Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1911

I 9 alatt való szerepeltetésével töltötték meg műveiket. Nem tudhatni, honnan vette Petőfi azt a gúnyos véleményét is, mely Kisfaludy költői alakításának lassúságára és nehézkességére céloz. Hiszen irodalomtörténeti igazság, hogy ő gyorsan dolgozott. Azért, mert a lírában nem vetekedhetett Petőfivel, lévén ez az ő működésének leggyöngébb oldala, még nem ok arra, hogy tőle minden érdemet bárki is elvitasson. Talán nem is annyira Kisfaludy személye és munkássága volt szálka a fiatal óriás szemében, mint azok a tényleg tulbuzgó barátok, kik nyakra-főre magasztalták az elhunyt mestert, emléke állandó . ébrentartására megalapították 1836-ban a Kisfaludy-Társaságot, kiadták a Szépirodalmi Szemlét, mely nem egyszer kemény igazságokat mondott Petőfinek és követőinek. Talán ez fájt a kritika iránt nagyon érzékeny költőnek, talán ezért hirdetett ilyen lesújtó igéket Kisfaludy Károly és leglelkesebb híve, Schedel <később Toldy) Ferenc ellen.

1 Valóban méltán illik ide Gyulai megjegyzése: Mindenben lyrikus vala, ki aszerint itélt meg mindent, amint érzésein visszatükröződött.«

2 Haragudván Kisfaludy barátjára, e haragot átvitte magára Kisfaludyra is. Nagyon valószínű, hogy a közönség eltévelyitésének vádja is Toldy ellen irányul. Petőfi szereplése korában élő, de közben elhalt irók közül Vajda Péter és Czakó Zsigmond került az ő lantjára. »Vajda Péter halálára irt verses nekrológjában első sorban mint a természet hű fiát emeli ki, célzással arra a valóságos imádásra, mellyel Vajda a természet iránt is viseltetett, amely imádásból folyólag prózai himnuszokban magasztalta a természet szépségét és jóságát. Azért kérdi Petőfi a téli álomba merült természettől: . . . Váljon megálmodád-e már, Megálmodád-e azt a bánatot, Mely ébredésed reggelén megüt? Föl fogsz ébredni, fölkelt a tavasz, S a csalogány mond legszebb éneket Fc)ltámadásod hangos ünnepén; 1 Hogy az utóbbi iránt „legyőzhetetlen ellenszenvvel viseltetett" Havas Adolf irja a vegyes nuívek III. kötetének 537. lapján. a Gyulai, Petőfi és lyrai költészetünk, 46. 1.