Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1927

9 lstváh VI. o. t. és br. Inkey Péter Vili. o. t. Az adományok összege: 1280 P. és 2 drb. 10 K-ás arany. Intézetünk kegyes jóakaróinak, kik nemes adományaikkal ifjuságunk szorgalmát és kitartását fokozták és intézetünk iránt meleg érdeklődést és jóindulatot tanúsítottak, hálás köszönetet mondunk. 12. Iskolánk és volt tanítványaink. Régi szép szokása volt az iskolánkból kikerült ifjúságnak, hogy 10, 20, 30, sőt 40 év múlva is az úgynevezett találkozókon, hacsak egy napra is, visszatértek iskolánk falai közé. A mult iskolai év végén is szép számmal jelentek meg intézetünk 20, 25, illetve 30 évvel ezelőtt érettségizett növendékei, kik résztvettek az intézet záróünnepségén is, hogy az intézet iránt érzett hálájukat és ragaszkodásukat kifejezzék és az intézetből távozó növendékeket ezen óra fontosságára figyelmeztessék. Az ünnepség folyamán a 30 évesek nevében Süle Antal budapesti hírlapíró, a 25 évesek nevében dr. Lukács Mihály keszthelyi orvos és a 20 éves találkozók nevében dr. Kovács László ügyvéd meleg szavakkal üdvözölték a mult jelen örököseit, a tanárikart és mondottak köszönetet a mult nemes munkájáért, majd az intézetből végleg távozó ifjakat buzdították az iskolához és a piarista szellemhez való ragaszkodásra, a piaristarend támogatására és megbecsülésére. — Évzáró ünnepségünk után a Nagykanizsai Piarista Diákszövetség tartotta meg díszközgyűlését, hol br. Inkey József elnök megnyitó szavai után Bosnyák Géza ny. főispán, felsőházi tag mondotta el mélyenjáró ünnepi beszédét a piarista nevelés hármas irányáról: a vallásos nevelésről, a hazafias érzés és a kötelességteljesítés nemes és szép erényeinek az ifjúság lelkébe való beoltásáról. Az értékes ünnepi beszédet méltónak tartjuk a közlésre: Tisztelt Díszközgyűlés! Midőn a nagykanizsai Diákszövetség megtisztelő felhívása folytán beszédem megkezdeném, mélységes megilletődöttség, szomorúság s fájdalom vesz erőt rajtam azért, mert alig egy hete igen nagy veszteség érte, nemcsak Hazánkat, nemcsak a Piaristarendet, hanem a mi Szövetségünket is. A Rend kitűnő Főnökét, a kiváló egyházi írót, a kiváló embert, életerejével, munkaképességének legnagyobb teljében váratlanul magához szólította az Ur megmásíthatatlan akarata. Mindenkitől szeretve, tisztelve és becsülve hagyott itt bennünket Ó is, mint az utóbbi időben annyi sok jelesünk akkor, amikor ennek a szegény megcsonkított Hazának sohasem volt nagyobb szüksége kiváló egész emberekre, mint most, vergődő nyomorúságunk közepette. Micsoda átok terheli ezt a magyar Hazát, hogy a jóságos Isten igy büntet bennünk, mit kellett e Népnek vétkeznie a bűnöknek mennyi sokaságát kellett elkövetnie, hogy megaláztatásaink, szenvedéseink, megpróbáltatásaink nagy száma nem akar véget érni ? Büntet az Úr bennünk mind a két kezével s habár emberi elmének nem adatott meg, hogy az Isten rendelésébe beletekinteni tudjon s azt vizsgálhassa, mégis megfigyeléseink közepett arra a megismerésre kell jutnunk, különösen nekünk Piarista tanítványoknak, hogy mindezen sok megróbáltatást, csapást, szenvedést azért mérte és méri reánk a hatalmas Isten, mert letért a Nemzet azon útról s félredobta, ellökte magától azt az irányt, azt az utat, a melyet e hazafias Rend megalapítója Kalasanti szent József megjelölt, amely elv három irányban jelez utat az emberiségnek. Ez a három irányelv a következő: a vallásos alapon való nevelés, a hazafias érzés és a kötelességteljesítés. Ha már most vizsgáljuk, hogy ezen fő irányelveket miként tartottuk be az utóbbi időkben, ugy szenvedéseink, megpróbáltatásaink oka önként adva van. Ez a Nemzet vallásos érzületében, erkölcseiben véghetetlenül megromlott, a vallástalanság, a bűn orgiákat ült, hisz azok, akik hitük szerint vallásosak maradtak, csak pellengérre lettek állítva, akik tisztességesek, becsületesek maradtak, másokkal szemben csak nagy hátrányokat szenvedtek s alig jutottak szóhoz. A hazafias érzés mintha kihalt volna az emberekből, a modern kóros, nemzetet, nemzeti érzést pusztító, világfelforgató eszmék lettek úrrá, a kötelesség teljesítése egész kiveszett az emberekből, csak egy bálványt hajszolt, kergetett az emberiség, az aranyborjut, s végtelen kevés volt azok száma, akik teljesítették azt a kötelességet, amit helyük, társadalmi állásuk nekik kijelölt. Hát amikor ez a Magyar Nemzet elhagyva a vallásos, hazafias irányzatot ilyen útra tért, ugy lehet-e azon csodálkozni, hogy oda jutottunk, a hová jutottunk. Hála a jóságos Istennek, örömmel állapítom meg, hogy a helyzet kezd javulni, s minél inkább fog érvényesülni ugy az állami, mint egyesek életében ez a három irányelv, amelyet a Piarista Rend nagy alapítója kitűzött, annál gyorsabban, annál hamarabb fog talpra állani e Nemzet. Nekünk, akik e jeles hazafias Rend tanítványai vagyunk, akik ily irányban lettünk nevelve, nem szabad egy pillanatra sem letérni arról az útról, a melyet áldott emlékű tanáraink kijelöltek és soha meg nem szűnő elismeréssel és hálával kell lennünk e Rend iránt.