Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1896

129 kellemes és magas tenorhangjával nagyban hozzájárult a helybeli dalegylet sikeréhez. — Schultz Ernő és Schüssler Albert szívesen látott tagjai voltak a zenegyletnek. — Uferbach Jenő mint főszereplő érdemlett tapsokat aratott a fentebb emiitett színdarabban. — Vittkó József, több komoly neveléstani czikket intézett a szülőkhöz a „Zalai Közlöny"-ben. — Dr. Vörös Cyrill társai körében minden nevezetesbb mozzanatot fényképileg örökített meg, és szakismere­teivel segítségére volt a városi villanyvilágitási bizottságnak nem különben egy peres ügyben a törvényhatóságnál is. 9) Kirándulások. A tanári kar minden kínálkozó alkalmat és módot megragadott, mely alkalmas a tanulók elméleti ismereteit autopsia utján megerősíteni, tapasztalataikat a szabad természettel és a különféle foglalkozású embertársaikkal való érintkezés által gyarapítani, a történelmileg nevezetességű helyek fölkeresése által hazafias érzelmeket felgerjeszteni, vagy az izlést nemesíteni. E végből vezettük az ifjúságot a városunkban őszszel tartózkodó diorámába, több ízben állatseregletbe, nov. 11-én a napjainkban oly nagy föl­tűnést előidéző kinematographi mutatványokra Rendeztünk kocsikon két napra terjedő kirándulást Keszthelyre és Hévízre. A pécsi torna­verseny alkalmával 93 tanulónk 7 tanár vezetése alatt megtekintette az ottani szénbányákat, a hires kathedrálist és az európai neveze­tességű majolikagyárat. Term rajzi kirándulás volt kettő. A rajz­tanár a II. és VII. osztály tanulóit kivezette őszszel és tavaszszal mérési gyakorlatokra. Végre a tornamester minden osztálylyal többször menetelési gyakorlatokat tartott, a szabadban rendgyakor­latokat végeztetet és játékokat rendezett. 10) Egészségügy. A leebb említett zilált helyiségi viszonyok miatt mint minden évben, ugy ez idén a tanulók által betegség (többnyire influenza) miatt elmulasztott órák száma nagy. A fenti be­tegség azonban a tanári kart sem kímélte, ugy hogy e miatt fűtés idejében a helyettesítés majdnem napi renden volt. 11) Építkezés. Intézünk N.-Kanizsa város értelmiségének, az egész környéknek, és valamikor a szomszéd megyék intelligentiájának annyi kiváló hazafinak nevelő anyja külsőleg, belsőleg igen meg­öregedett, fölötte mostoha körülmények közé került, teljesen elárvult, a régi burkok foszlányai csak ugy lógnak le testéről. Az épület szűk és czélszerütlen egy főgymn. igényeihez képest. Berendeztetett ujabban egy görögpótló kis szoba ugyan, de benne a tanulók a világosságot jobbról kapják. Az intézetben hiányzik: az igaz­gatói iroda A tanári szoba I. B) osztálylyá alakíttatott át. A könyvtár a tanácskozási kis szobában van elhelyezve, a philologiai tört. földr. és éremgyüjteményekkel együtt, mert a többszöri főigazg. és ministeri sürgetés dacára az ezen tanszerek elhelyezésére szükséges helyi­ségek hiányában vagyunk. Négy tanterem a földszinten igen alacsony, sötét, kis ablakokkal és kis rozzant ajtókkal, és oly szűkek, hogy a szükséges taneszközök elhelyezésére hely nincsen, sőt a tanulók kabátjaikat sem tudják hová tenni A IV. és I. A) osztályok maga­sabbak ugyan, de nem elég tágasak a tanulók számához képest, az előbbi bajokhoz járul az is, hogy fűtés idejében a két osztály

Next

/
Oldalképek
Tartalom