Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1912

felfogásához, arányos, ruganyos és karcsú, minden állati tevékenységre képes volt. Hogy ha ehhez még hozzá vesszük az Apennin félszigeten nagy számban fenmaradt klassikus emlékek állandó környezetének nevelő hatását, akkor könnyen megfogjuk érteni az olasz képírásban rejlő plaszticitás, lendületesség és monumentálitás erőtől duzzadó kvalitásait. A németalföldiek tehát, akik itt a klasszikus hagyományok honában szivták magukba a művészet friss levegőjét, hazaérkezve más környezetet találtak, vérmérsékletükben más traditiókat hordoztak. Északi klímájuk ruganyosság helyett ernyedtséget, petyhüdtséget, bronc bőrszín helyett fakó szürke textúrát ad a testnek. Az olasz leckéket ugyan jól tanulták meg, de vérmérsékletük, faji jellegük és földrajzi viszonyaik mindennel ellenkeztek, amit Olaszhonban keservesen megtanultak. A mithologiai jelenetek, amelyek olasz lendületes vonalú modellekkel olasz tájképi milliökkel, olasz temperamentum és olasz fantáziával egy tökéletes művészet kifejezői voltak, Németalföldön elhízott testekkel, fantázia, lelemény és lendületesség hiányában szinte komikusan hatottak. Német pedantériájukban mindent olyan nagyon unalmasan jól csináltak, amit olasz kartársaik oly imádandó bűnös hanyagsággal, zseniális lendületességgel tettek. Megvolt a szorgalmas német nyárspolgárnak alkotásaiban minden olaszoskodó külsőség ami idegen vérrel elsajátítható, de hiányzott belőlük valami definiálhatatlan erő, amit talán déli temperamentumnak lehetne nevezni. Művészetük a déli szangvinizmus és az északi limfatikus melankólia tragikus összeütközése. Bűn volt ez a német burzsoák részéről, a természet törvényei ellen elkövetett bűn, melynek nyomában a tragikai bűnhődés elmaradhatatlan volt. Abban bűnhődtek, amiben vétkeztek: művészetükben. Ami bennük értékes volt, azt eltitkolták, idegen erényeket pedig affektálva magukra erőszakoltak, Az