Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1880

emlékezés, szó, melyet szólottak: erősítő, elragadó hatalommal bír annyira, hogy még az önzők s aluszékonyak is eszmélnek." (Tompa Mihály.) Ismerjük a példa hatását. E hatn*

s J-^. iijen meggyőzhet bennünket azok szükségességéről. A példa < .•.<} fáklya, melynek fénye mellett az igazság, a jog, a becsület ujáról nem térünk le soha. Iránytű az. mely biztos kikötőbe vezet. „Nem csak nagy tettekre de nagyszerű példákra is szükség van, hogy a serdülő ivadék... felfelé tekinteni, nemes czélokért lelkesedni, nekik áldozni tanuljon!" (Br. Eötvös József.) A jellemnek hatalmas edzője — valódi próbaköve a munkás élet; ez kölcsönöz jellemünknek szívósságot, kitartósságot, állandóságot. Innen folyólag ideje korán hozzá kell a gyermeket szoktatni a rendes foglalkozáshoz. Tanulja mielőbb megismerni s használni testi és szellemi erejét egyaránt. Mindakettőre szüksége van az életben. Az élet általán nagy küzdelmekkel jár. Az anyagi gondok legtöbb esetben súlyosan nehezednek vállainkra. Csak állhatatos jellem néz szembe viharral, vészszel. Tanulja meg a gyermek egyúttal ismerni a munka becsét is; csak ha ennek becsét ismeri, fog benne mély gyökeret verni az állandó munkavágy; csak ez uton ébred fel s erősül meg lelkében a munkának szükségérzete. Különösen az iskolának jut e tekintetben fontos szerep. Nem a testi munkáról szólunk. A tanítónak kedves kötelessége főleg az értelmi érzelmek felkeltése s ápolása a gyermekben. Felkeltjük pedig ez érzelmeket, ha a növendéket eleve öngondolkodáshoz szoktatjuk. Keresse a tanuló maga az egybefüggést az ok és okozat közt. Ne érje be pusztán a jelenettel, a tüneménynyel, hanem szokja meg azok alapjának, kiindulópontjának nyomozását, fürkészését. Régi igazság, a külszín csal. Nem mind arany, ami fénylik. Ügyekezzék behatolni a tanuló a dolgok lényegébe, különben ismerete felületes lesz, melylyel csak ignotos fallit, notis autem est derisui. „Szoktatnunk kell továbbá a gondolkodást, hogy fokozatosan saját erejével törekedjék felmerülő nehézségeit megoldani, mert csak ez uton méltányolhatjuk fáradozásainkat és érezhetjük a feltalált igazság által felkeltett érzelmek kellemeit." (Pauer Imre.) Szívleljük meg Cicero szavait: „Nihil est menti veritatis luce dulcius." A megszokott munkás élet mig egyrészt kényelmet szerez és kényelmet biztosit, másrészt — szellemi telyntetben a legjótékonyabb befolyású. Leköti a figyelmet, tárgyával foglalkozik. Szabályozza az akaratot. Engedelmességet teremt. Az önuralmat biztosítja. A képzelem kicsapongásainak határt szab, féktelenkedéseit korlátok közé szorítja. 2