Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1882

entlibt hatten. A gyász ideje alatt, mint mi, otthon tartózkodtak, semmi nyilvános helyen, vagy mulatságban meg nem jelentek. S hogy a nitimur in vetitumnak ellenállhassanak s mintegy kényszerítessenek a honmaradásra, szakállukat s hajukat megeresztették. Gyászöltönytik kezdetben fekete, vagy sötétbarna ruha volt s csak később jött divatba fehérben gyászolni. A nők mély gyászuk jeléül megszaggatták ruhájukat s minden ékszert elhánytak. Ilyen volt a magánjellegű gyász a romaiaknál. Ki talán fönnebbi állításunkat, mely a megegye; ésre vonatkozott, nagyon merésznek vélte, olvasván az itt elmondottakat velünk egyet fog érteni. Nagy csapások, melyek egy államot sújtanak, származzanak azok akár nagy emberek elvesztéséből, akár okozzák háborúk, vagy elemi csapások, általános gyászt keltenek. Gondoljunk csak vissza az Árpádház -nagy királyaira, kiknek elhunyta fölött évekig kesergett a nemzet. Széchényi István grófot, a legnagyobb magyart, mely díszes jelzővel őt Kossuth Lajos tisztelte meg, nemcsak megsirattuk, nemcsak gyászmisékben könyörögtünk lelke nyugalmáért, hanem meg is gyászoltuk. Emlékszünk,'hogy a legapróbb deák is gyászfátyolt viselt pörge kalanján. S mert az emberi természet, mióta a „teremtsünk ember.t!" fönséges szavalí testté váltak, mindig ugyanaz marad : ily általános, ily nemzeti gyászt a romaiaknál is találunk, mi erős bizonyíték az ugyanazon oknak mindig ugyanazon okozat felel meg igazsága mellett. Ha nagy elemi csapások sújtották az államot,. későbbi időkben nagy császárok elhunytakor általános gyász rendeltetett; midőn a magánüzletek bezárattak ; az igazságszolgáltatás szünetelt; a senatorok és előkelő hivatalos személyek rendjeleiket -letették. S e mély gyászt csak a közbeeső ünnepek függesztették fel, de csak bizonyos időre. A romaiak liite a túlvilági életről. Hogy teljes legyen értekezésünk e nem érdektelen tárgy fölött, szóljunk arról is, minő hitök volt a romaiaknak a túlvilágról, vagy máskép, mily érzelmek közt váltak meg az elhunyt kedves sírjától; vájjon örökre búcsút mondtak e neki, vagy a viszontlátás reményével távoztak ? A válasz megadásnál segítségünkre jő a mythologia, melyet értekezésünk folyamán itt-ott már ériutettünk, mely az alvilág istenségének Plútót nevezi, kinek országába egy közös pontból kiinduló, de' háladásában két felé ágazó ut vezet a mérges és gőzölgő Avernuson át. A jobb ág az Elysiumba, a háboríthatatlan béke és boldogság hónába vezet, a másik az örök kínok helyére a Tartarusba.