Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1886

33 nézetem eltér azokétól, kik mindenáron szomorú jelentéssel akarnák az 1'Jftj.óc szót magyarázni. Nehéz volna bebizonyítani, hogy itt nem vig énekről van szó, vagy, hogy a vig hangulat a dalnak legalább azon részére ne illenék, melyet a többiek karban énekeltek, minthogy szüret alkalmával, tehát vig munka közben történt.

1 Ebez járul, hogy táncz kíséretében dalolták, és maga az tóCo) szó is magas hangon való kiáltást jelent,

2 a mi az elegikus lelkiállapottal nem fér meg annyira. Bár analógia útján elfogadom, hogy abban a kevésbé müveit homerosi világban a gyász érzelme olykor vad kiáltozásokban tört ki, mint Hektor temetésénél és alább is Batroklos holtteste körül Achilleus ajkáról hallottuk. Ellenkezik a gyászszal a t|j.£pósv jelző, a mi vágytelit jelent. Megegyez a mondottakkal a fönebbi hangulat is: ótxaXá <ppovéovc£C.

3 i)e legyen elég. A kérdést az időtávol miatt kellő adatok hiányában alig sikerül teljesen megfejteni. Reánk nézve fontosabb az előadás azon módja, hogy a szüretelök menet közben szakították . félbe helvlyel-közzel a cziterán játszó gyermeket. (ÍOYJÍÓC : At Aíve, oíxo AÍVE.) Még az van hátra, hogy kikutassam, kik voltak azok a költök, (áoiőóc, aoOjhz üvijp), akik ilyen és hasonló melikus dalokat szoktak költeni és énekelni, mint a milyeneket Homerosban találunk, annál is inkább, mert Homeros sokat tanult a régi költőktől, azok szellemi örökségét vette át. Továbbá, melyik volt az a tartomány, a honnan a görög költészet kiindult. Ezen csomó megoldása élénken meg fogja világítani a melikus költészet körét. A görög és egyszersmind európai költészetnek is bölcsőjéül Görögország északi részét fogadhatjuk el már csak azon oknál fogva is, mert a költők fejedelme, Homeros, azokhoz a múzsákhoz fohászkodik, kik az Olymposon laknak, a mely egyszersmind az isteneknek is székhelye vala.

4 Az Olympos ugyan Homerosnál néha ugyanaz, a mi az ég, de Apollon, a világosság, a humanismus istene, mikor székhelyéről, 1 V. ö. Aívoc ős xat aiXivo? on jióvov ev JtévOeaiv, áXXá xal éic siko^sí U.OXJW. xaxá töv JiopOTíSrjV. (Athén. Deipn. 14, 019.) — 2 Euripidesnél (Here. Fur. 348—350.) iaysí fordúl elő: aí/.ivov—iaysi, a mit némelyek az ajém igével hoznak összeköttetésbe és az örömkiáltáson kívül azt is jelenti, liogy valakit megsiratni, gyászolni. — 3 Köppen így értelmezi: «voll Kindersinn». (Erklárende Anm. z. Hom. 5. köt. 174. 1.) — 4 II. 2. 484, 491. H. in Merc. 450.