Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1894

30 lekedniök, hogy oly dicséretekben részesüljenek, melyekkel az utókor Trajanust elhalmozza; igy értelmezi ugyanis Plinius a tanácshatá­rozatot, mely meghagyja a consulnak, hogy köszönetet mondjon a fejedelemnek. „Ex utilitate publica piacúit, ut consulis voce, sub titulo gratiarum agendarum, boni principes quae fecerunt, recognos­cerent, mali, quae facere deberent (Pan. 4). S ugy látszik az egész munkában Trajanust nem azért dicséri, hogy dicsértessék, hanem hogy a jövő fejedelmek is tudják, miként kell az államot kormá­nyozniok és a nép jóakaratát megnyerniük, sőt, hogy Trajanus az erényekben soha se szűnjék meg állhatatos lenni. Ha e szempontból tekintjük a Panegyricust, kevesbbé becs­méreljük azt, sőt czéljához alkalmazottnak Ítéljük. Pliniusnak csak arra kellett törekednie, hogy a fejedelemhez illő erényeket alkalmas módon Trajanusra hárítson, hozzá alkalmazzon, és hogy szavaiban és tetteiben amaz erények gyümölcsét, hatását láthatóvá tegye, ki­fejtse s megmagyarázza. A minek Plinius derekasan meg is felelt. Trajanus bármely tettét és jelességét a fejedelemnek dicséretűi kellett tulajdonítania. S ez könnyű volt akkor, midőn győzelmei- és ismert erényeiről beszélt a szónok; nehezebb, midőn nem hibáiról, nem is megrovandó tetteiről, hanem midőn közönyös dolgokról volt szó, melyeket sem dicsérni, sem ócsárolni nem lehetett: akkor ugyanis a szinek kigondolásában kellett egész tehetségének mun­kálnia. így a lázadást, mely Nerva alatt történt, mentegeti, mivel abból Trajanus hivatott a hatalomra társul: „Corrupta est disciplina castrorum, ut tu corrector emendatorque contingeres." (Pan. 6). így Nerva halálát feltűnően Trajanus dicséretére fordítja; sőt örömét fejezi ki, hogy Nerva atyát az istenek oly rögtön a halhatatlanok közé fogadák: „Nervam dii coelo vindicaverunt, ne quid, post illud divinum et immortale factum mortale facérét" (Paneg. 10). Traja­nust dicséri mind az erények miatt, melyekkel bir, mind a hibák miatt, melyektől ment. Dicséri, hogy vadászik, hogy rettentő szik­lákra lép, hogy úszik, evez, hogy Plotina felesége s Martina nővére; dicséri, hogy nem kegyetlen ; hogy nem marad soká a lakománál, mert takarékos; hogy néha ott marad vendégei iránti emberségből s hogy utána nem ittas; hogy nem mindent tekint sajátjának; hogy más javait nem rabolja el (Paneg. 49, 50). Dicséri őt, hogy haja szürkül, mert méltósága öregbítésére ékesítették haját az istenek az öregség siető jelvényeivel (Pan. 50); ha Domitianus ősz hajáról vagy kopaszságáról lett volna szó, bizonyára azt mondja vala, hogy az istenek az uralkodó fejére a tobzódás bélyegét sütötték; mert mindkét részre kigondolható a színezés. Sokszor meg egészen ellen­tétes eszméket magasztal különböző szinek alatt: „Initium laboris mirer, an finem. Gestumne consulatum mirer, an non receptum." Egy helyen két dicséretet is fejez ki, annyira megtanulta bármely ügyet valószínű érvekkel védeni. Midőn Trajanust azért akarja di­csérni, mivel mindenki iránt kegyes, egy fordulattal utána már oly kifejezést használ, melylyel dicséretét még jobban öregbiti: Facilius est unum amare, quam multos (Paneg. 80). S ha Trajanus a népet megvetette s egyiket vagy másikat szerette volna, akkor

Next

/
Oldalképek
Tartalom