Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1903

Cincinnatusként felkészüli az útra 8 vezére, lelke lett mindenkinek. Erős vállára súlyos terhet adnak S mit nem óhajt, méltóságra kerül; A közbizalmat elfogadva, annak Meg is felel, mit vállalt, emberül. Emlitsem-é a felirat vitáját, Melyben sorsunkat ugy kormányozá, Hogy megmenthesse magyarok hazáját, Hogy éljen és viruljon az soká. Emlitsem-é, hogy mint küzdött a lelke, Hogy megbékítsen nemzetet s királyt, Súlyos szavát, szivét mérlegre tette, S húsvéti cikkel harczra is kiállt. Es mondjam-e . . . hisz mindnyájunk szivében A pillanatnak képe ól talán, Midőn királynénk könnyel a szemében Imádkozott az ő ravatalán, Ki nagy volt, mert a nagyságnak birája, A nemzet mondott már Ítéletet, Mely büszkén s boldogan tekint reája, Mert szemében a haza bölcse lett. Deák Ferencz nevének a varázsa, Nem tűnik el, mint eltün annyi más, Megmarad néki örök csillogása S erőt nem vesz rajt semmi elmúlás. Mert egyszerűn ólt, nem keresve semmi Kitüntetést, bért, méltóságokat ; Akart honának hű polgára lenni S jutalma lett e büszke öntudat. Szerencse bár nem intett is feléje, De becsületes volt, az is maradt; Nem kábította hirnév csalfa fénye, De önzetlen volt bármi sors alatt. S bár emlékedre sárral is dobálnak, Leróttad mind, mivel csak tartozál, Első polgára hányatott hazánknak Halhatlanná levél, hogy meghálál!