Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1880

— 23 — tosságra van szükségünk. Tanulja meg a gyermek a különbséget a szükséges és nélkülözhető közt. Tanuljon korlátot szabni vágyainak s vágyait alárendelni egy magasabb akaratnak. Tanuljon engedelmeskedni s az engedelmesség ápolását legszebb kötelességének tartsa. De ismerje meg egyúttal önbecsét is. Ki önmagát becsüli, mások is megbecsülik Mindenkinek a maga érdeme szerint. Biztos önuralmat szigorú önfegyelmezés teremt. Önfegyelem tartja fenn a lelki élet egyensúlyát. Önfegyelem fojtja el az indulatot keletkezése perczében. Önfegyelem teszi némává az embert, hogy nem szól, midőn belsejében az érzelmek vihara tombol. Önfegyelem nélkül hasonlók vagyunk a vadállathoz, mely bősz igerültségében vakon rohan megsemmisüléséhez. Önfegyelem emel fel a föld porából s tesz uz ember nevére méltóvá. Ki önfegyelmezéshez szokott, nem egy könnyen gyúl lángra; legfölebb ha a gazság, a becstelenség, az önérdek vagy az embertelenség akar uralomra vergődni; ekkor aztán meleg érzéssel, nemes lelkesedéssel, élénk tűzzel lép ki a sikra s vívja az igazság nagy harczát. Különben lelke nyugodtságát megőrzi. Szavaira vigyáz; nem sért senkit, őt se bántsák. Türelme magas fokon áll, kiállja a tűzpróbát. Lelkébe véste ez aranyszavakat: „Nem baj, ha az ember egy kicsit nagyot halló a sértő szavak megértésében; de másfelől a nyájas érzeményt tolmácsoló igéket gyorsan hallja meg." (Smiles.) Nincs nemtelenebb indulat a haragnál. Egy indulat sem torzítja el annyira az ember arezvonásait, mint épen a harag. A haragvó arezon pirosság és sápadtság váltakoznak, a szemek szikrákat szórnak, a homlokon sűrű ránezok képződnek, az ajkak görcsösen vonagla nak, az egész test remeg s rémületes alakot ölt magára. Haragban megszűnik a józan gondolkodás, tör és zúz mindent. A kedély hasonlít a háborgó tengerhez, mely csak ártani képes. „Innen van, — mondja Rónay Jáczint, —- hogy legkevesebb rokonszenvvel viseltetünk ez indulat iránt; tudunk az ijedtekkel félni, nevetni az őrvendőkkel, sirni a szomorgókkal; de a fellobbant harag vonzó erővel nem bir, borzadtan fordul el mindenki ez indulattól: mely mások hibáit önmagán boszulja meg, mely, midőn karját másokra emeli, önmagát ostorozza." Vigyázzon tehát a nevelés, nehogy a gyermeket hirtelen haragúvá tegye. Hírtelen haragú lesz pedig a gyermek, ha boszankodásait szótlanul elnézzük s ingerültségében magára hagyjuk vagy épen tüzeljük. A hirtelen haragú mindenben sértést lát; minden kiejtett szót. minden megjegyzést önmagára vonatkoztat; a legszebb intentiót balul magyarázza s a legcsekélyebb ellenszegülésnél felforr. Ez indulatot fékeznie kell a nevelésnek annyival inkább, mert harag az