Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1891

5 A térkép, mint szemléltető eszköz a földrajz tanításá­nál mellőzhetetlen. Igaz, hogy jó tájképek, mint a valóságnak tükörképei több eredményre vezetnének, mert a kevésbbé fegyelmezett, élesített, szóval nem annyira művelt elme is megszerezhetné rólok a szükséges ismereteket, de mikor leszünk mi ott, hogy csak egy megyének is ilyen részle­tekből összeállítható képeit bírjuk ? Ha mindezek megvolná­nak is, még akkor is volna szükség térképekre, mert különben az összegező áttekintést épen a szétdaraboltságnál fogva nem szerezhetnők meg. Most pedig, mert egyedül erre vagyunk utalva, kétszeresen fontos, hogy a térképe­ket használni, megismerni, szóval olvasni tudja mindenki) ki földrajzi ismeretekre akar szert tenni. Fájdalom, épen ott, hol az alapvető ismereteket kellene és lehetne elsajá­títani a középiskolákban, nem jut elég idő a térképolvasás gyakorlására. Pedig, ha a nyelveket is inductiv uton, olvas­mány alapján, mintegy szemléltetve tanítjuk, miért ne lehetné térképpel kezünkben kirándulást tennünk, s bemutatnunk a jel és jelzett tárgy között az összefüggést, s így a már ismertből kiindulva, távolabb menni, és nem látott vidéknek vázlatos leírását megkísérteni? Miért kell dogmatice előre mondani a leírást és azután állani a térképnek, s mintegy az éj sötétében tapogatózva keresgélni, míg ráakadunk a mondott dolgokra, s azon jól eső tudattal tennünk le, hogy most már csakugyan igaz a mi mondatott, mert benne van a térképben is? Azért, mert térkép ismertetéssel behatób­ban foglalkozni nincs idő. Hiszen a szülőföldnek és a megyé­nek, a térkép megismertetésével összekötött tárgyalása igénybe venné az első évet, holott most az Osztrák-Magyar monar­chián kívül egész Európával végeznünk kell. Ilyen viszonyok között hogy állunk a térkép-ismerte­téssel? A jóakaró tanár év elején elmondja, hogy a tér­képen milyen vonalak vannak, megmondja egy pár fonto­sabb jegynek a jelentését, a szinek és árnyékolásokról megjegyzi, hogy azok a magassági viszonyokat tüntetik fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom