Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1918-19

2 tanuló ijjuság, — mely nagyon megsinylette a háborús évek rontó nevelését, — egyrésze — sajnos — örömmel üdvözölte az uj fel­fordulás teremtette változásokat és élt az »uj rend« adta jogokkal. Sajnosan kell megállapítanunk, hogy ennek részben a tanári kar néhány tagja is oka volt. Hogy nagyobb mértékben nem züllött el az ifjúság, azt néhány józan gondolkodású tanár tekintélyének és bold. Horváth György igazgatónak lehet köszönni, akinek emiatt az uj viszonyokat hozsannával köszöntő kartársakkal sok kellemetlensége is volt. A közokt. ü. népbiztosság rendeletére intézetünkben is életbe lépett a tanulók szakszervezete. Ez megválasztotta a 3 felső osztályból bizalmi embereit, "akik gyűléseztek is hetenkint. Május hóban az ifjúmunkások szakszervezetébe kellett volna beolvadniok. De ez már soknak, különösen az egész idő alatt tisztességesen viselkedő Vili. osztály tanulóinak sem­mikép sem Ízlett. Választottak osztálybizalmiakat és a tanári karral együtt működő bizalmi kiküldötteket. Ezek is csak egyszer működtek az évvégi osztályozó értekezleten a végbizonyítvány megállapításánál és a jutalmak odaítélésénél. Akkor is csak passzive. Egyéb működésük eredményéről a tanév váratlanul jött bezárása miatt nem is számolhattak volna el annyival is inkább, mert legfőbb feladatuk gyakorlására, — tanulótársaik között a fegyelem fentcirtásában való közreműködésre — alig volt alkalmuk, mert ezt a tanári kar magá­ban is elvégezte. A 28. K. N. sz. rendelet megszüntette a tanulók érdemjegy szerint való osztályozását és csak annak megállapítását kivánta, hogy a tanuló »a követelményeknek megfelel-e, vagy nem«. Ezen intézkedés nagyon visszahatott a tanulók szorgalmára- A jobbak szinte elkeseredtek és azt mondogatták : nem érdemes dolgozniok ugy, amint tették. A kevésbbé törekvők és hanyagabbak örömmel üdvözölték e destruktív ujitást. Nagy munkába került és sok rábeszéléssel sikerült a jobb érzelmüekkel meg­értetni, hogy azért érdemes tanulni magáért a tudásért, de azért is, mert a tanári kar majd a rendes elbírálást is elvégzi és jöhet idő, amikor munkásságuk részletes eredményét is látják. így azután végre, különösen a VIII. oszt. tanulói, rendesen dolgoztak és ennek eredménye volt a szeptember elején sikerült érettségi vizsgálatuk. A fent idézett rendelet szerint a junius hó 11-én megtartott elbírálás eredménye: 371 nyilv. rendes tanuló közül megfelelt 304 = 71'9% nem felelt meg 67 = 18'l°/o Az április 9-én vörös katonának eltávozott 19 tanulót, kik rendes bizonyítványt kaptak és a 48 magántanulót is hozzászámitva a rendes elbirálás: 438 tanulő közü l j ele s 1 6 jó ^ 67 elégséges ... 286 1 tárgyból elégtelen ... 6 2 « « ... 19 3 « « ... 44 Ezen elbirálás alapján adtuk ki a VKM. 103224/1919. sz. rendelete értelmében a megsemmisített — „megfelelt, nem felelt meg" — általá­nos osztályzatú szovjetbizonyitványok helyett a rendes érdemjegyes bi­zonyítványokat 1919. szept. hóban a beírások alkalmával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom