Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1884
— 4* — A felhozott három bizonyíték ugyan elég lenne rokonaink hátramaradásának kimentésére; azonban hozhatunk fel még egy negyediket és pedig igen csattanósat. Nevezetesen : az árják és az ural-altájok ősmiiveltsége csaknem teljesen egyforma, sőt. sok tekintetben az ural-altájok felülmúlják az árjákat; s egyes ugor népek, kedvező körülmények között magas civilisatiót fejlesztettek. Lássuk hát az árják ősműveltségét. mint azt legújabban Schrader német tudós vázolta. 1 1) Az árják kezdetben állattenyésztő nomádok, s minden gazdaságukat marhákból, juhokból és kecskékből álló nyájaik képezlek, melyeket a kutya őrizett. Vajai és túrót minden valószínűség szerint tudtak készíteni. Nem ismerték a sertést, de igen a lovat, melyei azomban még nem számítottak házi állataik közé. Földművelést nomádok módjára csak szükségből űztek, s árpát, búzát, kását és lent termesztettek, de a zabol és rozsot még nem ismerték. Az ősárják nem építettek kőházakat, hanem fából, gallyból, s talán agyagból készítettek kerek viskókat védekezésül a hideg ellen. Egyszerű vándorszekereken költöztek egyik helyről a másikra. s folyókon és mocsárokon kivájt fatörzsek segítségével kellek át. A leniek közöl Schrader szerint csak a vegyületlen állapotban levő rezet ismerték. Nem lehet föltételezni nálok a kovácsmesterségei. Ellenséggel és vadállalokkal szemben kőfegvvert használlak. Köböl és fából kelleti minden eszközeiknek készülniük. Kubáikat bőrből készitellék. Ertetlek mesterséges fonátok készítéséhez, némi szövést is gyakorollak, de nem gyapjuszálakkal. .lói értettek az állatbőrök cserzéséhez. Ónálló mesterségekröl sz(') sem lehel nálok. Családi élelök nagyon ki volt fejlődve, de még teljesen barbár. A menyasszonyi rabolják vagy vásárolják. A férj neje és gyermekei fölöli korláttalan hatalommal rendelkezett, saz özvegy férjét a halálba követte. Ha a ház léje meghalt, jogai a legidősebb liura száltak. Jogállamnak még nyoma sincs nálok. A szellemi életnek igen kevés nyoma található az ősárjáknál. Bajosan ismerték a tizedes számrendszert. Az évet két részre osztották, téli és nyári időszakra, s időszámításaiknál az éj csillagos egével volt irányadó. Vallásuk a természeti erők istenitéséből állott. íme ez, Schrader szerint az ősárják műveltsége. E műveltség vajmi gyarló és kezdetleges. Az ural-altájiak között itt a magyar nemzet közelebbi rokonait, a finn-ugorokat fogjuk csak tekintetbe 1') Sehrader kitűnő könyve ezen ismertetés írása közlien nem lévén kezem ligvélwn. a Spiíkó kitűnő ismertetését használtam, (i'liil. Közlöny, 1884.)