Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1894

14 sem elégedtek meg, hanem vértanúi halállal költöztették ki az életből. E legendák helyett vajha inkább halálának évét s helyét jegyezték volna fel! II. Plinius mint tudós és a tudományok pártfogója. Plinius korának egyik első tudósa vala. A ki tudományról beszélt, vagy őt nevezte meg, vagy Tacitus barátját, vagy mindkettőt együtt. Az ő neveik együtt megszűntek személynevek lenni, mert az irodalom tulajdonképi neveivé váltak (IX, 23, 3). Szerencsés tehetségénél fogva, melynek fejlődésére és kiképzésére ifjúkori helyzete kedvező vala; a nagy czélt tekintve, mely után nemes elhatározással törekedett s a magas eszménynél fogva, mely által képzelő tehetségét és szellemességét foglalkoztatta, Pliniusnak a középszerű tudósnál nagyobbnak kellett lennie. Nagy czélja az ékesszólás vala. De nem elégedett meg saját kora példányképeivel, hanem fölkereste a szerencsésebb korszakok remekeit, melyekben a szónoklat egyetlen királya, uralkodója vala a népeknek, melyek minden más kényszernek ellenségei voltak: az ő kedves hódításának azonban nem állhattak ellen. A görög szónokok közöl lelkesedéssel tanulmányozta Demosthenest, honfitársai közöl pedig Cicerót, kit majdnem egészen példányképül választott (I, 5, 12). S e választás igen szerencsés befolyással volt irodalmi műveltségére. E nagy szónoktól vette ugyanis nemcsak az ékesszólás szabályait, hanem tőle fogadott el egy elvet is, mely az ő korában ugy látszik épen nem volt gyakorlatban: hogy t. i. a szónoknak tudósnak, a szó teljes érteményében tudósnak kell lenni; mert hogy Cicero valóban rendkívül teljes ismerettel birt, s hogy ugy szólván minden nemesebb művészetet és tudományt felkarolt: azt hiúság nélkül mondhatta magáról; iratai e tekintetben kétségtelen tanúk. E fáradalmas, de annál tiszteletreméltóbb pályán akarta magát Plinius is képezni. Azért nem kötötte le magát a tudomány egy mezejére, hanem annak megmérhetlen terein munkált serényen, hogy magának époly gazdag, mint jelentékeny ismeretanyagot gyűjthessen. Ha több iratunk lenne tőle, tudománya terjedelméről természetesen teljesebb áttekintést szerezhetnénk magunknak. De a kevés is, mit az idő számunkra tőle hátrahagyott, oly férfiúra enged benne következtetni, a ki a nagy hírnévre, melyben kortársainál állott, épen nem volt érdemetlen. A görög irodalmon kivül, melyben minden rómainak jártasnak kellett lennie, ki a tudós névre igényt akart tartani, legkedvesebb foglalkozásainak egyike a bölcselet tanulmánya vala. Midőn Syriában a hadtribunusi tisztet viselé, a lazult hadi fegyelem szemlélete kedvetlenné tevén, a bölcseletben lelte örömét; ez volt egyedüli barátja, melylyel foglalkozott (VIII, 14, 7). Artemidorus és Euphrates stoikus