Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1893

14 a beszélő tehát ugv veszi, mint mástól származó adatot és ugy adja elő, mint másnak a véleményét, nem fejezvén ki a maga részéről, hogy valónak veszi-e, vagy nem. A quum tempóvale és quum históriáim tehát nem természetük szerint, hanem csakis a beszélő intentiója szerint különböznek egymástól, a mint t. i. az elbeszélésben vagy a szorosan vett időmeghatározásra, vagy a történeti elbeszélésre fekteti a súlyt. Pl. Nondum ab Roma profectus erat C. Flaminius, quum haec in Hispania gerebantur. Epaminordas, quum vicisset Lacedaemonios, atque ipse gravi vulnere exanimari se videret, quaesivit, salvusne esset clipeus. (Tóth.) * A quum azon jelentéseire, a melyek nem szorosan időmeghatározásra, hanem más körülmény jelölésére szolgálnak, azokra természetesen ezen fejezet szabályai nem szólnak. A mit a quum-ról mondottunk, ugyanaz áll az antequatn ós priusquam kötőszavakra is. Mint pusztán időhatározást jelentőkkel áll m. indicativus; a mikor a beszélő a történeti elbeszélésre fekteti a súlyt, akkor conjunctivussal állanak. * Ezen kötőszavaknál feltűnő az, hogy általános érvényű mondatokban conjunctivussal állanak; ez azonban magyarázható abból, hogy éppen ezen mondatokban nem a saját fölfogását közli a beszélő, hanem az általánost; tehát a másét is. Igy azután ezen mondatokban is a conjunctivust oMiquitsnak kellene fölfognunk. 3. A hasonlító mondat. Ha a hasonlító mondatban foglalt kijelentés valóság, akkor áll benne indicativus; ha azonban a kijelentés feltételes, azaz a beszélő szempontjából nem való, akkor conjunctivus. 4. Az okhatározó mondat. A tényleges ok valóság; az a mondat tehát, a mely tényleges okot közöl, ezt a közlését csakis indicativussal fejezheti ki. Az okhatározó mondatban tehát, ha valóságos okot közöl, indicativus áll; pl. Heri non fui hic, quia aegrotus eram. * Ha az okot mint másnak a véleményét adjuk elő, akkor az okhatározó mondatban conjunctivus (obliquus) áll; igy mindig a quum causále-val.