Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1898
108 épületben — két csoportra osztva — lelki oktatásban részesült az ifjúság. — A naponkinti tanítást d. e. és d. u. imádság előzte meg és fejezte be minden osztályban. — A sz. gyónás- és áldozáshoz a tanév folyamán 4-szer járult az ifjúság. — Ezeken kívül kellő áhítattal végezte a nagyheti sz. gyakorlatokat, részt vett a buzaszentelő, a keresztjáró és az urnapi körmenetekben. Szept. hó 17-én hőn szeretett királynénk temetése napján fényes gyászistenitiszteletet tartottunk. O P'elsége nevenapján az ifjúság részt vett a plebánia-templomban megtartott hálaadó isteni tiszteletben, úgyszintén ápr. 14., mint a48-iki törvények 51-iki évfordulóján, valamint jun. 8-án, mint a koronázás évfordulóján. — Gyászisteni tiszteletet tartottunk okt. 6-án az aradi 12 vértanúért. —Nov. 1-én d. u. 3 órakor az ifjúság gyászlobogó alatt kivonult a köztemc tőben nyugvó tanárok sírboltjához, ahol a főgymn. énekkar gyászdalokat énekelt, egy kegyeletes beszédben és egy költeményben emlékezvén meg érdemeikről. Nov. 2-án ünnepélyes gyászisteni tisztelet volt a templomban, ilyent tartottunk még márcz. 2-án Ferencz király- és császárért, mint a kegyestanitórend egyetlen nagy jótevőjeért. — Február 2-án nyugalomra kisértük Rozgonyi polgári iskolai tanárt. A más felekezetekhez tartozó tanulók is rendszerint megjelentek saját ünnepélyeiken a vallásuk — követelte istenitiszteleten, és a lelkiekben saját hitoktatóiktól nyertek rendszeres tanítást. A nagymélt. vallás- és közoktatásügyi ministerium által az 1897. szept. hó 5-én 53159. sz. a. jóváhagyott fegyelmi szabályok már beíráskor minden egyes tanulónak kézbesittettek. Az igazgató által az egész tanári kar jelenlétében a tanév megnyitásakor eszközöltet törvényolvasáson kivül a törvények fölolvastattak még az osztályfőnökök által saját osztályaikban a II. és III. időszak elején is. Fegyelmi tekintetben ifjuságunk viselete az egész tanév folytán kifogástalan volt. 4 Főigazgatói látogatás. A székesfehérvári tankerület kir. főigazgatója Nagys. Spitkó Lajos ur az 1898. évi nov. hó 20., 21., 22., 23. és 24-én tartotta hivatalos látogatását az intézetben, és ennek eredményét az u. azon hó 26-án tartott gyűlésben közölte a tanári karral. Főbb megjegyzései e következők : Az épület szük, czélszerütlen, rossz levegőjű, nedves, egészségellenes, és semmiféle tekintetben még a legszerényebb igényeknek sem megfelelő. A hiányok részletesen a mult évi Értesítőben voltak elősorolva, és évről-évre kihívóbbak. Az állapot már hosszabb idő óta tarthatatlan. A tervbe vett építkezésre vonatkozólag az igazgató előadja, hogy az, — fájdalom! — egy ismeretlen időre ismét u. 1. elhalasztatott. A városi pénzügyi bizottság ugyanis az 1898. évi nóv. hó 10—12-én a város 1899. évi költségvetése tárgyában tartott ülésén a következő határozatot hozta: „A főgymnasium építésének meg-