Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1901

55 való tányérát ad; hanem bízott önmagában, bízott abban, hogy a nagy sokaság között is helyet fog magának szorítani." Bár a rendben elfoglalt diszes kettős állása hatalomhoz juttattai avval soha vissza nem élt. A hatalomnak keleten rendes jelvénye, vannak, ott a hatalom előre akar ijeszteni, hogy a közeledő féljen. A khinai mandarin, a török basa, külső jelekkel rémiti a járó-kelő népet; mert a hatalomnak hiúsága, hogy mindenki tudja: hogy ő az, a ki üthet. Ezt nem tette ő, de nem is akarta tenni, ő mint egyszerű harczos vele küzdött a közlegénynyel. Nem ijesztgetett, korántsem, ő csak intett, buzdított, s ez az intés és buzdítás többet ért, mint kezében a hatalom. Az ifjúságnak valóságos jótevő atyja volt. Szeretettel, odadással tanított, buzdítással, könnyed előadásával megnyerte az ifjúság szivét, a kik valóságos rajongó szeretettel vették őt körül; minek bizonysága a boldogultnak a temetése alkalmával megnyilatkozó páratlan részvét az ifjúság részéről. A milyen nyájas, jó modorú volt az iskolában, épen olyan volt a társaságban is, csakhogy itt jó modora párosult a sziporkázó szellemességgel. Országunkat régebben a külföldi utazó aranybányának mondotta, s mi a benne termő aranyat meg nem találjuk; igen, mert talán nem kerestük; Perger József szelleme, szellemének frissesége szintén aranybánya volt, nem kellett nála keresni, mert az, mint az arany csillogott, de nem rozsdásodott meg soha. Mennyit tudna erről ebédlőnk beszélni! A föld vetett magról ad valamit, vessünk bele szellemességet, vájjon megtermi-e azt ? Nem! A saját lelkébe, szellemébe, eszébe vetette a szellemességet, s ez kikelt a hallgatóiban. Értelmének ez az élénken lebbenő készsége, hogy gyors fordulataival a társalgást ügyesen tudta vezetni, mindenütt kedvessé tette a vidám, humoros modorú férfiút. — Hogy jó szive volt, mutatja az is, hogy rendkívüli kedvelője volt a virágnak. Kötelességének teljesítése után, a mint egy kis szabad ideje volt, sietett szeretett bátyja és annak családja körébe. Itt töltötte el szabad idejének java részét, itt üdült föl a fáradalmak után, sőt a nagy szünidő alatt ott is lakott, kedves kis kertjében találtuk mindig, melyet szeretettel gondozott és ápolt. Ha meglátogatni ment valaki, a legnagyobb forróságban sem ült a lefüggönyözött szobában, hanem kedves kis lúgosában, melyet valóságos futórózsa erdő vett körül. Ápolgatta, öntözgette kicsi kis virágait, melyeket szeretett, de féltett is, hogy még legkedvesebb barátainak sem volt szabad egy szálat sem leszakítani. — Mint tanártárs páratlan volt a jószívűségben, szeretetben és odaadásban. A társában mindig az embert nézte, tudásával, gyarlóságával, aszerint mérlegelte őket és bánt is velük. Együttlétünket mindig kellemessé igyekezett tenni, a fáradalmak után az ő szellemi frissesége űzte el homlokunkról a borút.