Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1911

20 \ Tán én nem tudnék irni Mindig jó verseket? De szivem fő erénye Az emberszeretet. Valóban ! Már pedig lia Mindig csak jót irok, Mivé lennének ugy a Szegény kritikusok? Időnkint valamicske Ezeknek is csak kell, S ők minden hulladékot Gyönyörrel falnak fel. Rágódnak szegények. Csak élősködjenek! Hiszen, ha nem csalódom, Tán ők is emberek. (Rossz verseimről.) Különben Szeberényi buzgó munkatársa volt az akkori szépirodalmi és politikai lapoknak s költeményei azokban, de önállóan is megjelentek. így 1848=ban Jenőfi álnév alatt: Búvirágok, és Forradalmi szikrák, melyekben nem a termékeny és ujat alkotó képzelet, hanem a meleg sziv és a nagy tanultság a -jellemző vonás. Tót népdalok c. fordítását a Kisfaludy-Társaság adta ki 1866-ban. Még Vahot Imrével volt mérges vitája, pedig ez első volt, aki neki állandó foglalkozást adott, midőn őt lapjához, a Pesti Divatlaphoz segédszerkesztőnek szerződtette, aki az első elismerő, sőt dicsérő bírálatot közölte megjelent verseiről és támadói ellen sikerrel és nagy eréllyel védelmezte. A lapot 1844 julius 1-én vette át Vahot a maga szerkesztésébe és 1848 végéig fönntartotta. E lap volt a magyar középosztály legkedveltebb olvasmánya, ámbár kétséget nem szenved, hogy Petőfi versei erős vonzóerőt gyakoroltak a közönségre és Vahot jóformán üzleti szempontból vette védelmébe az üldözött költőt, E lapnál dolgozott Petőfi 1844 közepétől 1846 közepéig, amikor az a gondolata támadt, hogy irói társulatot alakit az ifjú Írókból, kik kötelezték magukat, hogy egy évig máshová nem adnak közleményeket mint az általuk megindítandó uj lapba. A szerződést tíz író irta alá s azért »tizek társaságának« nevezték őket, de a megindítandó lapra az engedélyt nem