Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1886

A homerosi költeményekben előforduló melikus fajokról. TÍ;v TOÚTOU Siávoiav ExuavSávstv, ar, txóvov xa ^XÍOTÓV lanv. Plat. Jo. I. 535. B. Ha az utókor haladása minden ponton legyőzné is az ó-görögök szellemének alkotásait, epos tekintetében az örökkévalósággal versenyeznek, mert a műveltség jelenlegi állása mellett nincsenek meg többé azok a naiv föltételek, melyek alatt egy homerosi epos előállhatna, mint az óczeán a víznek cseppjeiből; különben is a természet, melyet a görögök eposaik megalkotásában követtek, felülmúlhatatlan. A természetnek ezen fényképéről, a homerosi költeményekről, illetőleg az azokban előforduló lyrai részletekről akarok most tüzetesebben szólani. Mert még ma is találkoznak, kik azt hiszik, liogy a görögök költészete az epossal, tehát elbeszélő költészettel kezdődött. Azt állítják ugyanis, hogy a görögök szellemének fejlődésében fölszínre először az epos került, ezt követte a melos s ezen kettőnek egyesüléséből származott a dráma. Első tekintetre nagyon sok igazság látszik ebben az állításban, és ezt a véleményt általában magam is elfogadom. Mert valóban az epos, a mytlios ködébe burkolt eseménynek költői előadása, legközelebb áll a gyermeknép felfogásához. És vájjon nem gyermekéveit élte-e a görög nép atyáskodó királyainak kormánypálczája alatt, mikor még a műveltség első lépcsőjén állva egyedül a természet benyomásai voltak fejlődő és minden jóra kész lelkének tanítói. Ilyen viszonyokhoz a költészetnek egy faja sem volt alkalmasabb, mint a múlt idők emléke, az epos, hogy az ifjú nemzedék az ősök példáján felbuzduljon, azokat a vitézségben fölülmúlja

1 s a dalnokok ajkain bút, nevet hagyjon az utókor számára. 1 U. G. 479, 480. 1