Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1876

— 12 — fejezi ki, hogy a nevelésnek természetszerűnek kell lenni. Már pedig természetszerűleg csak az nevelhet, ki az emberi természetet ismeri; mire nézve az ,embertan' (anthropologia) nyújt felvilágosítást, melynek egyik része a „testi élettan" (physiologia), másik része pedig a lélektan (psychologia). így tehát a nevelés elméletének alapját — a mennyiben a természetszer őség kérdése forog fen — az anthropologia képezi. Különösen pedig, minthogy az embernek végczélja, melyre a nevelésnek irányulnia kell, az ő szellemi természetén alapszik, melynek az érzéki természet csak eszköze, e tekintetben a lélektan képezi a neveléstan legfőbb segédtudományát, s magának a gyakorlati nevelésnek is legszükségesebb s legbiztosabb útbaigazítóját. Ha az emberi természetben bizonyos változhatatlan s mindenkor azonos törvényszerűség nem uralkodnék ; xígy az anthropologia, mint szorosan rendszeres tudomány, lehetetlen volna; következőleg a nevelés sem támaszkodhatnék oly alapelvekre, melyek mindenkor és minden mellékes külső körülménytől függetlenül tartják fen egyetemes érvényöket; szóval: a nevelésnek nem volnának átalános szabályai; igy a neveléstan sem dicsekedhetnék tudományi jelleggel. Mert Waitz szavai szerént „hol állandóság nélküli s szünteleni ingadozásokat és változásokat vélünk észrevenni, hol ezek gyakran csak pillanatnyi s előre nem látható befolyásoktól látszanak függeni, hol meghatározliatlan sokfélesége tűnik elénk az egyes jelenségeknek, melyekhez semmi szilárd néző pontokat nem találhatunk : ott a tudomány vagy egyátalában lehetetlen, vagy legalább reánk nézve az." (Dr. Theodor Waitz, Allgemeine Padagogik, S. 8.) De tudjuk, hogy nem valami közös és egyetemes az emberi természetben, mi minden egyesben feltalálható s melynélfogva a természet ezerféle jelenségei mindnyájan biztos alapokra vezethetők vissza. „Azért — hogy Niemeyer szavaival éljünk — ha a nevelés feladata azon szándékkal hatni az emberre, hogy kiképzését eszközölje; ha azt nem szabad a véletlenre és a meggondolás nélküli gépiességre bízni, hanem inkább arra kell törekedni, hogy az emberben határozott terv és szilárd elv szerént eszközöljön változtatásokat egy közös czél felé, melynek meghatározása az erkölcstan feladata : úgy az fogja legbiztosabban megtalálni az emberképzés és fejlesztés természetszerű eszközlésének átalános szabályait, ki az emberi természetet legmélyebben fürkészte s — amennyire lehetséges — minden változásainak ősalapját kikutatta." (Grundsatze der Erziehung und des Unterrichtes, 1. Th. S. 21.) Azonban az emberi nemnek közös jellege mellett tagadhatatlan az is, hogy ugyanazon alaptehetségek minden egyes egyénnél más és más módosulással, erélylyel és egymáshoz való viszonyokban jelenkeznek; minden egyesnek, az átalános és közös