Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1896

39 szájtok, pharyngeál bulbus nélkül; a him testének végén egy ernyővagy harangalaku bursa; két spiculum; valamennyi élősdi. Genus. Eustrongylus DÍCS. Diesing volt az első, ki ezen genust fölállította az eustrongylus gigás et tubifer fajokkal. Igaz ugyan, hogy megegyezik a strongylus-sal, melyhez addig is soroltatott, mivel bursával is bír, de ezen szerv eustrongylus-nál nem bír bordákkal. Eustrongylus, tekintve izomzatát, polymyariák közé tartozik, de a submedián vonalak által azoktól lényegesen különbözik. Az ajkak hiányzanak. A hat papilla közül 2 lateralis és 4 submedián. Az oesoph. három szögletében előforduló, hátrafelé elágazó vezetékek, melyek hihetőleg mirigyekkel állanak összeköttetésben, az eustrongylus jellege. Eustrongylus gigás. R. Ez a fonálférgek óriása. A nőstény példányok hossza 1 m., vastagságuk 12 mm. A himek ezen nagyságnak csak egy harmadát érik el. Ez az egyetlen fonálféreg, mely az emlősök veséjében tanyáz, és többnyire csak halevő állatokban találtatott. Éjszaki Amerikában leggyakoribb gazdák a menyétfélék. Braziliában és Pargvájban szintén előfordul. Ismeretes Hollandia-, Éjszaki Németország-, Skóthon-, Franczia- és Olaszországból. Fölnőtt állapotban többnyire egy- vagy kettenként találtatott. Verney azonban egy kutyában 4 példányt talált, és Klein egy farkasban 8-at, 6 himet és 2 nőstényt. Tartózkodási helyei a tüdő, máj, bél, sőt phokáknál a mesenteriumban is. Eltévednek a húgyhólyag- és hugycsőbe, és a testürbe. Az európai gyűjteményekben igen ritka. A hires Leuckart is csak 3 példányra tudott szert tenni, 2 nőstényre, 1 himre. Emberben, lóban es marhában szintén észleltetett. A 16. százban, midőn a kutya és a farkas veséjében először rá akadtak, a szóban levő féreg kigyónak tartatott és a veszett kutya harapásának gyászos következményeit is ennek tulajdonították. Későbben ismét csak közönséges bélféregnek vélték, mig végre Rudolphi 1802 eredetiségét megállapitá. A régibb leletek közül azok, melyek az emberre vonatkoznak, kétes természetűek és valószínűleg csakugyan eltévedt asc. lumbr.-sel van dolgunk. De a kutyák, farkasok és más ilyen természetű állatokra vonatkozó adatok számba vehetők. Az emberre vonatkozó esetek száma 20-ra rug, Braun azonban csak 12 tart hihetőnek, és Davaine, hozzá adva még 3 ujabb leletet, csak 7-re szorítkozik. A legrégibb lelet származik 1595-ből, mely évben ugyanis Ernő osztrák nagyherczeg és német alföldi kormányzó hugykőbetegségben meghalván, veséjében egy „vermis oblongus et vivus