Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1901

58 leegyezésével. A simái dr. Havas Hugó volt tanítványa az egyesület nevében megható szavakban búcsúzott el a klubb alapitójától és érdemes vezetőjétől. Hosszú 32 évi működése alatt számos nemzedéket nevelt fel. Számos a városban és a vidéken lakó tanítványa a gymnasium végeztével is fentartotta a volt tanárjával való összeköttetést s a tanítványi hála idővel őszinte barátsággá változott. Hosszú szünidőkben majd ezen, majd azon volt vidéki tanítványa hitta magához volt kedves tanárját, s ő a mennyire a családi körülményei megengedték eleget tett szíves meghívásuknak; annál is inkább, mert nagy előszeretettel viseltetett a csendes, falusi élet kellemei és a vadászat iránt. Az utóbbi képezte minden szórakozását. Fiatalabb éveiben ő volt az intézet és a város intelligensebb körei által rendezett számos mulatságnak intézője. Kitűnő gyakorlati érzéke és mozgékonysága kiváló mértékben képesítették őt ezen szerepre. Volt tanítványainál való tartózkodása alatt is nem egy életre való eszmével, tanácscsal szolgált a mezei munka elvégzésénál. Paedagogiai és társadalmi tevékenysége mellett teljes szeretettel csüngött számos tagu családján. Legszívesebben időzött otthon, kedves családja körében, annak daczára, hogy a dotacziója szerény és a családja tagjainak a száma nagy volt, családja minden szükségét kitudta elégíteni, minden gyermekének megadta azon nevelést a melyre vele született tehetségei képesítették. Családja érdekében munkát, fáradságot nem ismert. Tervszerű testgyakorlás folytán megedzett szervezete, álllandó friss egészsége hosszú élet reményével kecsegtették. A szép reményeket egy váratlanul jött, kezdetben teljesen jelentéktelennek látszó betegség egyszerre megsemmisítette. Folyó tanév deczember havában az egyik lába ujja fájni kezdett. A baj három hét leforgása alatt oly veszélyes jelleget öltött, hogy január hóban már ágynak dőlt s ujját amputálni kellett. Az orvosok üszkösödést konstatáltak, a mely minden gondos ápolás daczára, folyton tovább terjed. Ujja után a lába fejét majd az alsóbb lábszárát kellett levágni. A többszörös amputáczió és a feltartózhatlanul terjedő betegség erejét megtörték s január 28-án megszabaditta őt súlyos kínjaitól a halál. Temetése nagy részvét mellett január 30-án ment végbe. Sirját számos tanítványa hálája, tisztelői és családja mély fájdalma lengi körül. Kalcsok Leó.