyar. Talán mégis csak az ő kereszténysége lesz az igazi kereszténység s nem az én öszvér hitem." És az eldobott kő nyomán támadt hullámzás egyre szélesebb gyűrűket vetett. A királyi példa egyformán megtalálta útját az előkelők házaiba és a szegények viskóiba s egyformán beszéltetett magáról a Tisza árterületének füzesei alatt, a Bakony rengetegeiben és a Balaton halászbokrai között. A királyi aszkéta életszentségének hire jóillatu kenet módjára terjedt