Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1882

lelet: „III. Pál pápa kormányzása alatt az appiai utón, hol sok pogány síremlék találtatik, több ilynemű bontaték fel ; egyebek közt egy szép szűz testére bukkantak, mely illatos nedűben úszott s ez által oly romlatlanságban maradt, hogy arcza élénk színnel borítottnak látszék; egész teste szintén jó állapotban volt. Szép sárga hosszú haját fonadék tartá össze és széles karika szorítá tömegbe. Néhány bevésett jelből ki lehete számítani, hogy a holt test 1500 év óta nyugszik. A test Rómába" hozatván a Capitoliumban közszemlére kitétetek; mivel azonban a nép csaknem babonás hittel ment megtekintésére, a pápa nyilt parancsára a Tiberis hullámai közé dobták." „Éppen ez időben találtak a sz. Péter temploma mellett Honorius császár két fiatal eljegyzetteinek sirjára. A két testvér már 1118 év óta feküdt sírjában. Fejőkön aranykoronák drágakő s igaz gyöngysorokkal dúsan megrakottak ragyogtak annyira, hogy hihető, miszerint a mátkaajándékok velők temettettek el. A sírbolt fehér márványból készült, hossza 10, szélessége G láb volt, A tetemek " arany kelméii köpenybe voltak takarva, melynek szövete itt-ott sértetlennek látszott. Midőn a szabad légre került, mind összeomlott. Az aranyat összegyűjtötték; közel 80 fontot nyomott.

1) Felhoztuk e két esetet azért, hogy az olvasó már ebből is következtethessen azon kegyeletre, mclylyel Roma halottjai iránt viselkedék. Foglalkozzunk most azon kérdéssel, vájjon hol temetkeztek a romaiak, volt-e ily kiszakított temetőjük, mint van nekünk? A XII. táblás törvény egyik passusa igy szól : „In urbe nec sepelito, nec urito", mely után bátran állíthatjuk, hogy a városban történt az első időkben a temetkezés. Azaz a vagyonosabb osztály saját telkén szakított ki egy darabot, melyen megépítette a mausoleumot s ide temetkezék az egész család; de csakis ez, mert a legnagyobb gyalázatnak tartották az idegenek közé való temeskezést. E temetkezési hely iránt a szó szoros értelmében féltékenyek voltak Ily nemű felírások: „exterae familiae aditus non datur", nem tartoztak a ritkaságok közé. Sajnos! e dicséret mellett nem maradhatunk meg egészen. A szegénységnek, különösen a rabszolgáknak e tiszteletes kegyeletből nem jutott semmi; temetetlenül maradtak s az Esquilin hegyen a hirhedt „puticoli"-ban rohadtak el. Kivételekre csak nagy ritkán akadunk. Némely jó lelkű rabszolgatulajdonosok ugyanis columbariumokat építettek s ezekben egymás fölé helyezték a munka, vagy nem ritkán éhség, vagy más kinos körülmény álta 1) Athenaeum 1842-iki évfolyam 1. szám.