Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1896

129 uj építése, a képviselő testület által kimondatván, a tervek elkészítése elrendeltetett. Az 1895. évi okt. hó 15-én 51,954 sz. a. Wlassits minister nr ezeket írja a város közönségéhez: A polgármester azt is kilátásba helyezte, hogy az átalakítási munkálatok a f. 1895/6 tanév kez­detéig el fognak készülni Ennek daczára azonban az építkezés még mindig meg sem kezdetett Miután, mint a főigazgató ujabb jelentéséből értesülök, a tervrajzok uj átdolgozása rendeltetett el, hogy ezen munkálatot akként siettesse, hogy a tervrajzok legkésőbb egy hó leforgása alatt hozzám felülvizsgálásra fölterjesztessenek " Az 1895 év novemberében fölterjesztettek a Ploszer-féle átala­kítási tervezetek. U. ezen év deczemberében e terveket a vallás- és közoktatásügyi minister csekély változtatással jóváhagyta. Tekintve ezen hosszú vájudás után az ifjúság számának rohamos növeke­dését ugy hogy 1895/6-ban az első osztályt párhuzamosítani kellett, és igy az állapotok még tűrhetetlenebbekké váltak, valamint hogy a tandíj 12 frtról 16-ra emeltetett, azon erős meggyőződésben voltunk, hogy az ige végre testté fog válni. Azért küldtük föl a minister ur fölszólitására a terveket a millennáris kiállításba, és azért közöltük azokat rajzban millennáris értesítőnkben. A közbejött városi tiszt­újítás és az uj képviselő testület miatt ezen annyira elodázhatlan ügy mégis elodáztatott. Az 1896. évi húsvét első napján az uj polgármester a városnak számos polgárát hivja össze tanácskozásra a terveket illetőleg Tandor Ottó, N-Kanizsa városának szülöttje és intézetünk volt növendéke föltárja a csak vázlatosan elkészített tervek hiányait. Így pl. szertárak számára oly helyiségeket akartak építeni, melyek jelenlegi falai telvék nemcsak gombákkal, hanem moszatokkal is. Az iskolaszolgának lakása ott maradt volna, a hol most van stb. Az összehivottak csakhamar belátták ezen terv tart­hatatlanságát, ha mindjárt a legfelső helyen megerősíttetett. Hozzá még megmaradt volna a külső dísztelenség, melynél fogva az egész intézet tetőzete az ablakokkal együtt 5—6-féle magasságú. Azért is ezen, territoriális és még más nehézségek fölmerülése után föl­véttetett azon eszme, mely szerint legjobb lenne a park felé néző frontot a két szárnynyal együtt két emeletre kiépíttetni, a szertárakat a déli oldalra áthelyezni, a mostani gymn. tetejét a rajziskolával egy niveaura emelni, minek következtében az iskolatermek is tága­sabbakká és magasabbakká válhatnának. Egy ilyen irányú terv elkészítésével az említett Tandor Ottó, bízatott meg, ki megbízatá­sának eleget is tett, a mennyiben az 1897. év jan. 6-án a terveket, a legrészletesebben kidolgozva, a városházán letette, hol a polgár­mester elnöklete alatt az építészeti és pénzügyi bizottságok egye­sülten ez ügyben gyűlést tartottak, a terveket részletesen megte­kintették, megbeszélték és a majdnem 100 ezer frtra menő költ­séggel együtt egyhangúlag és a legszebb egyetértéssel elfogadták, élénk emiékezetökben és szivökben lévén a városi képviselő-testü­letnek hazánk ezer éves fenállásának emlékére az 1896. évi május hó 17-én tartott díszközgyűlésben tett ünnepélyes ígérete és kötelezettsége, mely a minden városi képviselő által aláirt millennáris 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom