Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1881

— 31 — ben az oszlási folyamat által két új egyén származott, kijárata oly szűk, hogy rajta az ivadékok egyike sem juthat a szabadba; akkor a tokot szétrepesztik, s igy bölcsőjük, majd pedig börtönük szétrom­bolása után lesznek szabadokká, s most mindkét egyén új tok ké­szítéséhez kezd; de mielőtt ezt tennék, előbb egy ideig ezek is, ide s tova száguldoznak, mintha alkalmas helyet keresnének, hol mun­kához foghatnak. Az oszlási szaporodás móddal igen közeli rokonságban van a sarjadzás által való szaporodás. Lényegében a kettő egy ; csak­hogy míg a szoros értelemben vett oszlás által való szaporodásnál, a két új egyén teste mindig egyenlő volumennel bír; addig a sar­jadzásnál, az egyik, mindig nagyobb marad a másiknál; s itt a nagyobb méltán nevezhető anyaállatnak. — E tekintetben saját vizsgálataimból kifolyólag mondhatom a következőket: ugyanis több ízben volt alkalmam a Vorticella microstoma sarjadzás által való szaporodásának azon phasisát látnom, midőn a keletkezett sarj az anyaállat testéről már-már leszakadófélben vala. A sarjadék a test hátsó végéhez, tehát a stylushoz jóval közelebb volt odatapadva, mint a száji részhez. A sarjadék odatapadása oly formán mu­tatkozott, mintha valamely kis parasita 4—5 szívójával az anya­állat test-parenchymájába kapaszkodott volna; míg végre onnét leszakadva vigan tovább úszott. — Megjegyzendő azonban, hogy a Vorticellák nem kizárólagosan sarjadzás által szaporodnak, hanem ezeknél e szaporodási mód váltakozik az oszlásival; de mindazonáltal az oszlási szaporodás mód sokkal gyakoribb ezeknél is. Bármely módon történjék is a szaporodásuk, az ivadékok mindenkor testök hátsó végén néhány csillót nyernek, hogy ez által mozgási képességök biztosítva legyen. A kizárólag sarjadzás által való szaporodási mód igen ritka, mert Stein szerint 4) csupán csak a Spironochineák szaporodnak az említett módon; minthogy a Vorticellák és az Ophrydineáknál a sarjadzás az oszlással fölváltva fordul elő ; — Az oszlás által való szaporodási mód oly általános az Ifusoriáknál, hogy alig akad ez alól néhány kivétel; úgy hogy már maguk az embryók is ezen az úton jőnek létre az anyaállat testében. Ha továbbá megemlítjük azt, hogy az Infusoriák még ivari módon is szaporodnak, akkor elmondottuk mind azt, mit terünk szűk volta, e tárgyról elmondani megenged. A csillószőrös Iufusoriák ivari úton való szaporodásáról leg­először J. Müller 5), Lieberkühn, Claparede és Lachmann bírtak tu­4) Stein: id. műve 56. 1. 6) Joh. Műller: „Einige Beobachtungen an Infusorien." — Monatsberichte der Berliner Academie. Juli 1856. pg. 399—92.

Next

/
Oldalképek
Tartalom